Gryllus Samu: Őszintén, szerintem ez az egyetlen lehetséges út.

 

Palya Bea: Az alkotás első fázisa az volt, hogy erről beszélgettünk, hogy mi is a viszonyunk ehhez; egyáltalán, hogy van-e, és ha igen, akkor mi. Nem volt mindig könnyű.

 

Gryllus Samu: Nekem könnyebb volt, mert Bea csinált már felvételt négy számból. Volt egy koncert a Műpában [a Táncdalfesztivál! Táncdalfesztivál? című koncerten, 2008-ban]; a hangszereléssel nem mindig tudtam egyetérteni, de amit Bea csinált vele, abból látszott, hogy neki mi az útja ezekhez a dalokhoz – nekem csak ezt kellett egy kicsit megerősíteni.

 

Palya Bea: A munka kezdetén sokkal hosszabb volt a számok listája, amiken gondolkodtunk, mint ami végül rákerült a lemezre, száz fölött volt; az is nagyon érdekes volt, hogy mi alapján válogattunk. Leginkább intuíciók alapján; kicsit az is benne volt, hogy "ebből lehet majd jót csinálni", de azért leginkább az volt, hogy valami megfogott a szövegből; nem is mindig a dal egésze, volt olyan is, hogy csak egy motívum. Például az Én nem akarok mindenáron férjhez menni onnantól kezdett tetszeni, hogy azt mondtuk – azt hiszem, az én ötletem volt -, hogy bollywoodi stílus legyen. Mindig az volt, hogy ott vannak a dalok, itt meg vagyunk mi, és ezen a hídon kellett átkelni - ettől volt izgalmas a munka: ezt a távolságot mindig be kellett járni. Én a zene mellett a sztorikból indultam el, megnéztem, hogy a szöveg története és az enyém hol találkozik.

 

Gryllus Samu: Ez mondjuk a felkészülés szakaszában történt. Aztán amikor elkezdtünk dolgozni a lemezen, akkor már inkább bővült a lista. Például a Nagy utazás utólag került rá; annyira utólag, hogy én azt mondtam, hogy nekem már az nem fér bele, hogy meghangszereljem. Bea elment a négy zenésszel és megcsinálta; én meghallgattam a kész felvételt, és kitaláltam, hogy a sorrendbe hova illesszük be.

 

 

Palya Bea: Az egy véletlen volt. Geszti Péter kért fel, hogy egy nagy koncerten énekeljem, és megmozdult bennem valami. Fekete-Kovács Kornélékkal játszottam, viszont nagy hangszerelésben, amit nem akartam. Mindannyian azt mondtuk, hogy legyen minimálban: kanna, gitár, trombita, ének. Mást meg a Samu hozott be, például Az élet megy továbbot. Ez egy keményen szakítós dal, de van benne valami pozitív is.

 

Gryllus Samu: Ezt a Beának úgy kellett felénekelnie, hogy még csak a cselló volt meg, ami konstans szomorúságot sugárzott, és erre kellett úgy megoldania, hogy átmegy vidámba.

 

Palya Bea: Végig volt valami elasztikus, amőbaszerű abban, hogy melyik dal lelkülete és végső hangzása hogyan alakul ki. Elég későn jött el, hogy kezdtük sejteni, tudni, hogy hogyan is fog kinézni. Nagyon sok dal úgy született, hogy improvizáltunk akár órákon át, aztán visszahallgattuk: mi a francot énekeltem? - és a legjobb motívumokat vissza kellett tanulnunk.

 

Ez a távolság inkább zenei, vagy inkább a ti világotok és a dalok világa között van?

 

Gryllus Samu: Is-is. Szerintem ezt csak így komplexen lehet értelmezni.

 

Palya Bea: Igen, mert ezek a dalok le is képezik azt a világot, és mi mind a kettőtől elég távol voltunk.

 

Gryllus Samu: Mi nem a dalokhoz akartunk eljutni, mármint nem az eredetijükhöz - hanem a dalok lenyomataihoz, ahhoz, amit bennünk és a kortársainkban hagytak.

 

 

Palya Bea: Gryllus Ábris, aki a borítót csinálta, ugyanebből az elvből indult ki. Van a képi világban egy nagyon szándékos retró: a borítón egy tengerpartos poszter előtt állok, archív ruhában egy babával – ami ugyanaz, aminek a hangját az első számban lehet hallani -, belül pedig látható egy polc, amin régi emlékek sorakoznak. Szerintem ez a kor az, ami még ilyen egycsatornás az emberek fejében. Ha azt mondod, hogy Bábel torony [Rubik-játék], kacsintós pénztárcsa, szalagos magnó, bakelitlemezek, akkor mindenki ugyanarra asszociál. És ez igaz a zenékre is.

 

Gryllus Samu: A bakelitlemezek kétharmada nagyjából ugyanaz volt a családok polcain.

 

Palya Bea: Ugyanúgy, ahogy poszterből is kettő volt, őszi erdő meg tengerpart. Volt a korszaknak egy jobban terelhető, egy medrű emlék- vagy életanyaga. A mai korból harminc év múlva nem lehet ugyanilyen lemezt csinálni. Igazából azt hiszem, nem foglalkoztam volna ezzel az anyaggal, ha nem ütött volna szíven ez a közös zenei tudatalatti. Hogy beülök a taxiba, és írd és mondd mindenki tudja ezeket a dalokat. A szüleim szintén, kívülről, és persze személyes emlékeik is kötődnek hozzá.

 

Gryllus Samu: Mondjuk ez egy részére igaz, mert amikor elkezdtük csinálni, akkor bekerültek olyanok is, amiket mondjuk az emberek hat-hét százaléka ismer. Az Amerika ilyen, Az élet megy tovább is. Ez igazából hamisítás, mert ez nem emlékünk, de amikor meghallgattuk azt a háromszázötven dalt, akkor kiesett, hogy ez jó és kell.

 

Palya Bea: Az elején volt egy táncdalfesztiválos elképzelés, de aztán ez tágult az anyaggyűjtés alatt. Tudod, mint mikor a YouTube-on elindulsz. Például vettem egy sorozatot régi slágerekkel, és Samu pont Amerikából hívott, hogy figyelj, ez az Amerika azért nagyon vicces szám.

 

A kollektív tudatalattiról beszéltél. Két zenei nyelvről szokás mondani, két különböző értelemben, hogy az az anyanyelvünk: egyrészt ezekről a dalokról, másrészt a népzenéről.

 

Palya Bea: Nekem éppen ez volt a párhuzam alapja. A népzenét én egyrészt tanultam, másrészt még tapasztaltam is. Falun ez tényleg a kollektív zenei tudatalatti volt. Vannak elemek, és mindenki, amikor kiragad egyet-egyet, a saját történetét, érzelmi sztoriját viszi bele – mégis a közöshöz tud kapcsolódni, mert ugyanaz a kódrendszer. Ez is ugyanúgy működik, csak városi formában. Engem ez indított el, mert én a népzenéből jövök, ha nem is első kézből, mert akkor már nem élt, amikor én születtem.

 

Gryllus Samu: Azért ez nem igaz, mert van, amit első kézből kaptál.

 

Palya Bea: Ez mondjuk igaz, a nagyapától. Meg neked is a népzene ott volt a gyerekkorodban; és a zenészek egy része az agrárszektor.

 

Gryllus Samu: Agrárszektornak szoktuk nevezni viccesen a népzenészeket, ez még az Álom, álom lemeztől datálódik. Ráadásul pont Matyi [Bolya Mátyás, koboz, citera] kezdte el magát így nevezni... Az egyik próbán a marimbás [Tömösközi László] mögött volt a koboz tokban, a Matyinak mondtam, hogy játsszon valamit rajta, ő kérte, hogy Laci, add ide légy szíves a kobozt – mire ő: mi az?

 

Palya Bea: Kilencen ott ülünk a kétszer hármas próbateremben, és nagyon sokféle zenész van. A fele ugye klasszikus vagy jazz-zenész, bár mindenki átlóg egy kicsit.

 

Gryllus Samu: Szóval a te elgondolásod az volt, hogy ezek a zenei nyelvek végülis összetartoznak. Én erre csak azt tudom mondani: "Késő bánat, most már utánam a vízözön..." [együtt éneklik] Klasszikus kvintváltós magyar népdal. A népzene nemcsak bennünk volt meg mint anyanyelv, hanem azokban is, akik írták ezeket a dalokat – sőt, bennük sokszor még erősebben, volt, hogy konkrétan népdalok alapján indultak el.

 

Palya Bea: Nem véletlenül ez lett ilyen cigány pergető. Ez egyébként egy szimbolikus dal, mert ezt akartam visszaadni Böhm Gyurinak [a Táncdalfesztivál! Táncdalfesztivál? című koncert rendezője], hogy ezt én nem tudnám hitelesen énekelni. Napokig ültem fölötte, mire megszületett; rájöttem, hogy ha megdíszítem, akkor azért érdekes lesz ez a dallam; bejöttek olyanok, hogy itt ez az elég egyszerű kép, és az egész kesergő – jó, akkor legyen cigány hallgató, legyen ez az íz. És a stúdióban megjelent a nagyapa egész lénye. A gyors rész pedig pergető. Aztán azért ki kellett találni, hogy hogyan lehet kitölteni aprájával, pergetéssel.

 

Gryllus Samu: Azért mindig van egy ilyen: egy technikai rész, amit meg kell csinálni.

Palya Bea: A kihívások engem mindig inspirálnak, és szeretést is hoznak.

 

Gryllus Samu: Nekem a Fák, virágok, fény volt ilyen, aminek a refrénje kvintkörös, mindenféle akkordok vannak benne – ez végül egy két akkordra csupaszodott, arra a kettőre, amikkel én otthon az ukulelén szoktam játszani, vacakolni, mert olyan kézenfekvő. Ugyanezt csináltam, elkezdtem énekelni a dalt, és akkor jöttem rá, hogy így meg tudom közelíteni ezt is.

 

Az angol nyelvű számokkal nagyon más volt dolgozni?

 

Gryllus Samu: Annyira nem. Volt egy időszak, amikor azt gondoltuk, hogy le kéne íratni a szöveget fonetikusan valakivel, aki nem tud angolul, de ezt jogilag sem olyan könnyű megcsinálni.

 

Palya Bea: A Part Time Lover az én gyerekkoromból ugyanúgy a kollektív emlékezet része.

 

Gryllus Samu: A másik, a Whitney Houston meg úgy jött, hogy Bea adott egy best of-lemezt...

 

Palya Bea: Én a Saving All My Love For You-t akartam...

 

Gryllus Samu: Hallgattam a kocsiban, és ez volt az egyetlen, amiről azt gondoltam, hogy köze lehet hozzánk, például gyimesi gardonnal jól megszólalna.

 

Palya Bea: Aztán ez jól is jött ki; ez a My Love Is Your Love nagyon egyszerű dolog, de mégis... én, mint "a nép Blaha Lujzája, a lélek nagykövete, aki mindig a szeretetről énekel..." [nevet] Van egy retróblokkom a privát koncerteken, Gergely Róbert, Zoltán Erika, Csepregi Éva, Pataky Attila - a barátaimnak szoktam előadni, néha módosult tudatállapotban, és mindig nagy sikert aratnak. Mindezek a vidám esték is beleszövődtek a lemez készítésébe…

 

Gryllus Samu: Elképesztően nagy nevetés volt a stúdióban. Ilyen hangulatú munka nekem az életemben nem volt még. Folyamatos téboly.

 

Palya Bea: Nagyon jó értelemben vett tébolyult munka, nagyon jó zenészekkel, és mindegyikük hozta magával az összes zenét, amit eddig játszott. Ők egymással is ismerkedtek sokszor, voltak többen is, akik korábban nem találkoztak.

 

Gryllus Samu: Az is nagyon nagy dolog, hogy ha egy tablaszólóra volt szükség, akkor azt Szalai Péterrel tudtuk feljátszatni; minden ilyen forrászenére megvoltak az autentikus zenészek. Nem volt szükség arra, hogy mondjuk egy adott zenekarban a szaxofonosnak meg kell tanítani, hogy hogyan játsszon gyimesi zenét a My Love Is Your Love közepén, hanem nekik ez megvolt.

 

Palya Bea: Illetve pont az adta a gondolatot, hogy a Dongó [Szokolay Dongó Balázs] tud gyimesi zenét játszani. Végülis ez kettőnk produceri lemeze: az van rajta, amit mi szeretünk, és akiket mi szeretünk.

 

 

Az egyik probléma, amivel a a feldolgozásokban valamit kezdenetek kellett, a nemi szerepek kérdése. Nagyon sok mindenben megjelenik ez, kezdve a címtől – ahogy az Én nem leszek a játékszeredből az lett, hogy Én leszek a játékszered...

 

Palya Bea: Tök jó kérdés, ezen még így nem gondolkodtam... Azért a Psychénél ez sokkal kiélezettebb volt.

 

Gryllus Samu: Az sokkal erősebben női lemez volt. 

 

Vannak például ezek az archív felvételek...

 

Gryllus Samu: Na igen, Kozocsa elvtárs a férfi pár. 

 

Mindenkit becézve szólít (Gizike, Terike, Emike stb.) atyáskodva utasítgatja őket...

 

Palya Bea: Igen, igen... Nekem minden lemezem valahogy rám tapad, belőlem nő ki. Itt alapvetően azért női előadóktól választottam dalokat: Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Psota, Zalatnay... Nem véletlen, hogy Máté Péter férfipátoszát sehogyan sem tudtam magamévá tenni. Nagyon fontos volt nekem a játékosság is, ami a címben is van. Az összes korábbi lemezembe belehaltam – ebbe nem akartam; tényleg játszottunk a Samuval együtt. Ugyanakkor pont a Nem leszek a játékszered a Kati előadásában egy állapotdal, mi így neveztük el. Végig a dühös csajt halljuk, akit átvágtak..

 

Viszont a mi felfogásunkban dramaturgiai dal lett belőle, személyiségfejlődéssel: egy naiv parasztlány visszaemlékezik a romantikus pillanatokra, majd pedig kitör – a végén pedig feminista tudatossággal küldi el a francba az ő kedvesét. De azért a Megáll az idő, Az élet megy tovább: sok ilyen van, ami egyetemes, emberi, és nem annyira női vagy férfi... de azért alapvetően női lemez ez is. Meg itt van a Szőke Anni balladája, ami egy ötéves felvétel, és én hallom is, hogy öt évvel fiatalabb hangon éneklem. Bár már akkor sem voltam annyira Szőke Anni, az elárvult parasztlány, de azért mégiscsak inkább az volt érdekes nekem abban, hogy mivé nem lettem.

 

Gryllus Samu: És Kozocsa elvtárs kiegyensúlyoztuk ezt.

 

Palya Bea: Látod magad előtt, ahogy összefogja ezt a tyúkólat. "Na hát akkor lányok, fiúk, isteni figyelemmel hallgassátok..."

 

Gryllus Samu: A kedvencem, amikor azt mondja valaki, hogy "Kozocsa elvtárs azt mondta, hogy undorító hangom van nekem". Azt mondja neki a nő, hogy nem, jó ez – mire jó? Vadító – mondja Ferike vagy valamelyik alkalmazott.

 

Palya Bea: A felvételeken ott van anyukám is, Emike, a magnó tulajdonosa... Odaadtam nekik a lemezt, és másnap felhívtak. Apám: Bea, most lett vége a Megáll az időnek - nagy csend; anyám átveszi a telefont: apád sír, fiam. Ábrisnak össze kellett szednie a polchoz a tárgyakat; anyukám felment, és egy fél napot azzal töltött, hogy a ruháim közül előszedett régi kendőt, babát, fényképeket. Felhívott, hogy Bea fiam, te mindig kitalálsz valamit, én úgy meghatódok. Mikor először meghallotta, hogy ez nem vicc, és tényleg ráraktuk Kadocsa elvtársat: "Fiam!" Aztán meghallja saját magát húszévesen, hogy "Kicsiny piros mézes szívet küldtem én tenéked." Fiatalabb volt, mint én... Az egy nagyon mély dolog lett, mert ugye a szöveg arról szól, hogy én adtam neked a szívet – ugye a szívet ő adta szó szerint.

 

Gryllus Samu: Ez az egyetlen olyan szám, amiben énekhangot hallasz az archív magnófelvételről. A többit nem akartam használni: egy idegen hangját berakni, akit nem ismerünk... De ezt meg tudtuk kérdezni.

 

Palya Bea: Anyu, odaadod a jogokat? [nevetés]

Gryllus Samu: Volt tehát ez a felvétel; h-ban szól egy tampura, Bea pedig D-dúrban énekelte a dalt. Zeneileg az az érdekes, hogy h-ban szól a folyamatos tampura, felette a Bea, relatíve alatta az anyukája G-dúrban; a szöveg pedig az, hogy "tükör van a közepén" – tehát lett egy ilyen szerkezet. Eredetileg hosszabb volt, de a vége nagyon szomorú, úgyhogy amikor meg kellett húznunk a lemezt, hogy beleférjen a nyolcvan percbe, akkor levágtuk a második versszakot.

 

Palya Bea: Amikor először átküldted a teljes számot, az annyira szomorú volt...

 

Egy másik probléma, amivel nagyon érdekes dolgokat kezdtetek, hogy ugye ezekhez a dalokhoz elég erősen hozzákapcsolódott a giccs fogalma.

 

Gryllus Samu: Mi tagadás... [nevetés] Azért nem mindegyikhez. Azt hiszem, azért ezzel lehet mit kezdeni. Ha őszintén kezeled, akkor ez nem fontos, hogy giccs vagy sem. Van egy barátom, aki egészséges szentimentalizmusnak nevez sok mindent, amire én már azt mondanám, hogy nem az.

 

Palya Bea: Emlékszem arra a pillanatra, ami nagyon fontos volt számomra ebből a szempontból, amikor – talán '99-ben - játszottunk a Bergendy Szalonzenekar helyett az osztrák gimnázium szalagavatóján. Én akkor csont népdalénekes voltam; és abban, hogy ma nem az vagyok – vagy nem tudom, minek tartanak, de hogy más dalokat, más felfogásban is éneklek - abban a Laokoónnal csoporttal való munka nagyon sokat számított.

 

Gryllus Samu: Valaki kitalálta, hogy játsszunk ezen a szalagavatón, és meg kellett hangszerelnünk ilyen számokat, amikre keringőzni tudnak – botrány volt egyébként [nevetés], de mi nagyon jól szórakoztunk.

 

Palya Bea: Emlékszem arra a folyamatra; úgy kezdődött, hogy azt mondtam, Samuka, hogy fogok én énekelni Megáll az időt meg Meseautót meg Pá, kis aranyom, pát? És akkor jött a felismerés, hogy itt lehet játszani. Én általában nagyon önazonos zenéket csinálok, de ezt pont azért, mert nem akartam nagyon mély lelki tartalmakat kibányászni magamból, játékosan, másik oldalról tudtam megközelíteni. És úgy is önazonos lett a végére.

 

 

Gryllus Samu: A lemez készítésekor nem voltunk kötelezve semmire. Jó, voltak jogi korlátozások, de a szerzők aláírták a papírt, hogy hozzájárulnak a feldolgozáshoz, legyen az akármilyen. Nem voltunk kötelezve arra, hogy mindent megtartsunk, az eredeti dalok teljességét.

 

Palya Bea: Amit lecsupaszítottunk és megtartottunk, az a dallamvonal és a szöveg.

Gryllus Samu: A harmóniák, azok...

 

Palya Bea: Azok sosem.

 

Gryllus Samu: Kivéve az Utánam a vízözön refrénjét.

 

Palya Bea: Volt, aki olyasmit mondott, hogy ez vagy az a szám "jobb lett, mint az eredeti", de mi nem szeretnénk, ha erre menne ki, hogy mi a jobb. Nagyon sok szeretés volt ebben a lemezben – mi ketten egymást, a zenészekkel mind egymást, a próbák hangulatában... Kettőnknek és a társaságnak nagyon nagy öröme van ebben. Egyáltalán nem volt célunk "tromfolni" az eredetiket; bár nyilván összehasonlítják majd. Csináltunk olyan zenét, amilyet tudtunk, és ilyen lett. A mögötte lévő energia nagyon pozitív.

 

Gryllus Samu: És azért ezt a számoknak köszönhetjük.

 

Szerintem a Fák, virágok, fény című dal az, ami a legközelebb merészkedik a giccs határához.

 

Gryllus Samu: Nekem az volt a legnagyobb küzdelmem. Nagyon sokszor mondtam utána, hogy ez olyan zene, amihez én nem szoktam hozzá, nagyon távoli. Aztán, ahogy mondtam, ezzel a kétakkordos megoldással sikerült megtalálni egy pulzálást, amivel sikerül a szám végére feloldani ezt az érzést, amiről beszélsz.

 

Nekem pont az tetszett abban, hogy majdnem pont giccs.

 

Gryllus Samu: Igen, igen.

 

Palya Bea: Voltak olyan pillanatok, amikor Samu azt mondta, hogy "Azért nekem az nagyon nagy fejtörést okoz, hogy milyen hangokat fogok leírni a papírra." Voltak ilyen elakadások és elindulások; egyszer úgy éreztük, hogy valamit megtaláltunk; aztán úgy, hogy ebből nem lesz semmi. Az a jó egy lemeznél, ha tízszer annyi ötleted van, mint amennyit felhasználsz, és hogy nem kell ezeket megítélni, csak fel kell sorakoztatni egymás mellé, lehetőleg fel kell venni vagy fel kell írni. Tisztelni kell az ötleteidet annyira, hogy elkezdj velük babrálni, és ne ítéld meg őket. Ez volt ezzel a lemezzel is, csak éppen nagyon sokáig tartott.

 

Gryllus Samu: Azért is, mert nagyon lépcsőzetesen kellett összerakni. A Yellow Submarine reggae-ben, spanyolul nagyon érdekes, de még mindig egy Beatles-szám, és mi nem ezt akartuk. Ezért volt, hogy bementünk a stúdióba, felvettünk ütőgardonnal valamit, azt hazavittem, megnéztem, hogy ő mit csinált, arra ráhangszereltem mondjuk a kürtöt és így tovább.

 

Palya Bea: És a zenészeknek is közben esett le; Barcza Józsi, aki nem egy népzenész, hanem jazzbőgős, amikor meghallotta, hogy milyen Játékszeredben milyen kortárszenei kürt- és tubaszólamok vannak abban a tébolyban, akkor mondta, hogy "Te, Samu, ez már kezd tetszeni."

 

Gryllus Samu: A felvétel alatt azt mondta, hogy "annyi cigánygyerek van, aki ezt olyan jól el tudná játszani, miért engem kellett hívni?" Az Amerika például úgy született, hogy felvettünk három órányi anyagot. A laptopomra legyűjtöttem ilyen számokat, mint Living In America, Born In The USA, mindegyiket behangoltam nagyjából egy tempóra és D-dúr körülre, és elkezdtem ezt nyomatni a stúdióban. A zenészek pedig ültek a fejhallgatóval, és bármit csinálhattak. Már három óra eltelt, mindenki nagyon unta, és akkor egyszercsak a Dés Andris megjelent egy mikrofonállvánnyal...

 

Palya Bea: Kivágta a stúdióajtót, és ordított, hogy: Amerika! [nevetés]

Gryllus Samu: Ez rákerült a lemezre; de ehhez kellett az a három óra szenvedés előtte, hogy én nyomogassam nekik az Új világ szimfóniát.

 

 

Van egy beszélgetés a számban arról, hogy ki kell vágni az idézeteket.

 

Gryllus Samu: Az az utolsó hét munkája volt. Arról van szó tulajdonképpen, hogy ugye az Amerika című számnak vannak jogutódjai. Minden számhoz, megkaptuk az engedélyt, hogy bárhogy feldolgozzuk; de ez azt is jelenti, hogy akárhogy dolgozzuk fel, az mindenképpen az eredeti szerző munkája lesz. Mi ezután szerzői jogdíjat nem kaphatunk, az az ő szerzeményük, mi csak hangszerelők vagyunk, és Magyarországon a hangszerelés nulla százalékos jogdíjjal jár. 

 

Ott van az előadói jogdíj.

 

Gryllus Samu: Nekem ahhoz semmi közöm, de kérdezd meg az illetékest. [Nevetnek,

 

Palya Bea győztesen feltartja a kezét.] Tehát a probléma az volt, hogy az Amerika című számba mi beleénekeltük, hogy "We Are The World" meg ilyeneket, ahogy a stúdióban baromkodtunk. De a kiadó mondta, hogy ezt nem lehet, mert ezekért a másfél-két másodpercekért ki kéne fizetni a jogdíjakat – viszont ezzel az eredeti szerzők jogdíjaiból, pénzéből adnánk oda egy harmadik félnek. Ráadásul ez így már egy új szám, és ez mindenféle bonyodalommal jár. Bea már Mexikóban volt, és mondtam, hogy jó, akkor Skype-on fogunk beszélgetni. Megírtam ütemről ütemre, hogy ne kelljen vagdosni, másfél óránk volt rá. De koncerten úgyis We Are The World lesz.

 

Palya Bea: Az a részlet pedig, hogy "a szerzői jog komoly dolog, majdnem ugyanolyan komoly, mint a jazz" – ez végülis egy önidézet, az Álom, álomból. Ehhez ismerni kell a Samu viszonyát a jazzhez: merthogy jazzbőgősként végzett, ugyanakkor kortárs zeneszerzőként határozhatjuk meg leginkább, ha meg kell egyáltalán [nevetés]. Amikor ez a kollektív tudattalan előjött, akkor nemcsak a magyar nép tudattalanja, hanem a kettőnk közös zenei múltja is ott volt, és sokszor abba botlottunk bele, hogy akarva vagy akaratlanul önmagunkat idézgetjük.

 

Gryllus Samu: Mint például a Schlaflied, ami a Psychéről van: az a vers, amikor a szerető belealszik a szerelmeskedésbe – itt meg úgy folytatódik, hogy Énmellettem elaludni nem lehet. De ami előtte van, az ugyanaz a rész, csak ott bőgővel és cimbalommal, itt meg tubával, és sokkal viccesebben. Sokféleképpen megjelent ez a tudattalan vagy tudatos idézés. Például a Megáll az időben az tudatos, hogy nekem erről a számról nincs személyes emlékem, viszont rengeteg van a 180-as Csoport- és Amadinda-emlékem van a gyerekkkoromból, és azt is bele akartam rakni. Így lett egy kicsit minimálos zene, ami ezt megközelíti. 

 

Mennyire hatottak rátok olyan lemezek, amik bizonyos szempontból előképnek tekinthetők; például a Zuboly, vagy a Budapest Bár?

 

Gryllus Samu: Én a Budapest Bárt nem ismerem; miközben csináltuk a lemezt, mesélték, hogy van; Mazura Jani, a hangmérnök csinálta azt is, és mutogatott belőle. Amennyire tudom, ott arról van szó, hogy nekik van egy anyanyelvük, és azon elolvasnak mindenféle dolgokat. Vagy a Csík Zenekar ugyanígy: eléneklik a különböző slágereket, de a bőgő játssza a basszusszólamot, a brácsa az akkordokat, a príma meg a dallamot. A Zuboly az talán jobb példa. Nekünk ilyen anyanyelvünk máshogy van, szélesebb, vagy kevesebb...

 

Palya Bea: Vagy nincs.

 

Gryllus Samu: Végülis van anyanyelvünk, csak az nem egy egységes stílus. Amit a lemezen hallasz, az nekünk egy egységes stílus. Ráadásul az is van, hogy egy ponton túl nem tudod elválasztani az emlékeket az előképektől. Nekem a Játékszeredből az eredeti dal nem volt meg, csak Nagy Feró és az ős-Bikini (akkor még simán Bikini): [éneklig] "Nem leszek a, leszek a, nem, nem, játékszered" - punkzene volt, nagyon szerettem, egy jó darabig nem is tudtam, hogy az egy "régi szám". Nekem ez van benne abban a dalban, a középrészben, és mondhatod rá, hogy előkép.

 

Palya Bea: Erre a számra mondták tegnap a Petőfiben, hogy nem olyan rádióbarát. Mondtam kedvesen, hogy hát igen, de Samu- és Bea-barát.

 

Gryllus Samu: Felmerült az elején, hogy csináljunk a lemezre olyan számot, amit lead a rádió, megfelelő hosszúságú, de aztán...

 

Palya Bea: Nekünk ez nem való – bár így meg lehet, hogy néhányan a Játékszered közepén kikapcsolják a lemezt.

 

Gryllus Samu: De azért van olyan, mondjuk Az élet megy tovább, az három perc.

 

Palya Bea: Erről az anyanyelv-kérdésről az jut eszembe, hogy egyszer még a kilencvenes években mondtad, hogy "Ebből a sok zenéből, amit tanulok - nem hittem benne, de valahogy mégiscsak összeáll bennem valami." Akkoriban általában tízig próbáltunk a Laokoónnal, aztán beültünk a Skodába, mentünk enni, hallgattuk a Bartókot...

 

Gryllus Samu: És valami komoly gondolat mindig kiszaladt. [nevetés] 

 

Gondolkodtam azon, hogy megkérdezzem-e, de most megkérdezem: mennyire érdekel titeket, hogy mennyi fog elkelni ebből a lemezből.

 

Gryllus Samu: Nagyon.

 

Palya Bea: Sőt, csak ez érdekel! [nevetés]

Gryllus Samu: Persze, hogy érdekel; kicsit dühös is voltam tegnap, mert Bea mondta, hogy már jelentek meg kritikák, rákerestem, hogy mit gondolnak az emberek róla – és az első húsz találat torrentoldal volt. Az nagyon fontos, hogy szeressék, és közben az is fontos, hogy megvegyék sokan. Tudom, hogy nem ez volt a kérdés, de ha a letöltéssel szembeállítva nézzük, akkor azt kell mondanom, hogy ez a lemez számunkra egy komplex egység, a borítóval és mindennel együtt, és azt szeretnénk, ha így jutna el a hallgatókhoz - de persze annak is örülünk, ha egy számot hall valaki.

 

Palya Bea: Nekünk mindig ilyen egyben értendő lemezeink vannak. Gizikék nélkül nem ugyanaz az egész; ha a rádióban leadják mondjuk a Fák, virágok, fényt nélküle, az nem ugyanaz az élmény. Az utolsó lemezeimnél már minden munkafázist ismertem - mondjuk a gyártás összes technikai bigyóját leszámítva, és persze nem én vagyok a nyomdában a sokszorosításnál -, tehát nem az van, hogy egy nagy kiadónak a vizein én vagyok a kis hajó, ami arra úszik, amerre a szél fúj. Gyönyörű példája ennek a Part Time Lover, ami veszélybe került a maszter leadása után két héttel. Elkezdtünk gondolkodni, telefonálgatni; az a producer, akivel én dolgoztam az Adieu les complexes-en, az a Stevie Wonderrel dolgozott huszonöt évvel ezelőtt; közben volt egy Amerikában élő zeneszerző barátunk, akit szintén felforgattunk stb.

 

Gryllus Samu: Úgy éreztem, hogy enélkül a szám nélkül értelmetlen lenne a lemez – ami persze egy hülyeség, de...

 

Palya Bea: Van egy pont, ahol nem szabad engedni. Ez a zene belülről jött, a gyerekünk - nagyon is számít, hogy igenis a borító olyan, az a szám rajta van stb. Viszont az nagyon érdekes és bíztató, hogy a Tavaszi Fesztivál keretében tartott lemezbemutató koncertekre [március 19., Győr; 23., Budapest MűPa; 24., Kecskemét; 31., Eger - bővebben lásd itt] már január elején nem voltak jegyek. Egy olyan lemezre, amiről azt lehetett tudni, hogy a Samuval dolgozunk, illetve a blogomra felkerült a számlista - tehát valami sejtése lehetett a közönségnek. De a mostani interjúhadjáratban azért kiderült, hogy talán mégsem olyan sok – olyanokat mondtak, hogy "milyen érdekes, hogy Bea slágereket énekel, ez nem vág az arculatába". Pedig az én "arculatomat" számomra egyetlen dolog jellemzi: hogy folyton változom; ami érdekel, ahhoz hozzányúlok, és belülről fogok csinálni valamit. Ilyen módon ez is az "arculatomba" vág.

 

Az interjún készült további fotók megtekinthetők a képekre vagy ide kattintva.

 

Palya Bea honlapja

 

(forrás: quart.hu)