Az eredeti:

ÖT SEB (2000)

SZENT MARGIT LEGENDÁJA

Mire a forró felmosó-
mosogató- vagy fürdővízzel
az udvar végébe érek
kékes szitakötő-szárnyak
villannak át a dézsa tükrén
A szigeti fagy
halk reccsenéssel
engedi útjára
a kiömlő vizet

*

Férfi nem látta
derekamon
szederjes lyukak sorakoznak
mindben a fájdalom
apró vas-csírája
növekszik
egyenként illesztem
helyükre őket

*

Térdem és könyököm táján
elérzéstelenednek
az arcraboruláskor szerzett
duzzanatok
Saru helyett
ilyen talpakon
lábunkba oltott
szőnyegen kellene járni

*

Kémények tüdőmélyről
fuldokló füstje
csapja kormát a
szemcsés hóra
Kerékről perdülő
vékonybeszédü sár
tolvaj állatok
árnyai lábnyomai alól
lassanként áttetszenek
a hullott ágak levelek

*

Fatörzsekből fürge ifjak
harisnyásan cipellősen
énelébem kiugráltak
Volt szobámban van egy frigyláda
vaspántjai alatt a fája
szépen faragva erezve
hajoljatok ti ifjak
vissza az erezetbe

*

Üvegesedő
ujjaim a koratavaszi
vízben
ruhát öblögetek
Pereg
a buborékok soha
véget nem érő olvasója

*

Átlényegülnek a fák
a vézna ízületeket
elrejti a lobbanó levélzet
A rajtunk dagadozó
bő vászonöltözetből is
mintha már
hiányozna a testünk

*

Az arcomon végigcsorduló
köpések
régi nagy sírásokat
idéznek
mostanában a sírás
nyújtotta megkönnyebbülés
nélkül
is
egyre
könnyebb
vagyok

*

Padló márványkockái
öröklét metszetei
Idő sodrában elmosódó
ökörnyál-darabkák
Óriás ásvány-testű fa
lassan áramló erezete
néhol gyaluforgácsként
tengeri csigákká pöndörödik

*

Miféle szándékok
titkos sakkjátszmája
zajlik itt
hétről hétre
Térden csúszva
mosom fel az imádkozók
láthatatlan lábnyomait

*

Akármilyen szorosan
zárom össze kezem
a két tenyér közt bennreked
egy levegő-buborék
Imádság közben mintha hó
feszülne az üregben
égető-fagylaló
Ha sikerülne beszívni
azt és csak azt
a kortynyi levegőt
sosem kellene
többé lélegeznem

*

Ha az eső már
nagy bocskorcsattogással
ugrándozik
az udvar kövén
kiszaladok
tág marokkal
a kövér szemű kibomló
fürtöket szüretelem

*

Törekvés és válogatás
nélkül magostul
átlátszó köhögtető
maghéjastul és
szárastul eszem
a savanyú almát

*

Imáim egyre sűrűbb
szövésű rostáján
mint gabonát vagy híg sarat
szűröm a gondolatokat
bár kimerhetetlen
az áramló anyag
A pelyva szertefelhőz
az iszap átcsorog
mit megtisztogattam visszaöntöm
horgász apróhalat

*

Ma ébredéskor
könnyű köpenyben
töprengő gerincű
madárvállcsontú
valaki állt szobámban
háttal nekem
Elbillentett fejjel az
ablakon nézett kifelé
széttárta karjait
az ablakkeretben
megfogódzkodott
ruhája kiürült
a kapaszkodó mozdulatban
azóta ott lóg a függöny

*

Mint a gyermekkori
nagy hintázások után
vagy ha ültömből
hirtelen kelek fel
rámtör a megfoghatatlan
rábízom magam
a vasmarkú szédületre

*

A viszketős gyapjútakaró
alatt még hallom
a körtefa kinn
sokáig matat a sötétben
körtéit el-elejti
zizegve
tapogatózik utánuk a fűben

*

A derengő marhahólyagon át
ág-mintás
levél-mintás napfény
szüremlik a falra

*

Naponta újra fogamzik
óráról órára
kristályosodik a lét

*

Az állandóan változó
forrásában egy
ábrázolás szemlélete
közel visz hozzá
mintha lehúnynám a szemem

*

Bosszantóim egyike tiltott
tárgyat tükröt tartott
elém ma
Mindig szerettem volna
ilyen egyénületlen arcot
mintha elmosódva
az idő fölé hajolna

http://mek.oszk.hu/15000/15004/15004.htm#36

Válasz