https://pompasnapok.blog.hu/2019/08/09/a_csodagyermek_halal_nelkuli_kod

írta: Kormos Rebeka Josef Haltrich gyűjtése nyomán

Volt egyszer egy paraszt, akinek szép nagy háza, sok szántóföldje és legelője volt, ...különben is nagy tekintélynek örvendett a faluban, és ez boldoggá és elégedetté tette. Volt négy gyermeke is: két fiú és két leány. Mikor a gyermekek felnőttek, és apjuk egyszer beszélt nekik gazdag­ságáról és boldog életéről, azt kérdezték tőle:

- De apánk, ha te ilyen gazdag vagy, miért nem vagy hát király?

Az öreg ezen felbosszankodva így válaszolt:

- Bárcsak elvarázsolnának benneteket mindaddig, amíg egyikőtök királyként nem tér haza!

Alig hangzottak el szavai, kívánsága máris teljesült: az idősebbik fiának ugyan megmaradt emberi alakja, de nyomban elfutott, a messzi nagyvilágba; a második fiú meg rókává válto­zott; az idősebbik leány holló alakját vette fel, a fiatalabbikból pedig varjú lett, és a két madár elrepült messze-messze.

Az idősebbik fiú, aki megtartotta emberi alakját, egészen addig ment megállás nélkül, míg egy hatalmas királyi palotához nem ért. Ott bekopogtatott és megkérdezte, nem állhatna-e be szolgálatba? A király azt felelte, hogy ha elszegődik juhpásztornak, azt az állást megkaphatja, mert éppen betöltetlen.

A fiú elégedett volt az ajánlattal, és olyan szeretettel és odaadással gondozta juhait, hogy a nyáj egy év alatt megkétszereződött. Megörült erre nagyon a király, és a fiút nyomban elő­léptette marhapásztornak. A gulya ugyanúgy megkétszereződött a keze alatt egy év leforgásán belül, mint a juhnyáj. Ekkor a király megtette csikósnak: a ménes állománya is megkétszere­ződött egy év alatt. A király ezért rendkívül megszerette a fiút, és most már miniszterévé nevezte ki.

A királynak egyetlenegy leánya volt, aki éppen most töltötte be a tizennyolcadik évét. Szüle­tésnapján így szólt hozzá az apja: mondja meg, ha szívből szeret valakit, s legyen az bárki, ő ahhoz adja feleségül, és az az ember lesz majd utódja a trónon is.

A leány erre a fiút nevezte meg, mert akárcsak az apja, ő is régen megszerette már. A királyt nagyon boldoggá tette, hogy a lánya így választott, és hamarosan megtartották a lakodalmat. A király aztán nemsokára meghalt, és a veje követte őt a trónon.

Egy napon aztán az ifjú király azt mondta a feleségének, hogy neki vissza kell mennie a hazájába megváltani a testvéreit, és azzal elmesélte, hogyan átkozta el mind a négyüket az apjuk valaha.

Ezt hallva, az ifjú királyné nagyon megijedt, és így szólt:

- Ó, édes férjem, ha te itt hagysz, én elvesztem, mert innen nem messze lakik a Halál nélküli Köd, s az minden fiatalasszonyt elrabol. Ki védelmez meg engem, ha te most elmégy, és ez a rémség megjelenik?

A férje azt felelte:

- Ne félj, magammal viszlek téged is a hazámba!

Azzal egy csukott hintóban útra kelt a feleségével. A hintó egyik ablaka azonban nyitva maradt, s amikor az erdőn hajtattak keresztül, hát lám, jött egy hatalmas szélvihar, és mielőtt a férje észrevehette volna, elragadta a fiatalasszonyt, és egyetlen pillanat alatt elszáguldott vele. Az ifjú tudta, hogy a Halál nélküli Köd volt a tettes.

Azon nyomban kifogatta az egyik lovat a hintó elől, és megparancsolta a kocsisnak, hogy a másik három lóval mindaddig maradjon ott, míg ő visszajön. Ő maga pedig felugrott a ki­fogott paripára, és ellovagolt, hogy megkeresse a feleségét.

Ahogy így lovagolt, bánatos szívvel, összetalálkozott rókává vált testvérével. Nyomban felismerte és megszólította:

- Kedves bátyám, nem tudnád nekem megmondani, hol lakik a Halál nélküli Köd? Elrabolta az én szép fiatal feleségemet!

- Azt nem tudom - felelte a róka -, de csak menj tovább, mindig ebbe az irányba, akkor elérsz hollóvá vált nővérünkhöz, ő tudni fogja!

Az ifjú király sietve továbblovagolt, és mikor megtalálta hollónővérét, és megkérdezte, az így válaszolt:

- Egy mérföldnyire innen, mélyen bent a hegyek között lakik a Halál nélküli Köd. De oda ne lovagolj, mert annak nem lesz jó vége!

A király azonban nem hagyta, hogy lebeszélje szándékáról, és elvágtatott. Mikor odaért, a felesége éppen az ablakban nézegetett. Nyomban megismerte férjét, és örömében sírva így szólt hozzá:

- Ó, kedves férjem, miért jöttél ide, ahol a halál vár rád? És nem tudsz elmenekülni, mert a Halál nélküli Ködnek van egy csődöre, az olyan hangosan nyerít, hogy az egész földkerekség beleremeg. Ha az meglátja, hogy menekülünk, felnyerít, a gazdája meghallja, hazasiet, fel­pattan a csődör hátára, viharsebesen utánunk vágtat, és megöl téged!

De az ifjú király arra kérte feleségét, ne féltse őt, hanem jöjjön vele. Lejött hát a királyné, felült melléje a lóra, és kettesben elvágtattak.

Ezt látva, a mén felnyerített. A Halál nélküli Köd hazasietett, felpattant a lovára, s a mene­külők után iramodott. Utolérve őket, megölte a királyt, és holttestét feldarabolta. Így feküdt ott három napig.

A hullaszag akkorra odacsalogatta varjúvá vált húgát, aki nyomban felismerte fivérét, egy pillanat alatt megint tovarepült, és kétféle gyógyírt hozott. Miután az egyikkel bekente a húsdarabokat, azok szépen egymáshoz illeszkedtek, úgy, hogy a király teste felöltötte előbbi alakját. Azután megkente őt a húga a másik kenőccsel is, és akkor visszaköltözött belé az élet. Aztán a varjú így szólt testvéréhez:

- Innen két mérföldnyire van egy barlang, abban lakik egy vén boszorkány, akinek van egy kancája és négy csikója. A csikók közül minden fiatalabbnak eggyel több szíve van a bátyjá­nál. Ha három nap és három éjen át kedve szerint szolgálsz a banyának, akkor bér fejében megkapod a legfiatalabb csikót, amelyiknek négy szíve van, s az gyorsabban száguld, mint a Halál nélküli Köd ménje, annak segítségével tehát meg tudod szabadítani a feleségedet.

Így hát az ifjú király elment, megkereste a boszorkányt, és beállt hozzá szolgának.

Mikor az első este kiküldte őt a vénség a kancával és négy csikajával a rétre, megparancsolta neki, hogy napfölkelte előtt egy órával újra otthon legyen az állatokkal, mert ha nem, vége az életének, úgy fog járni, mint a sok előző szolga, akiknek leütött fejei ott sorakoztak föl­akaszt­va a barlangban.

A király elment, szabadon eresztette a lovakat, és elővette vacsoráját. Akkor odajött egy kis­egér, és egy darabka kenyeret kért tőle. A király jó szívvel adott neki, azután lefeküdt, és ha­ma­rosan elnyomta az álom.

Mikor felébredt, a kancának és a csikóknak nyoma veszett. De akkor előjött a kisegér, és meg­mondta neki, hogy a lovak négy ölnyi mélyen vannak a föld alatt, ő azonban majd leszalad oda, és addig harapdálja őket, míg feljönnek. Valóban így is cselekedett az egérke, s neki köszönhette a király, hogy a megadott időre haza tudta vinni a lovakat.

Mikor másnap megint kihajtotta őket a legelőre, azt parancsolta neki a boszorkány, hogy napfölkelte előtt két órával otthon legyenek.

Mikor aztán elővette odakint az elemózsiáját, odarepült egy kismadár, és egy falat kenyeret kért tőle. Adott neki, s nem sokkal azután elnyomta az álom. Mikor felébredt, látta, hogy a lovaknak megint nyoma veszett. De akkor odareppent a madár, megmondta, hogy a lovak fönt vannak a mennyben, de ő majd felrepül, és lekergeti őket. Így is történt, és a király a megadott időre hazavitte a lovakat.

Mikor a harmadik estén kihajtotta őket a legelőre, azt parancsolta neki a boszorkány, hogy három órával napfölkelte előtt otthon legyen velük.

Kinn a legelőn elkezdett a király vacsorázni. Akkor odajött egy farkas, és egy darabka húst kért tőle. Adott neki, aztán nemsokára elaludt, és amikor felébredt, addigra a kanca és a csikók eltűntek. Akkor jött a farkas, és azt mondta, hogy a lovak a tengerben vannak, egy szigeten, és ott acélfogú kutyák állnak őrséget. De a király csak ússzon át odáig, és a hátán vigye őt magá­val, akkor majd ő maga után csalogatja a kutyákat, s azalatt a király összefoghatja a lovakat, felül a kancára, és hazatereli őket.

Így is történt minden, és még éppen időben érkeztek haza.

A boszorkány most már képtelen volt ártani a királynak, és bér fejében neki kellett adnia a leg­fiatalabb csikót is.

A király pedig azon nyomban a Halál nélküli Köd palotájához vágtatott. Amikor odaért, a felesége megint az ablaknál állt. A királyné sokat sírt, és gyászolta őt, miután saját szemével látta, hogyan ölte meg a Halál nélküli Köd. Így hát elámult, amikor most élve látta viszont.

Gyorsan leszaladt hozzá, felült eléje a nyeregbe, és elvágtattak.

Látva ezt a Halál nélküli Köd ménje, hatalmasat nyerített. Gazdája egy pillanat alatt otthon termett, felpattant a hátára, és üldözőbe vette a menekülőket. De minden igyekezete hiábavaló volt, nem érhette utol őket, és amikor ráismert a négy-szívű csikóra, amelyen az ifjú király lovagolt, visszafordult.

A király odaért a feleségével arra a helyre, ahol a kocsis várakozott rájuk a három lóval és a hintóval. Beültek a hintóba, és a király hazájába hajtattak.

Időközben apja teljesen megőszült a gyermekeiért viselt gyászban és bánatban. Nagyon megörült hát, amikor meglátta az érkezőket, és megtudta, hogy idősebbik fiából király lett, s így az ő meggondolatlan átka teljesedésbe ment és valóra vált.

Nemsokára három ifjabb gyermeke is hazatért. Ők is visszanyerték emberi alakjukat, mert most már feloldattak az átok alól.

Akkor mindnyájan elköltöztek az ifjú király udvarába, és ott éltek tovább örömben és boldog­ságban, amíg csak meg nem haltak.

Forrás: A csodálatos fa - erdélyi szász népmesék - Kovács Ágnes válogatásában.

További  meséket ajánljuk figyelmedbe a Mesetárból.