Széllyes Sándor népdalénekes, előadóművész 1932. július 4-én született a Nyárád menti Mikházán. Énekesi és előadói tehetségét nem csak ő örökölte édesapjától, öccse és unokaöccse is színészi pályára lépett. Ennek ellenére fiatalon erdészmérnök szeretett volna lenni, azonban hiányos román nyelv-tudása és szülei kuláknak nyilvánítása miatt álmát nem valósíthatta meg. 1951-ben érettségizett a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban. Azt követően Mikházán tanítóként dolgozott, majd munkaszolgálatos lett. Katonai szolgálatának befejezése után a marosvásárhelyi konzervgyárban kapott munkát.

1956-ban felvételizett az akkor alakuló Állami Székely Népi Együttesbe, melynek 1956 és 1988 között énekese, egy ideig pedig művészeti vezetője is volt. Az együttes előadásaival távoli vidékeken is vendégszerepelt (Szovjetunió, Kína, Észak-Korea, Mongólia, Ausztria, Németország, Franciaország, Svédország, Egyesült Államok, Kanada). A „Székelyföld legnagyobb nevettetője” több elismerésben is részesült, megkapta a Rákóczi-díjat, a kanadai Orbán Balázs Egyesület, illetve a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes emléklapját is.

Széllyes Sándor 2006. január 15-én hunyt el Marosvásárhelyen. Január 19-én a mikházi temetőben helyezték örök nyugalomra. 2011-ben, a szülőfalujában évente megrendezett Csűrszínházi Napok alkalmával emlékszobát avattak tiszteletére. A helyiségben személyes tárgyai, fényképek, oklevelek, újságcikkek és egy, a hazai és külföldi turnékat, mókás idézeteit felelevenítő óriásposzter, illetve egy egész alakos fénykép kapott helyet. Az emlékszobában Széllyes Sándor dalai hallhatóak. 2012-ben a Csűrszínházi Napok felvette az előadóművész nevét, majd 2013-ban népdalvetélkedőt neveztek el róla.

Széllyes Sándor előadásaiban egyedien vitte színpadra a szülőföldjéről hozott Nyárád menti székely humort, a furfangos észjárást, melyet előadásaiban a tánccal és az énekkel ötvözött. Utánozhatatlan előadói stílusával adta elő a helyi körülményekhez igazított tréfás vőfélyrigmusokat, melyek világszerte ismertté tették.

http://www.kjnt.ro/ertektar/ertek/szellyes-sandor-eletmuve
Nagy Ákos

:::::

„Jó estét kívánok mindközönségesen / Nevem Széllyes Sándor… s ha nem hiszik nekem, / Itt van a kalapom, ez a buletinem…” – így köszöntötte volna hallgatóságát pénteken este a Kultúrpalota kistermében megrendezett könyvbemutatón a Székely Népi Együttes néhai tréfamestere, azon a helyen, amelytől alig egy ajtófordulatnyi távolságra oly sokszor megnevettette, szórakoztatta a közönséget.

Ma a szülőfalujában színház, népdalvetélkedő és legújabban könyv is őrzi az emlékezetét, amelyet megőriz a család és tisztelői. Székely Szabó Zoltán – családi barát, Bécsben élő színművész – vette a fáradságot és összegyűjtötte, egyberakta mindazt, ami dokumentumként megmaradt Széllyes Sándorról. Papírcetlikre írt rigmusokat, önéletrajzi jegyzeteket, prózát, interjúkat, s mindent, amit ma életműemléknek nevezhetnénk. Nem volt könnyű dolga H. Szabó Gyulának, a Kriterion kiadó szerkesztőjének sem, aki mindezt könyvbe foglalta, szakszerűen, majdhogynem tudományos pontossággal. S bár a munka több mint két éve kezdődött, a határidőt a 2013-as Csűrszínházi Napok jelentette, amikor nyomdaszagúan került az olvasó kezébe a kötet, nem messze attól a helytől, ahol Széllyes Sándor kikapcsolódásként a Nyárádba vetette a horgot, ahonnan magába szívta mindazt az örökséget, amelyet művészien, egyedien meghonosított és talán utánozhatatlanul magáévá tett: a nyárádmenti székely humort, furfangos észjárást, tánccal, énekkel fűszerezve.

Nemcsak a népi kultúra kedvelőinek szól a könyv, hiszen, amint a szerkesztő elmondta, Széllyes Sándor műfajt teremtett, mert még „élőben találta a folklórt”, hallotta az idősek mókázásait, eljárhatott fonókba. S abban lett egyedi, hogy a tréfás vőfélyrigmusokat sajátosan a kor szellemét – sokszor karikírozva, a rendszert is gúnyolva – a helyi körülményekhez igazítva újraértelmezte, és előadói stílusával utánozhatatlanná, és nem túlzás, világszerte ismertté tette. A kötet erről tanúskodik: van benne a kanadai útról írt humoros rigmus, élmunkásköszöntő, szüretre, disznóvágásra, tánc- és népdalcsokorra írt felvezető szöveg és sok más. S mindennek az ad élő ízt, hogy a kötetet kiegészíti egy CD, amely Kacsó Ildikó, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője aprólékos munkájának köszönhetően képzeletben elénk varázsolja a hajdani előadások hangulatát.

A kultúrpalotabeli könyvbemutató is emlékezés volt, vidám mementó – amelyre lehet, hogy Széllyes Sándor is csak az ajtón belesve mondta volna, hogy minek ez a túlzás… Megcáfolták, nem volt az. Mert bár igen hosszúra sikerült a rendezvény, a jelenlevők – azok is, akik ismerték, s azok is, akik nem – tisztelettel, szeretetteljesen és türelemmel hallgatták végig a könyv születésének körülményeit (Székely Szabó Zoltán), a könyvkiadó méltatását (H. Szabó Gyula), a testvérbáty (id. Szélyes Ferenc) élő történeteit a kevésbé ismert Széllyes Sándorról, a hagyatékápolást felvállaló méltatást (Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója), valamint a rádiószerkesztő (Kacsó Ildikó) élményeit az idős, beteg, de humorát megőrző művészről és nem utolsósorban az unokaöcs (ifj. Szélyes Ferenc) előadásában a könyvből felelevenített rigmusokat. S volt még idő emlékezésre, pohárköszöntésre és jó hangulatú beszélgetésre. A könyvismertető, az eseménysorozathoz méltóan, része volt a Kultúrpalota fennállásának 100. évfordulójára szervezett rendezvényeknek.

http://www.e-nepujsag.ro/op/article/sz%C3%A9llyes-s%C3%A1ndor-eml%C3%A9kezete
(Sz. m.: A kötet megvásárolható a Népújság hirdetési irodájában és a Maros Művészegyüttes székházában.)

Válasz