http://kalocsabaranta.gportal.hu/gindex.php?pg=36202983&nid=6481849

2014.01.26. | Sárköz Baranta

A hagyományokról sokan azt hiszik elavultak, életképtelenek és csak néhányan őrzik azokat. A hortobágyi csikósok, a bugaci pásztorok és a somogyi kondások rejtik még valahol a múlt szokásait. Kevesen tudják, hogy a Baranta hagyományos magyar harcművészet is a hagyományainkból táplálkozik. Azonban valahogy másképpen működik. Ha valaki utánanéz láthatja, hogy a katonai hagyományőrző csoportoktól, vagy a hagyományőrző szerepjátékosoktól is kölönböznek. Inkább a keleti harcművészetekre hasonlítható és a hagyományszemlélete is lassan rájövünk: innen merítkezik.

De vajon mi a különbség a nyugati és a keleti típusú hagyományértelmezés között? A barantások mégis hogyan őrzik a hagyományt, vagy netán ápolják? Esetleg egyiket sem? Mit keresnek benne a hagyományok, hogyan épülnek be modern életünkbe?

Ezekre a kérdésekre adok választ ebben a cikkben.

A hagyományokat átélni, megélni kell, nem őrizni vagy ápolni (hagyományőrzés/ápolás szó ismeretlen volt a magyarságnak, ezeket németektől vettük át tükörforításban). A hagyományok tudásfejlődés irányzata, az élet, a világ és az ember viszonyának kutatása. Több ezer éves fejlődés van a magyar hagyományok mögött, melyeket ebben a korban olyan könnyedén söprünk le az utunkról. Az élet legfontosabb állomásairól szólnak a tanításai (születés, felnövés, párválasztás, gyermeket felnevelni, halálra való felkészítés), tehát az élet tudománya. Ez azonban nem ennyire nyilvánvaló, hiszen az összes hagyományőrző nyugati filozófia alapján gondolkodik, amiről eddig talán fogalmunk sem volt. Két főbb típusát különböztethetjük meg a hagyományoknak:

- a keleti típusú (evolucionista)

- nyugati típusú (partikuláris).

A keleti típus a hagyományokat, a múltat fejlődésnek tekinti, míg a nyugati szemléletben a történelmet korszakokra bontják. Ez utóbbiban az embereket, szokásokat, jogokat és a történelmet nem összefüggéseiben értelmezik.

Hagyományok nyugati szemmel

„Nyugati szemmel a hagyomány alatt általában az elődök örökségéből azokat a cselekvéseket, dolgokat értik, amelyeket nemzedékről nemzedékre változatlan formában tesznek és készítenek az adott társadalom tagjai szociokulturális öröklés (beleszületik az egyén az adott társadalomba és tovább viszi ősei hagyományait) alapján. A hagyományok az adott társadalom értékrendjét, világszemléletét tükrözik. A hagyományok nem mindig racionálisak, sokszor nem állják ki a tudomány próbáját. A hagyományok szerint élő társadalom a hagyományos társadalom.” (Vukics, 2012) Látható, hogy több ellenvetésünk is van az alábbi megállapításban, hiszen a magyar kultúrában a hagyományok folyamatosan változtak, a változatlanság lehetetlen. A hagyományokba születnek, majd beleteszik a saját tapasztalataikat is, a saját életüket is. Továbbá a „nem állják ki a tudomány próbáját” szintén hamis megállapítás a magyar kultúrára, hiszen ami nem életszerű, az előbb utóbb elpusztul. Annak a hagyományát senki sem őrzi szívesen.

Magyarországon a néprajztudomány is elgermanizálódott, és a katonai hagyományőrzés is e nyugati-eszme alapján szerveződik, szerveződött.

A tradíció a nyugati típus egyik változata, s ennek filozófiai irányzata a 20. században válik ismerté. Legismertebb képviselői Julius Evola (élesen elutasítja a pártokba szerveződést, a pártoskodást), és René Gunéon. Magyarországi képviselője Hamvas Béla. A hagyományokat újra felkutatják, és azok segítségével próbálnak segíteni a jelenkor emberének. Egy szerves kultúrában a hagyományok már eleve a jelenbe vannak épülve így azokat nem kell újraértelmezni. A nyugati civilizáció embere több évszázada már nem él a hagyományaival. „Felvilágosult” polgári forradalmaik hatására eltűntették a parasztság műveltségét.

A legnagyobb akkori tradicionalista filozófus gondolatai, Julius Evolától: „… Határozott álláspontot kell tehát elfoglalni azzal a hamis „politikai realizmussal” szemben, amely csak programokban, pártszervező problémákban, szociális és gazdasági receptekben gondolkodik. Mindez mellékes, nem tartozik a lényeghez. Hogy mennyit tudunk még megmenteni, az attól függ, léteznek-e olyan emberek, akik nem formulákat prédikálnak nekünk, hanem példaként állnak előttünk, nem szállnak be a tömegek demagógiájába és anyagiasságába, hanem az érzékenység és az érdek más formáit élesztik fel…” Legnagyobb magyarországi alakja pedig Hamvas Béla, élete java részét gyári munkásként élte. Az ő gondolatai a következők: ”Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen...” „A nagy útban nincsen semmi rejtély. Az ég hatása: jónak lenni, a föld hatása a bőség, az ember hatása a rend. Mindenkinek csak egyetlen dologra van szüksége, igazan élni.” Nagyon pozitív gondolatok ezek, de még mindig nem ez jellemző a magyar gondolkodásra és a baranta filozófiáját sem ez képviseli. A tradicionalista alapja a filozófiai idealizmus (a szemlélet radikális képviselőinél ez a szolipszizmus [nem létezik az elmétől független valóság, vagyis nincs anyag] állítását, és a materializmus teljes elutasítását jelenti) és a politikai jobboldaliság (mindez a tagolt, hierarchikus társadalmak és a monarchizmus igenlését jelenti). Hiába hangoztatja Evola a pártoktól való elszakadást, akkor is besorolják a nyugati társadalmak a jobboldalra. A németeknél, az angoloknál, a franciáknál, az olaszoknál úgy szerveződött a világ, hogy ha valami tradíció melletti, akkor az már a politikai jobboldalt képviseli (kódszavak!).

Természetesen akár a politikában, a nyugati szemléletben is megtalálható a két-ség, a kettőzöttség, mivel nem természetes már ez a gondolkodás, torz. Ugyanis megjelenik a másik oldal, ahol a hagyományokat elvetendőnek tartják, lejártnak. Minden eszközükkel pusztítanak. Ezek az anti-tradicionalisták. Ide tartoznak a materialisták, a szabadkőművesek, a politikai baloldaliak, és a New Age (az amerikai tömegmédia szüleménye, 1970-es években létrejött, mely erősen spirituális beállítottságú. Nem tekinthető vallásnak, nincs leszabályozott dogmarendszere. A keleti vallásokból, pogányságból, sámánizmusból merít. Tanításának lényege, hogy a Föld a vízöntő korába lépett, és ez hitük szerint egy új világ kezdete) követők. Legismertebb anti-tradicionalista képviselő: Umberto Eco. A New Age követői és a tradicionalista gondolkodók is foglalkoznak spiritualitással, azonban teljesen másképpen. A tradíció mellettieknél pénznek nyoma sincs, egészen másfajta gondolatot képviselnek. Ahol a médiában megjelennek a táltos-gyógyítók, a látnokok, stb. ott biztosan anti-tradicionalista filozófia húzódik, hiszen a pénzen lesz a hangsúly, nem az emberi élet minőségén, értékén.

Összefoglalva a partikuláris hagyományőrzők, a nyugati szemlélet hívei korszaki csoportokat hoznak létre. Hitelességnek az írásos emlékeket, a régészeti leleteket, a múzeumi értékeket tekintik (múzeumi emlékek leginkább a nem használt tárgyakból kerülnek ki. A jó kasza, kapa, szablya, stb. elhasználódik, mégis ez a hiteles...). Az elő hagyományt nem veszik figyelembe, folytonosság nem létezik számukra. Belső szervező erőt alig képviselnek

Hagyományok keleti szemmel

A keletiek gondolkodásában a hagyomány az élet tudománya. „Az emberi élethosszon túl közös tudásgyűjtési feladatra szövetséget kötött közösségek élettapasztalatának összegyűjtése, folyamatos értékelése, fejlesztése.” (Vukics Ferenc) Egy barantás nem fog a 10-századi technikáknak utánajárni, hiszen ezekre már nincs szükség, és egyébként is a jelen magában hordozza a múltat is, tehát most, a jelenben kell megmutatnunk, hogy mit tudunk a lehető legmagasabb szinten. Tudás-evolúcióban gondolkodók. Nem kívánják állandóan újraértelmezni a világot, mint ahogyan azt a nyugatiak teszik. Minden ősüket tisztelik, akár jó, akár hibás megállapításaik is voltak, hiszen ezek együttesen alkotják a mai tudásukat, világukat. A hagyományokat, nem őrzik, hiszen a tüzet szokás őrizni, és nem ápolják, mint a beteget szokás, hanem megélik. Forrása az apáról fiúra szálló tudás, folyamatos fejlődés alapján. ”Elődeinkhez akkor kapcsolódunk leginkább, ha a jelenben felfűzzük magunkat azokra a folyamatokra, amelyeket ők indítottak el...” (Vukics). Egy népdal szavait, versszakait, a néptánc elemeit „nevüket vesztett” emberek alakították, akik már több száz éve a Teremtőhöz visszatértek. Ha népdalt énekelünk, néptáncolunk a Teremtőhöz való szorosabb kapcsolatra leszünk képesek.

Ennek a hagyományszemléletnek önálló magyar filozófiai irányzata a társaslélektan, melyet hazánkban Karácsony Sándor, Lükő Gábor, Kodály Zoltán, Andrásfalvy Bertalan is képviselt.