Ma reggel versírásra ébredtem. Lefordítottam magyarra egy 23 évvel ezelőtt, angolul írt esküvői köszöntőmet, aminek eddig még csak a címe volt meg magyarul: Mostantól.

A kreativitás lendülete továbbsodort: előkerestem eddigi alkotásaimat, verseimet, novelláimat, szösszeneteimet.

Március tizenötödike van, egyik nemzeti ünnepünk, amely elsősorban a szabadságról szól. Most azonban Petőfi, verbunkos, történelmi megemlékezés, kokárda és nemzetiszín lobogók mellett egy más megközelítésből is nézek erre az évfordulóra, amely minden igazi honfitársunk lelkéből kitörölhetetlen.

Sorolhatnám, hogy mire vagyok, mire lehetünk büszkék; hadd emeljem ki csak azt, ami engem személyesen gyerekkoromtól fogva a legmélyebben megérintett és megérint mind a mai napig: a népzenénk, népdalaink, néptáncaink.

Kevés nagyobb örömet, fergetegesebb szórakozást, testet-lelket felemelő élményt ismerek, mint egy közösségben táncolni valamelyik csárdásunkat, lánctáncunkat, leánykarikázónkat, és közben énekelni, a zenekar pedig nekünk húzza.

Ez volt az egyik oka, amiért húsz évnyi vándorlás után hazajöttem...

Letölthető albumom:

https://andreagerak.bandcamp.com/album/autentikus-magyar-n-pzene-authentic-hungarian-village-music

Kétnyelvű multimédia könyvem:

Első lépésként, a nyomtatott, igazi, papírillatú, kézbe vehető könyv előtt digitális formában kaphatod meg; a nagyjából hatvan íráson kívül egy másik oldalamat is bemutatva: saját művészi fotóimat használom illusztrációként. Ennek a posztnak a borítóképe egy bécsi kávézóban készült. Így lehet a tiéd, megjelenés előtt, olvasd el:

https://andreagerak.substack.com/p/tartozom-valahova-multimedia-konyv

Természetesen, hogy zene nélkül se maradj (hiszen mégiscsak egy énekesnőről van szó), összeválogattam hozzá 10 dalomat is.

Tizenkét éve írtam ezt a verset (angolul), de még azóta se meséltem el a történetét. Lehet, hogy majd csak akkor, amikor végre nyugodtan leülhetek és elkészíthetem a könyvemet, amely már réges-régóta érik bennem.

TARTOZOM VALAHOVÁ

Megöl, amikor nem beszélhetek,
Megöl, amikor hallgatom kell arról,
Amit látok.

Megöl, amikor hazudnom kell,

Amikor mosolyt kell feltennem,
Bár belül nem érzem.

Üres kirakat, semmi más.

Amikor látom, hogy fekete,
Mégis azt mondják: fehér.

Amikor látom, hogy ez nem oké,
Mégis azt mondják:
"Teljesen rendben!"

Megöl, amikor mutatnom kell, hogy
Minden stimmel.

Alattomos, mérgező,
Lassan kúszó, biztosan ölő
Lélek-rák.

"Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek" -
Barátunk is elmondta.

Így hát ezt választottam:
ÉLEK.

Életet élni, amely csak
Énhozzám tartozik,
Egyben minden Emberhez.

Életet élni, ahol én döntöm el,
Mi igaz számomra.

Ahol én mondom meg, hogy
Én mit látok.

Ahol a madaraknak szárnyuk van szállani,
Ahol anyák meghallják babájuk sírását,
Ahol a kicsi gyerekek nem gyávák.

Életet élni, ahol a költők írnak,
Táncosok pörögnek, ugranak,
Festők adják a színeket.

Az Élethez tartozom.

Oda tartozom, ahol nevetés hasad,
Ahol szeretők csókolnak.

Ahol nincsenek megírva
Üres ígéretek.

Ahol épelméjűség uralkodik,
Ahová a Szellem szólít.

Nem tartozom se párthoz, se klubhoz,
Se egyházhoz, se valláshoz,
Szervezethez, szövetséghez.

Saját fajtámhoz tartozom,
Egyetlen gyermekemhez,
Elmém békéjéhez.

Saját hangomhoz tartozom.

És talán - remélem -
Egy másik szívhez.

Azokhoz tartozom, akik
Ecsettel, tollal, vonóval, húrral,
Vésővel adnak enni másoknak.

A szabadgondolkodókhoz,
Szabad-mondókhoz,
Szabad-tevőkhöz tartozom.

S amikor majd éveimre visszanézek,
Csukott szemmel immár,
Az égiek megkérdeznek:

Jó volt-e, ahogyan tartoztam valahová?

- Budapest, 2011. január 15. (születésnapomon)

„A fegyverzajban ki hallja meg az énekszót?” – beszélgetés Sebestyén Mártával | 2024.05.06.

A képzőművészetben is tehetséges volt, s a főiskola kapujában mégis a népzene és néptánc iránt érzett szenvedélye vált hivatássá. Édesapja ugyan gyanakvással és idegenkedve fogadta pályáját, nem úgy, mint ma már kilencven éves édesanyja, aki Kodály tanítványa volt. Vallja, hogy nemcsak a népzenétől, hanem más zenei ágaktól is sokat kapott, pedig a Beatles-korszakban Lajtha László széki gyűjtéseivel „zavarta” a házban lakó Halmos Béla álmát. A zenei emlékezőtehetségéről is híres Sebestyén Mártának a közelmúltban Táncház Díjjal ismerték el öt évtizedes munkásságát.
https://fidelio.hu/jazz-world/a-fegyverzajban-ki-hallja-meg-az-enekszot-beszelgetes-sebestyen-martaval-180980.html