szgy47
https://www.youtube.com/channel/UCWLinZlgyDPW0aLyh-e-QCw
Közzététel: 2013. jan. 1.


ricsi80
Nagyon szép.A képek hol készültek pontosan,lehet tudni?

szgy47
A felvételek az általam nagyon tisztelt Ádám Gyula képei, a moldvai csángó vidéken készültek. Pontosabb információm nincsen.


Molnár V. József: Boldogasszony
Megjelent: Molnár V. József: Örökség c. kötetében. Örökség könyvműhely, Budapest, 2001.,90-91.old.

Boldogasszony Boldogasszony a teremtett világ örök szomjúsága, a Mindenség öle, méhe, szerelmes szűzi Fényt-akarása. Nem Ő a víz és a föld, a fa és az erdő, rét és a virág, sem a Hold és az Esthajnalcsillag, de mindezek mutatják, mondják, hogy Ő, a „csillagszülő" asszony.

Minden ember eredendően lelkében hordja Őt. A kicsi gyermek, aki népünk hitében Isten tenyerén él, aki még szűz, belső késztetésből rajzával mesél jelenlétéről. Ő a gyermekrajzok Nap alatt álló tulipán-koronás királynő alakja: hajsátra az anyai oltalom jele, e rajzokon igen sokszor a földig ér, karja a teremtő és igazító Fény felé lendülve áttörni készül, vagy áttöri e sátrat. (Talán az sem véletlen, hogy a kereszténység Úrasszonya gyermeknek, leggyakrabban lánygyermeknek, a még szűznek jelenik meg - Lurdes, Fatima, Medjugoje... -, s a már „szüzek", javarészt öreg nénik a Márialátók.)

Kereszténység előtti hitünkben az ural-altáji népek kettős „istennő" képéhez hasonlóan létezhetett a Nagyboldogasszony és annak szűz leánya a Kisasszony.

Kereszténnyé lett népünk lelkében a Teremtő akaratából a „kozmikus parancs" személyessé lett a fiktív Boldogasszony (Kisasszony) kép, új tartalmat kapott az ősi forma. Ideje érkezett, hogy a szűz méhébe fogadja és Fiú képében világra szülje a teremtő Atyát. (Éva, a Paradicsomban elcsábult ősanya, a romlott asszonyerő eredendő tartalmát kapta vissza Máriában. A romlás hatalma nem tűnt el ezzel a világból, de lehetősége adódott a Jónak.) A „pogány" népünk Emeséje dicső és szent uralkodóinak ősanyja, aki álmában héjaforma madártól (a Turultól) fogadott magot, a Krisztust szülő Máriát „előlegezte" a magyarságnak.

(Figyelemre méltó, hogy Krisztus születése előtt évszázadokkal a születés földrajzi helyének „holdudvarában" megjelenik a szárnyas Nap, amely hettita és „mai' kalotaszegi változatában a kétfejű sast is magába foglalja és a virágot. A Nap a Teremtőt idézi meg, a sas az Ő világra áradó Fénye, a virág a Nap földi „kedve", a teremtettről szól ékesen, s a Fiúban világra születő Istenről. Jézus régi imádságunkban: „Világ világa, virágnak virága". szárnyas Nappal együtt jelenik meg (punoknál, római műveltségben) és a Krisztus születését követő évszázadokban (Anatólia, Egyiptom) a gyermekrajzokkal analóg „oráns pózú" nőalak, az istenszülő asszony s a mi Boldogasszonyunk; a szárnyas Nap - a hármasság eleven temploma: Atyaisten lánya, Krisztus - Jézus anyja, Szentlélek mátkája.

Miképpen az ural-altáji népek ősi hitvilágában, nálunk is a szülésnél segédkezik mindenekelőtt a kettős istennő alakja. Nagyboldogasszony (Szent Anna a gyermek-áldást öreg korában is töretlen hittel sóvárgó, akinek a neve a héberben kegyelmet jelent), a „kedd asszonya" segíti a meddő nőt, hogy magot fogadhasson, s Ő vigyáz az áldott állapotukra. Szüléskor lánya, Szülőboldogasszony (az istenszülő Mária), a „szombat asszonya" van jelen és Ő őrködik a „boldogasszonyágyát" fekvő anya és gyermeke mellett; két angyal a társa (az ural-altáji szülést vigyázó, anyát óvó Szűznek is segítői vannak.) Szülés után a harmadik nőalak, Szépasszony is megjelenik. Ő kint ólálkodik, s ha bent a tisztaszobában gondatlanul készítik el a boldogasszonyágyát, belopódzik és kicseréli a gyermeket idétlen sajátjával. A két Boldogasszony és a Szépasszony a Mindenségben munkálkodó egyetlen asszonyerő, Nagyboldogasszony, és Szülőboldogasszony a Rend (a lélek, a test, és a környezet rendje); Szépasszony, aki „vördöngős" banya lánya, s a bukott angyallal szeretkezik-a Rendetlenség.

Mindkettő a lélekben lakozó egytövű adottság; az ember döntése, rítusa vagy ennek hiánya miatt valósul a Rend, illetve a Rendetlenség. Az esztendő körének számos Boldogaszszonya is (Gyertyaszentelő-, Gyümölcsoltó-, Sarlós-, Nagyboldogasszony... - népünk hétnek mondja a hetes szám mágikus ereje miatt, bár számon tartott ünnepe ennél több) az egyetlen asszonyerő, aki a változások és átváltozások rendjében is, miképpen a születésnél, szükségképpen mindig más-más „erényét" mutatja meg.

Boldogasszonyunk egyetlenségét és szerepét analógiás képi nyelven gyönyörűen mondja el az ország minden részében, több változatban is ismert régi imádságunk:

„Ég szülte Földet,
Föld szülte fát,
Fa szülte ágát,
Ága szülte bimbaját,
Bimbaja szülte virágát,
Virága szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Szűz Máriát,
Szűz Mária szülte Jézus Krisztust,
Világ megváltóját.”

Boldogasszonyban jelenik meg és benne munkálkodik a teremtő és igazító Fény (ő a csipkebokor); benne, vele tudnak ma is a régiséget becsülő öregjeink istenhez fordulni.
Ő „tompítja" a gyarlót égető Fényt (máriaüveg), esendőségünk értője Ő, a bűnök megbocsátásáért esdeklő. Vezeti öregjeinket szent fiához, benne, általa rendezett a lét. (Hívő katolikus népünk még ma is az Ő oltárához fordul legelőbb, s csak utána a főoltár felé, ahol a mostranciában mindig jelen van Krisztus.)

Öregjeink hitében a magyarság - a Teremtő rendeléséből, a Boldogasszony népe. Első szent királyunk neki ajánlotta föl a Koronát, és az országot. Mária jelenléte ('bennünkléte') hazánkban a legközvetlenebb és a legszemélyesebb, ahol is nem szentnek, hanem szűznek nevezik. Legfontosabb ünnepei nyugati legendájukban is magyar eredetűek (magyar közvetítéssel kerültek nyugatra). Ilyen egyebek között a Szeplőtlenség, az Immaculata december 8-i ünnepe. Ennek az ünnepnek képi beszéde a várakozás időszakában segítette a hajdan volt embert (még ma is néhány vidékünkön az öregeket), hogy böjtjével, rorátés imamalmával, rítusával a Szűzet varázsolja 'izzóvá' lelkében, hogy a csillagnyi hites óhajtás „a Szűzzé" változhasson - s eképpen a téli napfordulaton, karácsony éjfélén (minden esztendőben újra meg újra) benne születhessen világra Fény-Krisztus, az eleven Törvény.