Vizsy Ferenc: (8.) Az elkötelezett népművész

„Legjobban az oltalmat adó Köpenyes Mária története érdekelt.”

Bár a Tahitótfaluban élő Jókainé Gombosi Beatrix a népművészet megannyi ágán szerzett nevet magának, mégis úgy ismerik, hogy ő a kiváló „hímestojásíró”, ugyanis kiemelkedő eredményeit a gyimesi tojásírással érte el. A népművészeti mozgalom egyik élharcosaként felkutatja, megtanulja majd továbbadja a régi hagyományokat. Mindezeken túl otthonosan mozog a textilmunkák területén is.

Az eredeti végzettséged etnográfus. Mi vitt téged erre a pályára?

– Édesanyám egyedül nevelt fel, és mindent megengedett, hogy minél jobban megismerjem a körülöttem lévő világot. 16 éves koromban már tudtam, hogy néprajzos szeretnék lenni.

Nekem is voltak gyermekkori álmaim, de aztán az egyik ment, a másik jött…

– Nálam ez nem fellángolás volt, én a saját jövőmet láttam meg benne. Rábapatonán nőttem fel, és a faluban a legjobb barátnőmmel létrehoztam egy kis helytörténeti gyűjteményt, amely még ma is működik. Honismereti táborokba jártam, helytörténetet kutattam padlásokon, levéltárban... Majd jöttek az egyetemi évek.

Aztán művészettörténész is lettél. Néprajz és művészettörténet, nem áll egymástól messze, de mégsem lesz minden etnográfus művészettörténész. Szükséged volt rá?

– Igen! Úgy éreztem, tovább kell építeni a tudásomat. Elsősorban a középkori keresztény ikonográfia érdekelt: a palástjával védelmező Szent Szűz, másnéven a „Köpenyes Mária” története… Terepmunkát végeztem Felvidéken, Erdélyben is, és közel félszáz ilyen típusú középkori falképet katalogizáltam a Kárpát-medencéből, és elemeztem szerepüket a templomok festett képciklusaiban. A szakdolgozatomból könyv is született.

A népművészet kapcsán az átlagember óhatatlanul kis falvakra gondol, ahol megállt az idő…

– A népművészeti sztereotípiák egyik sajátossága, hogy csupán az esztétikumra fókuszálnak. Ahogy Andrásfalvy Bertalan professzor úr megfogalmazta: „A népművészetet a szükséglet hozta létre.” Akkor nyer értelmet a tárgy, ha használható, ha be tudjuk építeni a mindennapi életünkbe. A díszítmény a funkciót szolgálja, s mivel kézzel készül, az emberi gondolkodást és lelket közvetíti. Ezért van az, hogy úgy a „szívünkhöz tud nőni” egy-egy tárgy, még halála után is, azaz, ha a használati körből kiesik. Az 1970-es évek elején induló Nomád Nemzedék mozgalom, amely szorosan összefonódott a táncházmozgalommal, a régi tárgyak reprodukálásán túl, a kortárs életbe helyezését tűzte ki fő célul. Én is ezen értékek mentén gondolkodom.

Úgy érzem a szavaidból, hogy ez neked nem munka, hanem ez az Életed.

– Hm! Mi magunk is keressük a helyes arányokat a „munka” és a „családi élet” között. A férjem eredetileg bőrműves, és most az ékszereket készítő vállalkozásunkat vezeti. Aranyközépútra és kompromisszumokra törekszünk… Nyáron például úgy, hogy nem strandokra járunk, hanem alkotó táborokba megyünk. Ez egyszerre feltöltődés és fejlődési lehetőség is mindannyiunk részére. A tíz éves Anna lányomat nagyon érdekli a kézművesség, segítem őt, hogy minél többet megismerjen belőle. Egyébként nagyon ügyes tojásíró…

Apropó tojás. Miért a tojásnak van nálad központi szerepe?

– Nem csak írom a tojást, de kutatásaim egyik fő témája is ez. A teremtett világunk teljessége jelenik meg ebben a kicsi szimbólumban. Számtalan eredetmonda kiinduló motívuma a Világtojás, a kereszténységben Krisztus feltámadásának jelképe, piros színe Krisztus kiontott vérére emlékeztet, egészség- és termékenységvarázsló „eszköz”, locsolásért adott szerelmi ajándék, de egyben ételszentelmény is. Kell ennél több feladat egy életre?!

Annyira magaddal ragadóan mesélsz, mintha a népművészet apologetikusa lennél. Mi vagy te, népi archeológus, múltkutató, hagyományőrző, értékközvetítő?

– Nem gondolkodom saját tituluson, sokkal inkább feladataimra, céljaimra koncentrálok, amelyeket a kutatás-alkotás-oktatás hármas egysége határoz meg. Az ember élete delén már próbál csak egy irányba nézni, s ha az üdvösség elérése sikerül, netán még másokat is hozzá tudok ehhez segíteni, akkor nem éltem hiába. Mindehhez eszköz a néprajz, a művészettörténet… Én ezeket a talentumokat kaptam. Hogy egyébként mi vagyok? Tojásfestő népi iparművész, Népművészet Ifjú Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa, a Hagyományok Háza szakoktatója, népi iparművészeti zsűrik tagja.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=3663766713868308&set=pcb.3663768047201508

Válasz