Ennek okai az osztrák kultúra elleni tiltakozás és az európai romantika áramlatának erjesztő hatása. A néptánc kultusza egyre nő, különböző iskoladrámák betétjeként megjelenik a nagyobb tradícióval rendelkező iskolák életében, és a német színházkultúra ellen szervezkedő vándortársulatok a darabjaik jelenetei között táncbetéteket táncolnak. Az 1840-es évekre a néptánc már bekerül a vidéki és fővárosi báltermekbe is, elsősorban a „nemzeti páros tánc”’ volt népszerű. Kialakult az úgynevezett csárdás-mozgalom, ez századunk táncház-mozgalmának korai előzménye.

A néptánc meghódította a táncmestereket és a hivatásos táncosokat is, egyre inkább irányító szerepet vállaltak az irányzat népszerűsítésében, rögzített szerkezetű és térrajzú, bonyolultabb báltermi táncformákat és lépéseket igyekeztek létrehozni, hamarosan színpadra is állították táncjátékok formájában:

Sobri, avagy Parasztlakodalom a Bakonyban (némajáték)

bemutató: 1848. május 5. Nemzeti Színház

zene: Veszter Sándor

rendezte: Kilányi Lajos, később, 1863-ban Molnár György újítja fel a Budai Népszínház számára

Csárdás

bemutató: 1890. december 7. Operaház

zene: Sztojanovics Jenő

koreográfia: Mazzantini Lajos

Vióra

bemutató: 1891. március 14.

zene: Szabados Lajos

koreográfia: Mazzantini Lajos (székely nemzeti táncokkal tűzdelt koreográfia)

A szabadságharc előtt létrejöttek kisebb létszámú táncos társulatok, akik fellépéssorozataikkal eljutnak Angliába is. Azonban a szabadságharc bukása után ezek a kis mozgalmak gyorsan felbomlanak, vagy emigrációban működnek tovább, és évtizedekig nem tapasztalunk hasonló törekvéseket.

Bár a színpadokon sokszor messziről hozott paraszttáncosok táncoltak, az operaházi előadásokban a néptáncot a hanyatló romantika stilizált karaktertáncosai képviselik.

Gyöngyösbokréta- mozgalom

1930-ban feltámadt az érdeklődés a néptánc iránt, ez összefügg Kodály és Bartók új zenei mozgalmával. A mozgalom a parasztságra, s kisrészt a falusi értelmiségiekre terjedt ki, az 1931-es bemutatótól másfél évtizedig mintegy száz falu parasztegyütteseit, az ún. „bokrétákat” fogja össze. A mozgalom keretében az együttesek helyi zenei és tánchagyományait vitték színpadra, gyakran felhasználva egy- egy népszokás játéklehetőségeit.

A mozgalmat Paulini Béla vezette, kisebb nagyobb országjáró utakat szervezett, több bemutatót tartottak, közülük is kiemelkedik az aug. 20-i ünnepi előadássorozat, amelyet az Erkel Színházban (akkor Budapesti Városi Színház) tartottak. Később Ny- európai turnén is rész vettek. Feladatuknak tekintették, hogy a számos helyen kihalóban lévő hagyományokat rögzítsék, és ezzel előkészítették a terepet a néptánckutatáshoz.

Magyar tánckutatás

A ’30-as ’40-es években különböző cserkészcsoportok a népdalok és néptáncok ápolásának szentelte tevékenységét. Több ekkor alakult ifjúsági szervezet is csatlakozott, a népművészet minden ágával elkezdtek foglalkozni. Sajnos a hivatásos táncművészet ekkor csak keveset foglalkozott a néptánc kutatásával és annak színpadra állításával. Jelentős kivétel Paulini Béla Csupajáték elnevezésű társasága, amelyhez Millos Aurél is társul. Társaságuk csak egy évig működött. Feladatuk az eredeti néptánc motívumok alapján a népmesei témák, zsánerképek, balladafeldolgozások színpadra állítása. A darabot az Operett Sz. után Londonban is bemutatták Just a play címmel.

A magyar néptánckutatás 1947-től kezdve folyik rendszeresen, az első jelentős képviselők Lugossy Emma és Molnár István.

A kutatás fontos részei a kép- és hangrögzítés együttes alkalmazása, a táncfolyamatok filmről történő lejegyzése, az analitikus szöveges leírás és a mozgáscsoportokat kialakító rendszerezés. A gyűjtőmunka eredményeként több mint 130000 méter filmfelvétel készült amelyet máig a MTA őriz. A tudományos feldolgozásban fontos szerepet vállaltak híres tánc folkloristák: Kaposi Edit, Lányi Ágoston, Maácz László, Martin György, Pesovár Ernő, Pesovár Ferenc és Szentpál Olga. Lányi, Lugossy és Szentpál jelentős szerepet vállaltak az írásbeliség megteremtésében, a Lábán– féle kinetográfia továbbfejlesztésében kelentős szerepet vállalt.

Az amatőr néptáncmozgalom fellendülése:

A felszabadulás után színre léptek a koreográfiai és előadói színvonalban példaképnek tekinthető vezető amatőr néptáncegyüttesek:

- Csokonai Együttes

- Ruggyantaárugyár Együttese

- Batsányi Együttes

- MEFESZ Táncegyüttes

- Vasas Együttes

- Muharay Együttes

a terebélyesedő amatőr mozgalom eszméi, szervezeti és pedagógiai irányítására 1949-ben létrejött a Magyar Táncszövetség, majd a Népművészeti (’57-től Népművelési) Intézet, melyek szakrészlegei a táncegyütteseket, a hagyományőrző parasztegyütteseket irányítják, gondoskodnak a pedagógusok képzéséről, szerkesztik az első szakmai kiadványokat.

Az ’50-es évek közepére már rengeteg amatőr táncegyüttes alakult, színvonalas műsorokkal. Az együttesek repertoárján ekkor még kis formátumú néptánc feldolgozások, esetleg szvitek jelentik az uralkodó formát, de már jelentkeznek a balladafeldolgozások is. Ez készítette elő a hivatásos néptáncegyüttesek megjelenését.

Táncház Mozgalom

A gyűjtemények bővülése, a módszertani alapok magas színvonala, a kutatási eredményekre alapozott oktatás megszervezése, a hagyományok komplex kezelése, és főként Erdélyben való továbbélése, továbbá a diktatúra értékrendszere elleni lázadás energiái lehetővé tették a táncház mozgalom elindulását a ’70-es évek elején.

1972. május 6-án megnyílt az első táncház Budapesten Sebő Ferenc, Halmos Béla, Novák Ferenc és Martin György részvételével.

A táncházakban az autentikus népzenét legtöbbször messziről (többnyire Erdélyből) hívott híres parasztmuzsikusok szolgáltatták, az emberek saját szórakoztatásukra táncoltak, illetve megtanulhatták az eredeti lépéseket.

A táncház mozgalom óriási lendülettel haladt előre, rengeteg lelkes amatőr indult gyűjteni, zenekarok, táncegyüttesek, dalkörök alakultak. A táncház a városi fiatalok egyik szórakozási formájává vált.

Néptánctáborokat szerveztek. Lehetőséget kínáltak bárki számára, hogy a táncok származási helyén, a még élő, idős adatközlőktől személyesen tanulhassák a hagyományos kultúra értékeit.

A táncház mozgalom mintaértékűvé vált a világ folkloristái számára; a szakmai kutatók és a lelkes amatőrök sehol sem tudtak ilyen szerencsésen együttműködni.

Az 1989-es rendszerváltás nagy változást hozott. A táncház mozgalom intézményesülni kezdett. A néptáncoktatás bekerült az iskolák oktatási rendszerébe, népzene iskolák nyíltak alap- , közép- és felsőfokon. Az MTF- n elindult a néptánc szak, Folkmagazin címen máig működő lap, illetve kizárólag népzenét sugárzó rádió indult.

Szakmai rendezvényeket kezdtek szervezni, Néptánc Antológiát, Szólótáncversenyt, Táncháztalálkozót, és szakmai minősítőket.

Hivatásos néptánegyüttesek története

Honvéd Táncszínház

A Magyar Néphadsereg Központi Művészegyüttese néven alakult meg 1949-ben. Tánckarból, szimfonikus zenekarból és nagy létszámú férfiakból állt. Bemutatkozó fellépését 1950-ben tartotta.

Az együttes első vezetője Szabó Iván. Részt vett a Csupajáték c. programban, önálló koreográfusi munkássága a Muharay Együttesben, majd a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének Központi Együttese élén bontakozott ki. A Honvéd Együttesben alkotott darabjait a viszonylag egyszerű lépésanyag és plasztikus térelrendezés jellemezte.

Művei: Bábtánc; Kalotaszegi Táncok; Kardtánc; Gyakorlat után.

Távozása után átmeneti periódusok következnek László- Bencsik Sándor és Aszalós Károly vezetésével.

1955-től az együttes tánckarának vezetője Böröcz József, a koreográfus Molnár István.

Ebből az időszakból emlékezetes koreográfiák:

László- Bencsik S.: Őrségen a bécsi Burg előtt

Seregi L. – Sásdi L.: Reggel a táborban

Molnár István művei ekkor még nem olyan jelentősek, a későbbi években bontakozott ki a Budapest Táncegyüttesnél.

1956-ban az együttes kínai turnéja alatt a társulatot politikai okokból egy időre feloszlatták.

1957-58-ban újjászerveződik Vadas Tibor vezetésével, sokáig kamaralétszámmal működik. (leghíresebb koreográfiája: Néger kantáta)

ezt követően 1964-75 között Novák Ferenc lett az együttes vezetője, aki 1954-87 között a Bihari János TE. Vezetője is volt. Betanította a folklórkompozícióit, dramatikus táncait (Tiszaháti csárdás; Aska és a farkas; Várj reám!).

1977-83 között az amszterdami Nemzetközi Folklór Táncszínház koreográfusa, rendezője, ekkor a Honvédnál tánckarvezetőként működik, de a rövid időszak után ismét visszatér, ’83-tól a teljes társulat művészeti vezetője. Ekkortól kezdődik a Honvéd TE. felemelkedése. Táncaival az együttes részben az újabb folklór- kutatások közvetítésében, részben magyarországi táncházi törekvésekben tölt be jelentős szerepet. Darabjai dokumentálják, hogy a Honvéd Együttes a nyolcvanas évektől erőteljesen rész vett a művészi társulásokban, különösen a szabadtéri játékokban és a Nemzeti Színházzal közös produkciókban (Kőmíves Kelemen; Csíksomlyói passió; István a király).

A Honvéd E. legsikeresebb koreográfiái:

- Magyar Elektra

Bem.: 1984. Kerényi Imre rendezte, a főszerepeket először Fülöp Viktor és Lakatos Gabriella táncolták

Két részből állt a darab, az első prózai, a másodikban „táncosabb” feldolgozásban adták elő.

Mindkettő zenéjét Rossa László készítette.

- Kocsonya Mihály házassága

Bem.: 1986

Ez az együttes első komédiája.

- Tündérkert

Bem.: 1986

Diószegi László rendezte, Rossa László készítette a zenéjét.

Erdélyi táncokból állt össze.

- Jézus, az ember fia

A koreográfiát Markó Iván készítette.

- Szarvassá változott ifjak

Bemutatója az 1985-ös Szegedi Szabadtéri Játékokon volt.

A Bihari Egy. táncosai is szerepeltek benne.

- Lúdas Matyi (1991)

- Forrószegiek (1989)

- Antigoné, Kolombusz (1988)

- A helység kalapácsa ; Utolsó leltár (Diószegi L. 1989)

BM Duna Művészegyüttes

A belügyminisztérium által fenntartott hivatásos előadóegyüttes alkalmi társulatként indult 1957-ben 10-12 párral. A Lánchíd mellett kikötött „Kék Duna” úszóvendéglő műsorainak táncos gárdája, valamint Járóka Sándor, a BM égisze alatt működő cigányzenekar társult egy hosszabb külföldi turnéra.

Első koreográfusa és műv. vezetője 1957- 65 között Náfrádi László volt. Az ÁNE- ben korábban Rábai Miklós asszisztenseként dolgozott, ekkor komponálta első táncait. A Duna Művészegyüttes koreográfusaként főként szviteket és különböző zsánerképeket komponált, bár heroikus és szatirikus hangvételű egyfelvonásos táncjátékkal is próbálkozott.

1965- 70 között Somogyi Tibor irányításával és koreográfiáival az együttes avantgárd táncművészet irányába tett lépéseket, az eredmények szakmai elismerése azonban nem találkozott a fenntartók hivatalos elképzeléseivel.

1970- 83 között a művészeti vezető ismét Náfrádi László. Az együttes folyamatosan bekapcsolódott a hazai idegenforgalmi előadásokba, majd a nagyközönségnek szóló programokba, miközben külföldön is turnézott. Náfrádi László híres jelentősebb darabjai: Pántlikázó, Végvári vitézek, Makar Csudra, Barátok.

1984- 86 között Mosóczi István az együttes vezetője (főbb koreográfiái: Ballada /1983/; Katonadal /1989/).

1986- 91-ben a műv. vezető Erdélyi Tibor volt, táncaival és Mosóczi koreográfiájával a Duna Művészegyüttes repertoárja stilárisan erősen megújult. Korábban az ÁNE szólótáncosa volt, de koreográfusként érte el az igazi sikereket. „Verbuválás” és „Hurrá opti !” c. darabjait a Zalai Kamaratánc- festiválon nívódíjjal jutalmazták.

1992-től a műv. vezető Mucsi János, 2006-tól Juhász Zsolt.

1995 óta évente rendezik meg a Duna Karnevált, amelyre a világ különböző országaiból hívnak meg hivatásos és felnőtt amatőr néptáncegyütteseket, és a fesztivált nagyszabású gálával zárják, amelyen a hazai hivatásos együttesek is fellépnek. Az együttes repertoárján az autentikus néptáncszámok mellett több színházi darab is található:

- Tündér Erzsébet /Mosóczi I. – Kiss Ferenc/

- Rókamesék /Mucsi J./

- Hamupipőke /Mucsi J./

- Paraszt Dekameron /Mucsi J. – Szűcs István/

- Kossuth Lajos üzente / Mucsi J. – Szűcs István/

- Derengő /Juhász Zsolt – Kiss Ferenc/

- Muszáj- Herkules /Juhász Zsolt/

- Amazonok- Madonnák /Mucsi J./

- A tizedik vőlegény /Juhász Zs./

- Szuzai menyegző (Mucsi J.- Rossa L./

Budapest Táncegyüttes

Az együttest a magyar néptánc színpadi interpretálására alapították 1958-ban. Összetétele 10-12 pár táncos, 8-10 tagú vonószenekar- kezdettől a kis vagy közepes méretű előadóterekre tette alkalmassá.

Első művészeti vezetője Molnár István volt 1971-ig. irányításával a tánckar a magyar táncfolklór különböző stilizáltságú áttételeit mutatta be. Molnár I. mint kiváló sportoló fordult a tánc felé. Előbb expresszionista előadóművészként működött, együttműködött Dienes Valéria orkesztikai iskolájával is, de ’46-47-től már kizárólag a néptánccal foglalkozott. Táncosképző rendszert hozott létre, mely Molnár- technika néven vált ismertté, a néptáncból és a balettből álló összetett gyakorlatokat 5 fokozatra csoportosította, kifejezetten a technikai precizitásra való törekvés volt a cél. Ma is több hivatásos együttes használja, bár mára már csak 1-2 mestere maradt.

Bemutatta balladafeldolgozásait, és hamarosan népszerűvé vált néptánckompozícióit, közben a néptánc improvizatív elsajátítására is ösztönözte növendékeit. A Budapest TE. előtti munkásságában felfogása többször megbukott, visszavonulásra kényszerült. 1951-55 között a SZOT Művészegyüttes művészeti vezetője. Itt születtek azok a koreográfiák, amelyek később nyugdíjazásáig a Budapest TE. repertoárján szerepeltek. Táncaiban egyfajta erőjáték figyelhető meg az eredeti folklór, a nemzeti műzene és a személyes, expresszív táncnyelv komponensei között. Alkotói sokszínűségével, szuggesztív és eredeti egyéniségével szinte az egész elkövetkező alkotó- , előadó- és kutatónemzedék pályájára erősen hatott.

Főbb koreográfiái:

-Kónyi verbunk

-Huszár verbunk

-Dobozi csárdás

-Szerelmi tánc

-Magyar képeskönyv

-Allergo Barbaro

-Marosszéki táncok

-Magyar képek

Az évtized második felében a Budapest TE. intenzíven bekapcsolódott a különböző idegenforgalmi előadássorozatokba, de a hetvenes években, Simon Antal és Kricskovics Antal irányításával és koreográfiáival újból felhívta magára a művészeti közélet figyelmét.

Simon Antal főbb koreográfiái:

- Vallomás

- Nemzedékek

- Sárközi képek

- Vallomás és meditáció

- elfelejtett rítusok

1992-től a művészeti vezető Zsuráfszky Zoltán.

A Magyar Állami Népi Együttes története

Az együttes megalakulása

A miniszter 1950-ben elrendelte az Állami Népi Együttes létrehozását. Az együttes 3 művészeti karból álló társulatként képzelték el:

- Vegyeszenekar, melynek vezetésével Csenki Imrét bízták meg.

- Zenekar, melyet Kodály Zoltán tanácsára hagyományos „cigányzenekarra” alapoztak, de úgy, hogy annak addigi „kávéházi” stílusát Gulyás Lászlónak és későbbi zeneszerző munkatársainak át kellett alakítani. Ekkor született meg a „népi zenekar” elnevezés.

- Tánckar, melynek vezetője Rábai Miklós lett.

I. korszak (1950- 81)

Művészeti vezető: Rábai Miklós

Rábai Miklóst a MEFESZ, és a Batsányi Együttesben alkotott koreográfiái alapján választották ki ennek a komplex intézménynek a vezetésére. A tánckar magját a MEFESZ táncosai képezték, a létszám kiegészítése végett, Rábai tehetségkutató körutat tett az országban, a felvételik alkalmával nem elsősorban a táncos technikai tudását méltányolta, hanem az emberiséget, művészet iránti alázatot, és az ösztönös testtudatot.

Az első műsorokban a vonószenekar és a tánckar kísérete mellett a hangszeres parasztmuzsika és a verbunkosirodalom átiratait mutatta be, míg a vegyeskar Bartók, Kodály és Bárdos Lajos műveivel szerepelt. 1950-ben 16 lányból és 15 fiúból álló társulat megkezdhette a munkát. Műsoraiban a magyar néphagyományokat tartotta szem előtt, de úgy vélte, meg kell találni és építeni a táncművészet új formanyelvét. A néphagyományokra kell tenni az első lépcsőfokot, meg kell találni az arany középutat, amely „még nem Moszejev de már nem paraszttánc”.

Az első előadás 1951. április 3-án volt az Operaházban. Az eddigi néptánc- feldolgozásokhoz képest újdonság volt az úgynevezett triós művek megszületése (zenekar- kórus- tánckar).

A műsor Rábai műveiből épült fel:

- Üvegestánc

- Ecseri lakodalmas

- Völgységi leánynéző

- Sarkantyús tánc

- Este a fonóban

- Szüreten

- Első szerelem

- Drágszéli táncok

- Pontozó

- Háromugrós

- Magyarországi cigánytáncok

- Kállai kettős

- Györgyfalvai legényes

- Zalaegerszegi cigánytánc

Szükségét látta annak, hogy az egész tánckar közvetlen kapcsolatban legyen a még élő néphagyománnyal, ezért némafilmekről tanulták a lépéseket, adatközlőkkel találkoztak. Az első 5 év alatt 16 tánc született, amelyeket különböző felállításban vitt színpadra.

Koreográfusi életművében a rövidebb, egynemű karra épülő produkciók képezik az első összetevőt, míg a másodikat az összegyüttesi, három karra épülő prodikciók, az úgynevezett triós számok alkotjáj. A nemzeti táncjáték kialakulását tűzte ki célul, e programját egyfelvonásosokban és egész estés művekben próbálta megvalósítani.

Kisbojtár

Bemutató: 1956. április

Zene: Gulyás László

Forgatókönyv: Varjasi Rezső

- Egész estés darab, 3 felvonásos, állandóan alakult a mű, a koreográfus kicserélgette a betétszámokat.

- Népi táncjáték, egy bojtárfiú kalandjait dolgozza fel, leghíresebb, és leglátványosabb jelenete a kisbojtár és a cigányok botolója, amelyben a főhősök megcsillogtathatják ügyességüket.

- A karakterábrázolás megfigyelhető a műben, népmesei alakokat vonultat fel.

- A szövegkönyv táncolható volt, de éppen ezért vázlatszerű maradt, és legtöbbször a bárgyúság érzését kelti.

- A kritika több helyen is lehúzta, de a nagyközönség véleményét a teltházas műsorok bizonyították.

- A szegedi szabadtéri játékokon újra megrendezték 1964-ben.

- Rábai derűs világszemléletét sugározza.

Barcsai szeretője

Bemutató: 1958

- Székely népballadát dolgoz fel.

- Eredeti néptánc darabok füzére, eköré koreografálta meg a balladát.

További sikerdarabok:

- Jóka ördöge (1958)

- Latinka ballada (1959)

- Hajnalodik (1960)

- Kádár Kata (1961)

- Utak (1970)

Későbbi triós művek:

- Farsang Bekölcén

- Békési esték

Az utolsó alkotások:

A 13 táncminiatűr

Bemutató: 1964. április 3.

Darabjai:

- Wiener – Rábai: Változatok

- Vujisics – Rábai: Vágyódás

- Kocsár – Létai: Lézengők

- Vujisics – Rábai: Egy lány balladája

- Vadasi: Ember és sors

- Gulyás – Létai: Kegyes történet

- Vujisics – Rábai: Tiszavirág

- Kocsár – Létai: Kamaszok

- Daróczi – Vadasi: Tékozló fiú

- Lendvai – Létai: Tótágas

- Szokolai – Bartók – Rábai: Világok vetélkedése

- Vujisics – Rábai: Életbe táncoltatott lány

Rábai Miklós 1974-ben bekövetkezett haláláig volt az együttes vezetője. Halálával lezárult az együttes első, dicsőséges korszaka. Létai Dezső, aki Rábai halála után veszi át a vezetést, 1957-ben kerül a Honvéd Együttesből az Állami Népi Együtteshez. Táncosként kezdi, majd kipróbálhatja magát koreográfusként is. Vezetése alatt mindössze két bemutatót tartottak:

Életfa

Bemutató: 1979. december 22.

Zeneszerző: Daróczi B. Tamás, Pászti Miklós

A műsor zenekari számokra épül, Létai Dezső a műsor rendezésében közreműködött.

Tímár – Kricskovics – Novák est

Bemutató: 1980. április 11.

Az Operett Színházban a három koreográfus önálló estje, amelyet csak egyszer adtak elő.

Az együttes 1974- 80-ig tartó időszakában (Létai Dezső vezetése alatt) főként a külföldi fellépésekre fordítottak figyelmet, saját táncest nem született, a tánckar elévült. Előtérbe került a kórus és a zenekar.

II. korszak (1981- 96)

Művészeti vezető: Tímár Sándor

1951- 55 között a SZOT együttes táncosa, ’58-tól az amatőr Bartók Táncegyüttes vezetője. Színpadi művei előkészítéséhez az ’50-es években már gyűjtőmunkát folytatott, majd koreográfusként diplomázott. Már a kora kompozíciói is a különböző regionális stílusok elmélyült ismeretét tanúsítják. A hetvenes évektől a születő néptáncmozgalom egyik elindítója és ösztönzője lett. A felnőttek mellett a gyermekek néptánctanításával is foglalkozott. a hetvenes években számos vidéki együttesben vállalt vendégbetanításokat, majd gyakran oktatott külföldön is – pl. Japánban – néptáncokat, így felbecsülhetetlen érdemeket szerzett, az újfolklorista szemlélet hazai és külföldi elterjesztésében. Jelenleg az amatőr Csillagszeműek Táncegyüttes vezetője. 1971-től az Állami Balett Intézet néptánctagozatának tanára, később 1990-től tanszékvezetője.

1981-től az ÁNE művészeti vezetője, a megújuló arculatának kimunkálója.

Táncra lábam

Bemutató: 1982. január

Tímár Sándor első rendezése az ÁNE-ban. A koreográfiát Tímár Sándor és az ekkor még tánckarvezetőként dolgozó Zsuráfszki Zoltán készítette. Még ugyanebben az évben bemutatják a Lakodalmast.

A nyolcvanas évek közepén gyökeres változás történik az együttesben: Tímár nem használja kellően a kórust és a zenekar is kevesebb színpadi munkát kap, ezért kiválnak, a nagyzenekar csak kevés tagja marad az együttesnél. Az idősebb, gyengébb táncosokat eltanácsolja, vagy beprotezsálja más hivatásos együttesbe, vagy amatőrbe tanrnak. Egészen fiatal, 14-15 éves gyerekekből válogat, akiket maga akar alakítani. Létrehozza a parasztzenekarok mintájára a kiszenekart. A megfiatalított együttes elsőként 1985-ben lép színpadra Vallomások a néptáncról c. műsorban.

1989-ben bemutatják a Tánckalákát, Kamaraműsort, a 6-os stúdió c. műsorban lehetőséget ad táncosainak a koreografálásra, itt mutatkozik be Mihályi Gábor, Hortobágyi Gyöngyvér, Végső Miklós, Szappanos Tamás.

1990-ben bemutatják a Karikára legényeket. Ezt a műsort 2002-ben vette le repertoárjáról az együttes.

1992: Elindultam szép hazámból

1995: Régen volt, soká lesz

1996: Magyar képek

1996: Pásztordal

Tímár Sándor nyugdíjba vonulását követően Mihályi Gábor egy évig megbízott művészeti vezető, később karigazgató.

III. korszak (1996- )

Művészeti vezető: Mihályi Gábor

Mihályi Gábor vezetése alatt eddig 15 bemutatót tartott az együttes.

Első nagyszabású saját estjét 1996-ban mutatták be Virágozzál cédrusfa levelen címmel.

Ezt követte 1997-ben a Menyegző című táncjáték Nagy László versére, amelyet a Kodály Táncműhellyel közösen adtak elő. Rendező koreográfusa Farkas Zoltán „Batyu”.

Pikko hertzeg és Jutka Perzsi szomorú- vidám históriája

Bem.: 1997

Barokk zenés vásári vígjáték, zenéjét Sebő Ferenc szerezte, koreográfusa Foltin Jolán volt. Az eredeti rendezést Bagó Bertalan újította fel, a táncosok mellett népszerű színészek játszották a főbb szerepeket (Kaszás Géza, Györgyi Anna, Bagó Bertalan).

Hármas Tánctükör

Bem.: 1998

Egy három részből álló, három területet bemutató, nagyszabású előadás volt. A táncokat meghívott koreográfusok tanították be, és a koreográfiákat közösen készítették el. Az előadás felújított, rövidített verzióját 2002-ben állították színpadra.

Ütik a rézdobot (1948-as emlék)

Bem.: 1998

A koreográfiákat Mihályi Gábor, Román Sándor, Sára Sándor, Szappanos Tamás, Végső Miklós és Zsuráfszki Zoltán készítették. A műsorban közreműködtek a Rádiós Népdalverseny résztvevői is.

Táncos magyarok (tánc- millenium)

Bem.: 2000. Erkel Színház

A műsort közösen a BM Duna Művészegyüttessel adták elő. A magyar nép tánctörténetét mutatja a sámántánctól a táncházig. Koreográfusok: Juhászt Zsolt és Mihályi Gábor.

Naplegenda

Bem.: 2000. Erkel Színház

Az együttes arculatában ez jelenti az igazi áttörést, az első olyan áttörés, amely teljesen kihagyja a népzenét. A balkáni hangulatú fantáziazenét Nikola Parov komponálta.

Örmény legenda

Bem.: 2002

Tánckantáta az örmény kereszténység fennállásának 1700-ik évfordulójára.

2003:

Szerelemtánc

Veszett világ

Verbunkos

2004:

Földön apám fia volnék

2005: >

Pannon freskó

Örök Kalotaszeg

NÉPTÁNC

A néptánc kialakulása hazánkban

A tánc fontos szerepet töltött be a falusi ember életében. Át- meg átszőtte ünnepeit, de a munkás hétköznapjait is színesebbé tette. A falusi fiatalság egyik legkedveltebb szórakozása volt a múltban, a táncalkalmak jelentették egyúttal a fiatalok ismerkedési lehetőségeit és az emberekkel való érintkezés társas formáit is.

Nagyon fontos volt tehát falun, hogy mindenki tudjon táncolni, s arra törekedtek, hogy az élő és éppen divatos táncokat időben megtanulják. A szülők is erre serkentették gyermekeiket, szégyen volt ha valaki nem tudott táncolni. Az eladó lányok között is kapósabb volt az ügyes mozgású.

A táncalkalmak egy része a tánc kedvéért jött létre, és a társadalmi érintkezés egyik formáját jelentette. A tánchelyre az falu egész lakossága összejöhet, fiatalok, házasok, idősebbek egyaránt. Ha nem is táncolt mindenki, de gyönyörködött a látványban.