Feltöltés: 2011. márc. 20.
toro czko
http://www.youtube.com/channel/UCu4-C9xGUYg4BBFhTrbPijg

Dresch Dudás Mihály Quartett: Gyimesi impressziók / Gyimes impressions
Album: Révészem, révészem... FONÓ Records 2004

Háttérkép / Photo: FlickR - Gyimes by guukaa



Dresch Mihály, Jézus és a jóga
2011. február 23.
http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=111:dresch-mihaly-jezus-es-a-joga&catid=49:kultura&Itemid=72
írja a talita.hu

Dresch Mihállyal egy beszélgetés-zenélős este után találkoztunk. A magyar jazz kikerülhetetlen alakja – aki nyáron Kisörspusztán él egy parasztházban, télen Pesten –, számtalan díja, elismerése ellenére meglepően szerény.

– Fáradt?
Nem, nem vagyok.

– Nagyon összenőtt a hangszerével.
Sokat kell foglalkoznom a hangszerrel, hogy azt érezzem, az egyik testrészem.

– Ezzel a sok foglalkozással nem zár ki mást az életéből?
Amúgy is hajlamos vagyok a befelé fordulásra, és egy hangszer több óra egyedüllétet is jelent. De csak úgy tudunk valamit sugározni kifelé, ha van egy belső életünk. Nem vagyok magányos.

– Mulatós, mint a keresztapja volt?
Nem annyira, de szeretek mulatni is.

– A nagyszülei nevelték. Miért is?
Apám Berettyóújfaluban volt katona, ott ismerkedett meg anyámmal, aki ott járt iskolába. A vasútállomáson találkoztak. Később összeházasodtak, Pestre költöztek. Albérletben laktak, amikor megszülettem. Anyámnak dolgoznia kellett, jobbnak látták, ha levisznek a nagyszüleimhez. Így egyéves koromtól hatéves koromig velük laktam vidéken, Földesen.

– Hívő emberek voltak?
A nagyszüleim? Reformátusok. Nagyanyám minden este olvasta Bibliát.

– És ön mit olvas mostanában?
A lét lámpásait. Ez egy portrékötet számomra érdekes emberekről, Gubcsi Anikó írta őket. Fontos információk vannak benne.

– Mi az, ami ennyi idős korban fontos?
Az, hogy miért élek, hogy teljesítettem-e azt, amit rám bíztak. Nemcsak a szakmai dolgokra gondolok, hanem az emberi tulajdonságokra.

– Hogy jobban tudjon szeretni például?
Hát igen.

– És ön tud?

Nehéz szeretni, igaz nem mindenkinek. Számomra a legnehezebb önmagamat szeretni, például a sikereimet.

–Hagyja, hogy önt szeressék?
Hát..., van egyfajta félénkség bennem, ami nehezen szűnik meg. Október óta jógára járok, légzőgyakorlatokat végzünk. Ez egyfajta meditáció is. Nagyon szeretem csinálni. Mintha oldaná ezt a félénkséget is.

– Egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy amikor nehéz helyzetben volt, megtért Jézushoz. Hogy fér ez a kettő össze?
A jóga és Jézus? Szerintem nincs ellentétben a kettő. Hihetek Jézusban, miközben légző-gyakorlatokat végzek. Igaz, a jóga gyökerei a buddhizmusban gyökereznek. Azonban úgy gondolom, hogy a fontos dolgokban átfedés van. Persze nem akarom összemosni a buddhizmust és a kereszténységet. Jézus Krisztust elfogadtam.

– Van kapcsolata most is Jézussal?
Minden nap kimondom magamban a nevét. De erről többet nem szeretnék beszélni, mert az csak fecsegés lenne.

– Bachnál éreztem először, de most, hogy önt hallgattam, újra előjött, hogy a zene is lehet imádkozás.
A jazznek nemcsak szórakoztató funkciója van, hanem szakrális is.

– Mit szokott hallgatni?
Szeretem Beethovent, a népzenét is, de sok mindent. Bartókot is.

– Előfordult önnel is, hogy sírva játszott?
Hát, nagyon régen. De nem is szeretnék úgy játszani. Uralkodni kell az érzelmeinken, ez persze nem jelenthet hamisságot, rossz értelemben vett színpadiasságot. Úgy játszom, mintha otthon lennék – egyedül.

– Anna lánya, tizenhárom éves. Az ő korosztálya általában egészen másfajta zenét hallgat. Mennyire érzi édesapjának a zenei életben elfoglalt helyét?
Az osztálytársai szerintem nem ismernek, de a tanárai igen. Büszke rám, figyelmesen hallgat. Tavaly részt vett egy kétnapos hajóúton, ahol bolgár, szerb, román és magyar zenészek játszottak, többek között én is a zenekarommal, tetszett neki. Néha kritizál is, de valójában azt, hogy rólam mit gondol, akkor kellene tőle megkérdezni, amikor nem vagyok jelen.

– És a fiatalok a konzervatóriumban ismerik?
Igen, úgy tűnik, őket is érdekeli a népzene és a jazz ötvözete.

– Elégedett azzal, ami eddig történt önnel?
Nem vagyok elégedett a szakmai életemmel. Azzal, ahogyan fiatalon sokszor a zenét csináltam. Néha nem bírok egy régi felvételt megnézni, mert érzem, hogy túl sok a forgács. Igaz, elkeseredett sem vagyok, hiszen tudom, hogy akkor nem voltam másra képes.