Népzene etno világzene népdal néptánc népművészet: Krulik Zoltán: A diktafon

Szeretettel köszöntelek a Népzene klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 336 fő
  • Képek - 153 db
  • Videók - 1069 db
  • Blogbejegyzések - 114 db
  • Fórumtémák - 6 db
  • Linkek - 155 db

Üdvözlettel,
M Imre
Népzene klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Népzene klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 336 fő
  • Képek - 153 db
  • Videók - 1069 db
  • Blogbejegyzések - 114 db
  • Fórumtémák - 6 db
  • Linkek - 155 db

Üdvözlettel,
M Imre
Népzene klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Népzene klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 336 fő
  • Képek - 153 db
  • Videók - 1069 db
  • Blogbejegyzések - 114 db
  • Fórumtémák - 6 db
  • Linkek - 155 db

Üdvözlettel,
M Imre
Népzene klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Népzene klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 336 fő
  • Képek - 153 db
  • Videók - 1069 db
  • Blogbejegyzések - 114 db
  • Fórumtémák - 6 db
  • Linkek - 155 db

Üdvözlettel,
M Imre
Népzene klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

A vonaton még a Keletiben elkezdtük inni a whiskyt, amikor felszállt az a nagyhangú fiú és nem volt helyjegye.

– Prágában leszállok! – mondta egy laza karlendítéssel és nem állt be a szája. Mi az neki, hat óra ácsorgás. Mondjuk, jókat is mondott néha, a sokadik után mentem be a kupéba és húztam elő az ajándéknak szánt italt a hátizsákból. Hogy valóban whisky volt-e, vagy valami lőre, nem emlékszem. Mondtad, ne igyuk meg, ezt kérték az endékás rokonok, náluk nincs ilyesmi, de annyira beindultam a srácra, igaz már pár sörrel alapoztunk, amit ő hozott fel a vonatra az Utasellátó büféjéből.

– Góg és Demagóg fia vagyok én! Aki velünk van, nincs ellenünkre! – eresztette el üdvözlésképp, és dőlt az egész kupé népessége a röhögéstől. Boldog-boldogtalan nyakalt az üvegből, az is, aki kinn ácsorgott a folyosón, s az utolsó pillanatokban eszükbe jutó dolgokat akarta megbeszélni a peronon integető rokonaikkal.

– A kulcsot a küszöb alá tedd! – ilyesmiket csíptünk el, amikor kigördül a vonat. Még le lehetett húzni az ablakait, nem úgy, mint a kriptahideg IC-ken. Ragadós volt a röhögés, azokra is ráragadt, akik nem tudták, min röhögnek. A vadabb szövegeit csak a határ után kezdte mondani a srác, miután láthatóan eltűntek a magyar titkosszolgálat nyomozói, s helyüket a cseh vámosok foglalták el. Nem utáltak akkor még minket a csehszlovákok.

– „Aki nincs ellenünk, velük van.”

– Honnan kölcsönözte a Nagy Krumplipaprikás-evő az igét? A Szentírásból?

– Vagyis a beszédírója.

– Mért beszélsz rébuszokban?

– A Kádárról beszélek.

– A sajnálatos eseményekről.

– 56 minden szinonimája tilos volt, még az 56-os villamos említésekor is összerándultak a gyomrok.

– Mindenkit cinkossá akart tenni. Nem csodálom, hogy kikapálták a csontjait.

– Ez blaszfémia. Joga van mindenkinek a föld alatt elenyészni. Minden halandónak.

– Nincs mindenkinek. Hitler erről maga gondoskodott.

– Kérdezzünk meg valaki mást is.

– Ha nem zavarom, fiatalember, ön hogyan vélekedik arról, hogy ellopták Kádár János fejét?

– Nem látod, valami ciripel a füléből.

– Nem a fejét, a koponyáját. Biztos valaki most abba hamuzik. Rosszabbra nem is merek gondolni.

– Ez blaszfémia. Joga van.

– Állítólag felvette az utolsó kenetet.

– Hirtelen jött a megvilágosodás a hőbörgő fiú prófétálása közben Prága előtt, hogy nem szeretlek. Pedig hogy rohantam Szegedre, amikor hónapok múlva ért el a Sárváron feladott lapod az új címeddel! Az utolsó vizsgáidra vártál, és a pimasz főbérlőd többször ránk nyitott, ahogy vadul egymásnak estünk a nyikorgó stílbútor széles heverőjén.

– Álljunk meg egy pillanatra, te nem rólam beszélsz. Én nem jártam Szegedre.

– Jó, persze, a Cicáról beszélek, de így egyszerűbb mesélnem.

– A külvárosba irányított a Turistaközpont recepciósa. Németül és oroszul beszélt hozzánk. Egy lepukkant diákotthonba küldött. Ugyanúgy nézett ki, mint a Varsói Szerződés összes kollégiuma Berlintől Vlagyivosztokig. Egy órát zötykölődött a villamos, mire a centrumba értünk.

– A német nem volt annyira evidens. Rommá verték Julius bácsikádat, akit megbízott a család az örökség ügyeivel, amikor leszállt Krakkóban az állomáson. Tőled tudom. Kis híján meglincselték azért a néhány német szóért, a rendőröknek kellett kiszabadítaniuk az őrjöngő tömegből. Pedig ő is lengyel, félig. Polák, vengri, dva bratanki – kiabált s bökdöste a rendőr s a maga mellét, fél kézzel törölve a szájáról lecsöpögő vért.

– A villamos a Vencel-szobor mellett állt meg, a lejtős ferde téren, ahová oly hangoltsággal érkeztünk, mintha egy katedrálisba lépnénk. A fel-felcsapó galambrajok között átvágva keresgéltük Jan Palach nyomát, és mikor a cipőm orránál egy apró jelből úgy tűnt, megtaláltam, a téblábolásunkat messziről figyelő rendőr elzavart. Te nem is tudtál az esetről, ott kellett elmagyaráznom a macskaköveken szétfolyó gyertyacsonk előtt, hogy itt gyújtotta fel magát 69-ben egy prágai diák.

– Úgy meséled, mintha mindben én lennék. Összekevered. Ez végig a Cicával történt 76-ban, a Jan Palach-os részt kivéve, mert az viszont velem, s akkor már utáltak minket a csehszlovákok. Úgy csapta oda a pincérnő a korsókat az asztalra az U Fleku-ban, hogy a fele kifröccsent.

– Jó, jó, de hadd folytassam. A fiú nem szállt le aztán Prágában. Üvöltözött az ablakból: „Fülembe forró ólmot öntsetek, Legyek az új, az énekes…” Senki nem figyelt rá, ahogy a „Vazul-t” hörögte a végén. Egyszer láttam, évek múlva a Gellértnél, kopottan, ahol csikorogva kanyarodik a villamos. A klipjeit tolta az utasoknak. Nem ismert rám.

– Annyira megszoktuk a keserű cseh söröket, hogy nem esett jól utána a német. Lipcséből vicinálissal mentünk délnek, és pár nap után vissza, annyira megviselt a kisvárosi endékás posvány. A tengert akartam látni, a háznyi hullámokat Warnemündénél. Emlékszel? Ott múltak el a szemölcseid a sós homokban. Sötétedés után érkeztünk Lipcsébe, és éjfélkor kizavartak a váróteremből. A közeli park padjaira feküdtünk. Lassan szokta meg szemünk a sötétséget. Szokatlan neszezésre lettem figyelmes, körmök zajára. Barnás-szürke árnyak szaladgáltak. Patkány volt mind. Esküszöm – akkor még nem vizionáltam – némelyik akkora volt, mint egy ló. Víziló? Talán mégis elaludtam.

– Igyál egy kis vizet.

– Annyira elbűvölt Prága, hogy még akkor eltökéltem, visszajövök, s amire tíz év múlva került sor, veled, Berlinbe utazásunkkor. A város keleti felén várt Ralf és Hanna, akik nálunk szálltak meg, ha Pestre jöttek titkos találkozóikra a szamizdatbutikos kiválasztottakkal. Konspirációs okból szállnak meg nálunk – mondták –, s nem Harasztiéknál, így nem talál rájuk a Stasi, a Gestapo utóda.

– Mint az ÁVH a nyilasok után.

– Ezt honnan tudod?

– A Székely Évától. Ugyanaz az ember akasztotta a nyakába az ÁVH kitüntetését mikor világcsúcsot úszott, aki nyilasként a Dunába akarta lőni 44-ben. A szeméről ismerte fel. „Bemondják, az Államvédelmi Hatóság tiszteletdíját átadja Körmös Iván őrnagy, s jön felém az kétféle szemű nyilas.” Az egyik kék volt, a másik barna, mint David Bowie-nak.

– Most már értem, miért kutatták át annyira alaposan a holmidat a reptéren a németek, oda és vissza, amikor Lilivel mentél. Azt, hogy ki kinek dolgozott és kit árult el, nem tudom. Sokszor a legjobb barát jelentett a legjobb barátjáról. A Haraszti meg egy hernyó, te mesélted, hogy félrelökött a sorból, amikor a csekkolásra vártál Berlinben a karon ülő gyerekkel. Még azt is mondtad, nem ismerted a fickót, miért is ismerted volna, de az agresszivitása annyira megdöbbentett, hogy megjegyezted az arcot. S mikor jött a halleluja, 90-ben, előhívódott a kép.

– Tisztázzuk, a patkányos, kukkoló főbérlős, Ady-epigonos történeteknek nem én vagyok a megszólítottja, hanem akit Cicaként emlegetsz, akivel tízéves korában csókolóztál egy viadukt közelében, ölelgetted és mintha a kezed is eltévedt volna a szoknyája alatt a kis szőrtelen puncija felé. Nem értem, miért avattál be ilyen mélységekbe?

– Hagyd a pedofíliát. Egy hatodikos fiúnak nem lehet ilyet felhánytorgatni. Nyaraltunk. Megnéztem az esti filmet újból a tévében, másnap délelőtt ismételték. Próbáltam a számat a szájához szorítani, s nem ellenkezett, de nem hunyta be a szemét, mint Gina Lollobrigida a Fekete tulipánban, csak nézett meredten.

– Pillanat. Folytathatom? Amire gondolsz, a Tulipános Fanfan lehet.

„Az általános életkori spleenen kívül rajzaik magukon viselik azt a kínt, amit a digitális Z generáció átél a hatvanas évek oktatási miliőjében.”

– Mért kell ezt hallgatnom? Nyugodtan kapcsold ki a rádiót. Tudom, hogy lehallgatnak. Vagy használj fülhallgatót. Mint ez a fiatalember.

– Nem hallgatnak le, az harminc éve volt.

– De most is lehallgatnak, csak mások. A CIA, a KGB, a MOSZAD.

– Fiam, KGB már harminc éve nincs.

– Nincs a fenét, máshogy hívják. Éppen ott akartam folytatni, hogy Berlinben átmehettünk a nyugati oldalra a Friedrichstrasse állomásnál. Hogy kellett-e ehhez a kék útlevél, már nem tudom, de kettő volt, piros és kék, visszafelé néha stoppal jöttünk át a Checkpoint Charlie-nál. – Szegény Ralfék irigyeltek minket ezért az átmászkálásért, ott lakott az egész rokonság, és nem látták még a nagymamát, és se telefon, se semmi. A metró a keleti oldal alatt megállás nélkül ment tovább, a Westendnél lassított, hátha valaki felugrana. Lestük az üres szellemállomásokat.

– A külvárosban találtunk olcsó Campinget, a metró végállomásától félórára, arabok járkáltak a környéken, mindnek volt kése. Fáztam, mert a Tuileriák kertjében beletrappoltam a szökőkútba és elcsúsztam a nyálkás köveken. Csöpögött belőlem a víz, ahogy vonultunk végig a városon a cuppogó klumpában. Nem száradt meg hazáig a vastag farmervászon. Sátrat kaptunk, de a hálózsákot pénzért adták. A bélésének a fele hiányzott. Aztán megmelegítettél.

– A Tuileriák kertje Párizsban van. Ott se velem voltál. Nem a londoni utat kevered ide a Jancsival? De vele nem hiszem, hogy összebújtatok, mert a két mexikói nőt meg elmesélted. Hogy volt pisztolyuk. Meg hogy szivaroztatok az emeletes buszok tetején. A Sting egy kocsmában nyomta, s hogy Chelsea-ben féltetek a punkoktól.

– Nem keverném ezt most ide, viszont visszafelé Berlinből szálltunk le Prágában. Meg kell lenni még a fényképeknek, amit a zsidótemetőben készítettem rólad. A kalauz machinált a hálófülkékkel. Ahová a mi jegyünk szólt, abba egy hangos román családot telepített, de kaptunk egy üres couchette-et. Roló le. Az új fekete harisnyád szétszakadt, annyit hemperegtünk. Emlékszel Kafka helyére a Régi Új zsinagógában?

– Milyen furcsa név?

– Olvass utána. A falon függött az ülésrend, gondolom a hírességek neveivel. Sára nénikéd nem volt kiírva.

– Ő a Spanyol zsinagógába járt. De nem az én nénikém, hanem a Cicádé.

– Fiatalember, megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozik. Csak mert itt ülünk egymással szemben órák óta, s látom, elmélyülten olvas.

– Vegyész vagyok.

– És, ha szabad kérdeznem, mi az a csinos szerkezet, amit az asztalon tart.

– Hangfelvételre használom, középkategóriás diktafon.

– Ha a váltókon megyünk át, mindig attól félek, hogy az ablaknak ütődik, nem félti?

– Nem. Víz- és ütésálló.

– És végső soron mire használja?

– Ebbe gyűjtöm a vegyíteni szánt anyagot.

– Az én időmben laboratóriumokban, kémcsövekben, ballonokban folyt a kísérletezés, robbantgatás. Veszélyes a világ. Megengedi, hogy alaposabban szemügyre vegyem?

– Természetesen.

– Szinte alig van rajta valami felismerhető jelzés. És miért villog ez a kis piros lámpa rajta?

– Azt jelzi, hogy üzembe helyezték.

– De hisz, amióta felszállt, s az már több mint két órája volt, folyamatosan villog.

– Igen, állandó felvételmódban tartom.

– Ne vegye tolakodásnak, belehallgathatnék?

– Parancsoljon.

– De hisz ez a mi beszélgetésünk.

– Valóban.

– Nem zavarja, hogy ennyire zajos?

– Amire használni fogom, arra tökéletesen megfelel ez a zajos felvétel.

– Már megbocsásson, de mire akarja maga ezt használni?

– Természetesen, leírom.

– Na és ha leírja, mit kezd vele, elküldi nekem?

– Elküldöm, ha kéri.

 

Forrás:

http://kepiras.com/2018/01/krulik-zoltan-a-diktafon/

Címkék: a diktafon adatgyűjtés adatközlés hagyomány kolinda krulik zoltán magyar makám népdal népzene

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

M Imre írta 19 órája a(z) Szines, vegyes kis hírek fórumtémában:

A népdalok hasonlósága a közös eredet, az ősrokonság ...

M Imre írta 19 órája a(z) Szines, vegyes kis hírek fórumtémában:

Tíz fiatal népművész, népművelő vehette át a Junior ...

M Imre 1 napja új videót töltött fel:

M Imre 1 napja új videót töltött fel:

M Imre 1 napja új videót töltött fel:

M Imre 1 napja új videót töltött fel:

M Imre 1 napja új videót töltött fel:

M Imre 1 napja új videógalériát töltött fel:

Pravo zenekar

M Imre írta 2 hete a(z) Szines, vegyes kis hírek fórumtémában:

Vannak (tőlünk nem is olyan távoli) országok, ahol a ...

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu