A népzene mellett szívesen kísérletezik kortárs zenével, világzenével. Bár még mindig hiányzik neki a tánc, azt érzi, énekesként végre a helyére került. Herczku Ágnes tüzet visz, fellépéseivel, lemezeivel a néphagyományt akarja megőrizni. Ebből kap ízelítőt az, aki február 24-én, a Művészetek Palotájában meghallgatja koncertjét.

portré: Kovács Bence

– Lemezbemutató estet tart a Művészetek Palotájában, hiszen a Tüzet viszek című CD-je karácsonykor jelent meg, és az esten ennek dalaiból válogat. Hány darabot őriz otthon az albumból?

– Egyetlenegyet sem. Tényleg nem vagyok lemezpárti. A kész CD-t egyszer hallgattam vissza, aztán bekerült a fiókba, de már azt az egyet is elajándékoztam. Ezek a dalok közönség előtt előadva élnek igazán. Sok év alatt gyűjtöttem össze a korongon szereplő számokat, akad olyan, amelyet tíz éve hordozok magamban, és csak most találtam meg a megfelelő helyét. Persze, mióta megjelent a CD, már ismét ráleltem néhány dalra, egy következő albumhoz.

– Miben lesz más a Művészetek Palotájában rendezett est, mint a lemez?

– Két olyan asszony is pódiumra lép – Gergely Andrásné „Erdei” Erzsi és Maneszes „Láli” Józsefné Tóth Mariska –, akik nélkül sok nótát nem ismernék. Többször jártam náluk gyűjteni, és nagy hatással volt rám az előadásuk. A lemezen lévő közös számok mellett szólóban is meghallgathatja őket a közönség. Szeretném mellettük megmutatni az új generációt, ezért kértem fel Fekete Boglárkát, aki még csak tizenegy esztendős, de elképesztően énekel. Nyolcéves kora óta ismerem, már akkor kiváló előadó volt, azóta szerettem volna együttdolgozni vele. A zenészeket is megkértem arra, maradjanak kicsit nélkülem a pódiumon, és játsszanak el egy sóvidéki forgatóst. Azért is választottam egyébként címnek a Tüzet viszek-et, mert úgy vélem, mindenki, aki népzenével, népi kultúrával foglalkozik, az eleven lángként őrzi ezt az eltűnőben lévő hagyományt. Sokan táplálkoztak ebből a kincsből, színpadi alkotók is. Valamint a tűz a gyűjtők népzene iránti szeretetét és a bennem izzó parazsat is szimbolizálja.

fotó: Bácsi Róbert László

– Tíz éve jelent meg az Arany és kék szavakkal című lemeze, amelyet aztán több koncerten is előadtak. Nem tudta megtagadni a táncos múltját, hiszen a produkcióhoz koreográfia is született. A mostanihoz szintén készülnek táncszámok?

– Elképzelhető, kérdés, elvállalja-e az előző koreográfusa, Horváth Zsófia. Tényleg nagyon hiányzik a tánc. A kezdeti, jazzbalettes évek után a Bodrog Néptáncegyüttesbe kerültem, ahol valamikor édesanyám is táncolt. Majd a Honvéd Együttes következett, ahol hat esztendőt töltöttem. 2003 óta vagyok a Magyar Állami Népi Együttes énekes szólistája, itt viszont már nem táncolok.

– Ezt megelőzően pedig elvégezte a Miskolci Egyetem történelem szakát, aztán moderntánc-pedagógus diplomát szerzett, jelenleg az ELTE esztétika szakos hallgatója. Gondolt arra, amikor gyerekként a testvérei magnóján ismerkedett a népzenével, hogy egyszer majd az ön felvételeit hallgatják mások?

– Eszembe sem jutott. Néha egy-egy résznél, egy-egy hajlításnál volt olyan érzésem, hogy ó, hát ezt én is tudom. Mindez azonban csak ahhoz adott biztatást, hogy a magam szórakoztatására tanuljam a dalokat. Meg sem fordult azonban a fejemben, hogy nekivágjak a világnak, és különböző versenyeken produkáljam magam. Miskolcon volt egy zenekar, velük időnként muzsikáltunk, a táncházakban ugyanis tudták, szeretek énekelni, és egészen jól is megy. Mire azonban komolyabbá vált volna a munka, Pestre kerültem. Bár volt lehetőségem néhányszor sokak előtt fellépni, még akkor sem gondoltam arra, hogy énekesnek kellene mennem. Egyszerűen jólesett az éneklés. Remek volt, hogy egy banda áll mögöttem, és azokat a dalokat, amelyeket szeretek, előadhatom a kíséretükkel.

fotó: Bácsi Róbert László

– Mesélt arról is, ahogy tanulta a nótákat, a táncházakban odament a zenészekhez, és megkérte őket, kísérjék le, de csak később jött rá, ez mekkora neveletlenség.

– Az ember minél kevesebbet tud, annál bátrabb. Ambíció volt bennem bőven, és nekem, a kisvárosi lánynak – hiszen Sátoraljaújhelyen nevelkedtem –, óriási eseménynek számított, amikor a budapesti zenekarok jöttek táncházat tartani. Nagy élmény volt, amikor egyszer Pénzes Géza bőgő-kíséretével énekelhettem el egy dalt a folyosón. A zenészek általában csodálkozva nézték, hogy mit akar ez a kislány, aki ilyen bátran berendeli a nótákat. De kedvesek voltak, a kedvemért eljátszották. Utólag jöttem rá, mekkora kiváltságot jelent ilyen remek zenészekkel énekelni. Fekete Antal „Puma” – aki az egyik vendégem lesz a koncerten –, anno az Újstílus együttesnek volt a brácsása. A Gyökér kocsmában játszottak egyszer, amikor a széki rendhez felkéredzkedtem melléjük a színpadra. Körülbelül négy lassút ismertem összesen két-két versszakkal. Így aztán ezt adtam elő, két versszakonként váltva a dallamokat. A harmadik váltásnál Puma már sötéten nézett rám, hogy vajon honnan szalasztottak. Azóta nem találkoztunk színpadon, ennek már vagy tizenhét éve! A Müpás koncerten remélem, mosolyogni fog, és most már kicsit felkészültebb leszek...

– Mégsem énekes lett először, hanem táncos.

– Még csak az se, hiszen úgy vettek fel a Honvéd Együttesbe, hogy nem tartoztam a profi néptáncosok közé. Kívülálló voltam, így a társulat eleinte idegenkedve fogadott, később azonban sikerült úgy beilleszkednem, hogy alig akartak elengedni. Bár egyre inkább kezdtek énekesként jegyezni, mindig azt mondogattam, néptáncos vagyok. Akkor kezdett mindez bennem is megváltozni, amikor meghívtak az Állami Népi Együttesbe, mint énekes szólistát. Táncosként jöhettem volna korábban, de olyan jól éreztem magam a Honvédban, hogy tényleg csak a szerepváltás miatt fogadtam el a felkérést. Itt pedig olyan műsorok születtek, amelyekben egyre nagyobb szerepet kaptam. Arra is rájöttem, remek énekeseket találni az Államiban, akikkel egyre többet dolgozunk. A Labirintus című előadásban már korrepetitorként is részt vettem. Legutóbb pedig előadtuk Kodály Zoltán Esti dal című, vegyeskarra írt darabját. Elképesztően jól énekeltek, olyannyira, hogy a végén elsírtam magam. Sok egykori énekkaros is jelen volt az előadáson, ők is megkönnyezték. Be kell látnom, hogy korábban görcsösen ragaszkodtam ahhoz a gyerekkori álmomhoz, hogy táncosnő legyek. Rájöttem, most vagyok a helyemen.

– … akit sok műfaj érdekel, hiszen volt már fellépése DJ Palotaival, felkérték kortárs kompozíciók előadására, jazz-zenészekkel is muzsikált, szabadidejében ruhákat varr.

– Gyerekkorom óta mindig több dolgot szerettem csinálni. Sosem kötött le egyetlen tevékenység. Egyszerre kedveltem a varrást, az olvasást és a rajzolást. De a legnagyobb szerelem a népzene. Az eltelt évek során rengeteg művésszel dolgoztam, mindenki hatott rám, és kísérletezni is volt lehetőségem. Így rájöttem, mi az, amiben igazán jól érzem magam.

portré: Kovács Bence

– Korábbi interjúiban emlegette, szívesen tanítana is.

– Van pedagógusdiplomám, de nem szakirányú. Még az ELTE esztétika szakán tanulok, így remélem, áthallgathatok PhD-n a Zeneakadémiára, és később taníthatok majd, akár a népzene szakon. Úgy vélem, az ének mellett a táncos múltamnak köszönhetően sokat tudnék segíteni a fiataloknak a színpadi kiteljesülésben. Minden előadóművészt ugyanis meg kellene tanítani a mozgásra is.

– A Megasztár, az X-faktor idején hol a helye a népdaléneklésnek?

– Nem kell emiatt kétségbeesni. A népzene is egyike a ma választható, zenei műfajoknak. Aki rátalál, őrületesen gazdag világot tudhat magáénak. A népdal nem való olyan csillogó vetélkedőkbe, mint ezek. Néhány évvel ezelőtt Bognár Szilvivel, Szalóki Ágival együtt elkezdtek minket etno-dívaként emlegetni. Határozottan tiltakoztam ellene, mert a paraszti kultúra homlokegyenest mást hordoz magában, mint a talmi csillogás és a hangzatos zsurnál-címkék. Az a fontos, hogy a fiatalok zenei gyűjteményében a rock, a heavy metal mellett legyen népzene is. Meg kell szerettetni velük a műfajt, és ehhez minőség, hitelesség, szív kell. A koncerteken örömmel konstatálom, hogy nő a fiatalok száma. Az is jó érzés, amikor az előadásokon velünk énekelnek az emberek, és előfordul, táncra perdülnek.

– A Fesztivál Színház után máshol is felhangzanak a Tüzet viszek dalai?

– Igen, májusban a Villányi úti fesztiválon adjuk elő, aztán pedig a Fonó Budai Zeneházban. Egyhetes erdélyi turnéra is készülünk, szeretném Magyarszovátra és Vistára, a két énekes asszony falujába is elvinni a produkciót. Most ugyanis lehetőségünk van arra, hogy megmutassuk, hogyan gazdálkodtunk az onnan hozott talentummal. Persze más munkáim is vannak, az Állami Népi Együttessel két bemutatónk lesz még idén. Emellett Nikola Parovval készülök egy lemezre, Horváth Zsófiával és ifjabb Zsuráfszky Zoltánnal pedig különleges előadásötletünk van, amelyet ősszel szeretnénk megvalósítani. Horváth Balázs két éve írt nekem egy remek művet, kiváló versekre, szeretnénk végre ezt is bemutatni.

Szerző:

Réfi Zsuzsa - Kultúra.hu