Éva Takács
https://www.youtube.com/channel/UCz1zvNiKcVZYuzmKMhfNtoA

Kiskundorozsma, 2004. november 13.
Énekel: Takács Éva
Konferál: v. Szilágyi Árpád
Ó, Szent István, dicsértessél!


Ó, Szent István, dicsértessél,
menny- és földön tiszteltessél,
de főképpen nálunk ma,
mint országunk istápja!

Kérünk, mint apostolunkat
és az első királyunkat,
Szent István, nézz mennyből le
a szép magyar népekre!

Sok sánta vette járását,
sok vak nyerte meg látását.
Némák kezdtek szólani,
siketek es hallani.

Kérünk, mint apostolunkat
és az első királyunkat,
Szent István, nézz mennyből le
a szép magyar népedre!

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/90554/berecz-andras/o-szent-istvan-zeneszoveg.html

Más forrás:
http://nepenekgyujtemeny.keesz.hu/o-szent-istvan-dicsertessel

http://nepenekgyujtemeny.keesz.hu/files/o-szent-istvan-dicsertessel/egyeb/e46-o-szent-istvan-dicsertessel-zene.mp3

Wikipédia:
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93,_Szent_Istv%C3%A1n,_dics%C3%A9rtess%C3%A9l!

-----

Ó Szent István dicsértessél!
2013. augusztus 14. - netfolk

Augusztus 20-a államalapító Szent István ünnepe. Magyarország ekkor ünnepeli az államalapítást.

Augusztus huszadika államalapító királyunk ünnepe, ezt szerencsére mindenki tudja. De azt is, hogy mióta az?

Szent László rendelte el. Mária Terézia még ki is vette az egyház ezt a napot a hivatalos egyházi ünnepek sorából.

Ki gondolná ezek után, hogy pont Mária Terézia nyilvánította országos ünneppé augusztus huszadikát, mely azóta minden magyar ember számára az egyik legfontosabb ünnep. Pedig így volt, megvoltak az okai persze.

Első alkalommal 1818-ban rendeztek ünnepélyes körmenetet, Szent István jobbjának a tiszteletére.

Népszokások azonban alig-alig fűződnek a mai jeles naphoz.

Egyes vidékeken ekkor rendezték meg az aratási felvonulást ( NEM VÉLETLENÜL LETT AZ ÚJ KENYÉR ÜNNEPE IS EZ A NAP). Galgamácsán néhány leány vitte a kalászokból font koszorút, őket követte lovaskocsin a „ maradék”. A templomhoz vonultak, ahol imával adtak hálát, hogy az aratási munkákat sikeresen befejezték.

Augusztus huszadika az új kenyér ünnepe is. A református közösségben a legszegényebb családnak nagy kenyeret sütöttek, amelyhez a lisztet házról házra gyűjtötték össze. Igen szép szokás!

IDŐJÓSLÁS:

István napkor a szép idő jó gyümölcstermést jelez. A Tiszaháton úgy tartják, hogy István napkor mennek el a gólyák. Medvesalján, Péterfalván a málna szedésének ideje István napja.

A moldvai magyar közösségekben a Szent István királyhoz fűződő kultusznak és emlékezetnek számtalan nyoma napjainkig fennmaradt. Moldvában több templom az ő tiszteletére volt felszentelve, s elsősorban a búcsúkban számtalan róla szóló régi vallásos ének hangzott el. A csángók Magyarországot Szent István király országának tartják. Az északi csángó Kickófalva templomát már a középkorban Szent István király oltalmába helyezték. A székelyes csángó falvak közül Pusztina, Gajcsána és Szőlőhegy templomát emelték első szent királyunk tiszteletére.

A legkeletibb Szent István templom Moldvában, Pusztinában található, az én „ bakancslistámon” rajta volt. Mondhatnám, hogy teljesítve, de azóta is folyamatosan vágyom vissza Pusztinába.

Mint a többi Szent István után elnevezett moldvai katolikus templomot, az egyház a pusztinait is át akarta nevezni, de a falu ezt nem hagyta. Így a pusztinai templom oltárképén ma is Szent István király látható magyar öltözetben, amint a magyar koronát Mária felé nyújtva országát Boldogasszony oltalmába helyezi.

https://netfolk.blog.hu/2013/08/14/o_szent_istvan_dicsertessel

-----

Jeles napok: augusztus 20.

Első királyunk a kereszténységben az István nevet kapta. A névválasztás tudatos lehetett az európai keresztény államok közé beilleszkedni vágyó Géza fejedelem részéről: István, görögül Sztephanosz azt jelenti: „koszorú, korona”. Hogy a név jelentőségét felismerték, arról a Kálmán-kori Hartvik püspök-féle István legenda tudósít. Eszerint a szülés előtt álló Sarolt fejedelemasszony előtt álmában megjelent Szent István első vértanú, s így szólt hozzá: „Bízz az Úrban, asszony, s légy biztos, hogy fiút fogsz szülni, akinek e nemzetségben először jár korona és királyság, és az én nevemet ruházd reá”. Hartvik a görög nyelvben járatlanoknak még a szájába is rágja a látomás értelmét: „az István nevet kapta… mert ami «István» a görög nyelvben, «korona» a latin beszédben.”

Noha a legfőbb királyi jelvény, a korona általában mindenütt nagy tiszteletben részesült, az a fajta szentség és közjogi méltóság, amit a magyar nemzet tulajdonított a Szent Koronának, másutt ismeretlen volt. A megkülönböztetett tisztelet okai közt első helyen szokás emlegetni, hogy a hagyomány Szent István koronájával azonosította, sőt sokáig még a koronakutatók is úgy hitték, hogy a koronának legalább a felső része Istváné lett volna. Györffy György mindmáig az ő személyéhez köti a felső, úgynevezett latin koronát, amennyiben feltevése szerint az István fejereklyetartójából készült volna. (Koronánk készítésének helye és időpontja ma sem tisztázott egyértelműen.) Magam a korona hagyományok megszentelte közjogi állásának és tiszteletének fő okát abban látom, amit a legenda is a szánkba rág, nevezetesen: Szent István és a korona a nevükben egyek. Hagiosz Sztephanosz „hungarus” magyarra, vagyis latinra fordítva szent koronát jelent, s mint ilyen lett a személy, később az ő nevét viselő tárgy a keresztény magyar államiság megtestesítője. Más szóval, a korona Sztephanoszt, első királyunkat, annak személyén keresztül pedig a mindenkori királyt jelképezte. (A korona megszemélyesítésére a régi katolikus naptárban is találunk példát. A latin Korona, azaz „Koszorú” asszony és katona férje, Viktor, azaz „Győző” ókeresztény vértanúk ünnepét május 14-én ülték meg régen. Jelképes kettősük neve ugyanazt a gondolatot fejezi ki, mint István királyé. A koszorú a győztesnek kijáró diadém, a korona pedig a királynak.)

Szent István névünnepe, István király, Szent Király vagy egyszerűen Király napja, 1949 óta az Alkotmány és az Új kenyér ünnepe, a rendszerváltás óta legfőbb állami ünnepünk lett. István szentté avatása, névünnepének naptárba iktatása, amihez VII. Gergely pápa adott felhatalmazást, I. (Szent) László király és a magyar püspöki kar érdeme. (Csak az 1179. évi III. lateráni zsinat óta lett a szentté avatás az Apostoli Szék kizárólagos joga.) A szentté avatási eljárás részeként 1083. augusztus 20-án, a Nagyboldogasszony nyolcadába eső vasárnapon nyitották meg István király sírját. A magyar egyház ezt a napot iktatta a naptárba István névünnepeként.

István ott áll két világ határán. A pogány istenkirályság és az Ószövetségtől ihletett, Isten kedvező kegyelméből való uralkodói méltóság az ő hatalmas, mitikussá vált alakjában ötvöződik össze. Pogány nemzetségének totemisztikus eredethagyománya, választottsága az Árpád-ház szentségi tekintélyében él tovább. Anonymus mondja, hogy Álmos szent volt, mert tőle származtak a szent magyar királyok. Bár pogány, mégis méltónak találtatott a Szentlélek ajándékára. Az Emese-szimbólum érteti meg velünk Szent Istvánnak és az Árpád-háznak feltűnő Boldogasszony kultuszai, az országnak az ő oltalmába ajánlását, mintegy a pogány matriarchalis világkép továbbélését, szublimációját is. Erről már Nagyboldogasszony ünnepénél is szóltunk. Ez a hit magyarázza, hogy a keresztény utódok templomot építenek Árpád sírja fölé, és alapítanak hasonlóképpen Mária tiszteletére Szeren, az első országgyűlés mondai színhelyén monostort.

Szintén még az archaikus pogány világot idézi az öregedő király életének ismert mozzanata: éjszakának évadján meg akarják ölni. Ez a szándék még nyilvánvalóan a királygyilkosság pogány kultuszából érthető meg: az utód örökölni akarja az ő bölcsességét, mágikus-szentségi erejét, tapasztalatait. István király nemcsak keresztény irgalmasságból bocsájtott meg a gyilkosnak, hanem azért is, mert még ismerte az ősi áldozati hagyományt. Krónikáinkból tudjuk, hogy honszerző őseink az új haza határán Álmost feláldozták: negyven napi pihenés és négy napi áldomás után megölték. Ezt a pogány fejedelemi karizmát nemcsak Árpád, hanem hitük szerint minden ivadéka is örökölte. Ehhez járult még a szent király koronájának szinte élő személyként való tisztelet is: a megkoronázott király a szertartás által nemcsak közjogi elismertetésben, hanem István és koronája szentségi karizmájában is részesül. Ezt a hiedelmet az integritas, illetőleg a sacralis contactus, mágikus emanáció archaikus képzetvilága érteti meg velünk.

Az Árpádok kihalása után is mindig ügyeltek a származás folytonosságára és hivatkoztak arra, hogy a király egészen IV. Károlyig Árpád, illetőleg Szent István véréből származott.

A koronázást megelőző diplomáciai tárgyalásokról nem maradtak ránk feljegyzések, hasonlóan nem áll rendelkezésünkre semmiféle kortársi tudósítás magáról a koronázás aktusáról sem. Ez lehetetlenné teszi, hogy a koronázással kapcsolatban biztos tényekről szólhassunk. Utóbb azonban ez az esemény oly mértékben vált István egész országlása központi mozzanatává, és oly mértékben irányult rá nemzetközi figyelem, hogy a 11. század második felében vagy azt követően számos írás foglalkozott vele. Ezeket azonban csak a legnagyobb óvatosság mellett lehet – ha egyáltalán szabad – felhasználni. Nem tudunk tehát a források szintjén még arra az alapvető kérdésre sem válaszolni, hogy miért volt Istvánnak egyáltalán szüksége koronára. Ha erre azt válaszolnánk: azért, hogy fejedelemből királlyá váljék, nem biztos, hogy helyesen felelnénk. Tudnivaló, hogy nyugati szerzők, sőt államférfiak a magyar fejedelmeket és nagy hatalmú törzsfőket már a 10. század közepe óta királyoknak nevezték. Megkapta a rex minősítést Bulcsú és Lél éppen úgy, mint Géza. Ráadásul Gézát nem kisebb személy nevezte így, mint I. (Nagy) Ottó császár. De a valószínűleg Géza nevében szóló veszprémvölgyi görög nyelvű adománylevél is királynak nevezte az oklevél kibocsátóját, azaz Géza annak tartotta magát. Csak ilyen szemlélet alapján írhatott István király a fiához, Imre herceghez szóló erkölcstanító könyvecskében, az Intelmekben arról, hogy “a legnagyobb királyi dísz követni az ősi királyokat”, jóllehet a később meggyökeresedett felfogás szerint Istvánnak egyetlen királyelődje sem volt. De még a 11. század végén keletkezett kisebbik István-legenda is megadta a király minősítést Gézának: “király volt ugyan, de eleinte pogány”. Magyarországon éppen ekkortól kezdve tettek éles különbséget a fejedelmi és a királyi méltóság között, mindenkit fejedelemnek tekintve, aki Szent István koronázása előtt uralkodott (nemcsak Gézát és elődeit, hanem néhány esztendeig még magát Istvánt is). Ebben főleg Hartvik püspök – az időrendben harmadik István-legenda írója – jeleskedett, s ő juttatta markánsan kifejezésre azt a felfogást, amely a legszorosabb összefüggést tételezte fel a királyi cím viselése és a (királyi) korona birtoklása között. Úgy tűnik tehát, István nem királyi címet akart szerezni a koronakérés révén, legfeljebb arra gondolhatott – ha egyáltalán eszébe jutott –, hogy azt a nemzetközi színtéren elismerteti.

István király intelmei
(részlet)
II. Az egyházi rend becsben tartásáról

A királyi palotában a hit után az egyház foglalja el a második helyet, az egyház, melynek első ízben a mi fejünk, tudniillik Krisztus vetette el magját, majd az ő tagjai, vagyis az apostolok és szent atyák ültették át, meggyökereztették erősen, s elterjesztették az egész földkerekségen. És ámbár mindig hajt új sarjat, más helyeken mégis mintegy réginek tartják; itt viszont, kedves fiam, a mi birodalmunkban eddig még mint ifjú, friss hajtást prédikálják. Épp ezért kíván meg szemfülesebb s szembetűnőbb őröket, nehogy a jó, amivel az isteni kegyelem bennünket mérhetetlen irgalmában érdemtelenül elárasztott, tunyaságod és restséged, valamint hanyagságod miatt megromoljék s megsemmisüljön. Mert ha ki a szentegyház méltóságát csorbítja vagy csúfítja, azon munkál, hogy Krisztus testét csonkítsa. Hiszen maga az úr mondta Péternek, akit a szentegyház őrzőjévé és felügyelőjévé emelt: „Te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat.” Ő ugyanis önnönmagát nevezte kősziklának, s nem ám fából avagy kőből épült egyházról beszélt, hanem az újonnan nyert tömeget, a kiválasztott népet, isten nyáját, mely hitben kioktattatott, keresztségben megmosatott, kenettel olajoztatott, hívta a saját magára épült szentegyháznak. Ha valaki lázában e szentegyház tagjait vagy kicsinyeit megbotránkoztatja, az evangélium tanítása szerint méltó arra, „hogy malomkövet kössenek a nyakára és a tenger mélységébe vessék”, azaz a hatalom méltóságából kivetik, és az igazak egyházán kívül marad a világi nyomorúságban, mint valami pogány és jövedelembérlő. Így hát, fiam, napról napra virágzó szorgalommal kell őrködnöd a szentegyházon, hogy inkább gyarapodjék, mintsem fogyatkozzék. Azért is nevezték az első királyokat nagyságosnak, mert az egyházat nagyobbították. Te is ezt tegyed, hogy koronád híresebb, életed boldogabb és hosszabb legyen.

[…]
V. Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról

A türelem és az igaz ítélet gyakorlása a királyi korona ötödik cifrázása. Dávid király és próféta mondja: „Isten, a te ítéletidet add a királynak.” És ugyanő másutt: „A királynak tisztessége szereti az igaz ítéletet.” A türelemről így beszél Pál apostol: „Türelmesek legyetek mindenki iránt.” És az Úr az evangéliumban: „A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket.” Ehhez tartsd magad, fiam: ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy. Valahányszor, kedves fiam, ítéletet érdemlő ügy kerül eléd, vagy valamely főbenjáró bűn vádlottja, türelmetlenül ne viselkedjél, esküvel se erősködjél, hogy megbünteted; bizony ez ingatag lenne és mulandó, mert a bolond fogadalmat megszegi az ember; és ne is ítélkezz te magad, nehogy királyi méltóságodban a hitvány ügyben forgolódva folt essék, hanem az efféle ügyet inkább bírákhoz utasítsd, az ő megbízatásuk, hogy a törvény szerint döntsenek. Óvakodj bírónak lenni, ám örülj királynak lenni s neveztetni. A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak. Ha pedig egyszer olyasvalami kerül eléd, amelyben ítéletet hozni méltóságoddal összefér, türelemmel, irgalommal, esküdözés nélkül ítélkezz, így lesz majd koronád dicséretes és ékes.

[…]
X. A kegyességről és az irgalmasságról, valamint a többi erényről

Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a királyok királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.” Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.

Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Ámen.

Bódogságos Szent István királnak legendája
(részlet)
(Érdy-kódex, 1526)

Annak utána felemelé ő édes kezeit, szemeit es szívét-lelkét mennyeknek országára, es nagy siralmas es könyörületes szóval monda: "Ó, mennyeknek királné asszona, Istennek szent anyja es ez világnak megéppöjtő nemes asszona, dicsőséges Szíz Mária! te szentséges kezedben es oltalmad alá adom es ajánlom anyaszentegyházat mind benne való fejedelmekkel es lelki népekkel egyetembe, es ez szegén országot mind benne való urakkal es szegénnyel-bódoggal egyetemben, hogy te légy asszonok es ótalmok, es az en lelkömet te szent markodban." Annak utána szentségöt vén hozjá, es megkeneték; de miért azon napokban anyaszentegyház illi vala Nagybódogasszony innepének octáváját, annak okáért nagy jó hitben, bizodalomban, teljes lelki nemes jószágokkal es mennyei koronára való érdemmel, Úristennek es asszonunk Szíz Máriának kibocsátá lelkét, es szent angyaloknak seregében nagy édes énekléssel az erek bódogságra viteték: azon időben mikoron Krisztus sziletetinek utána írnának ezerharmincnégy esztendőben. Es lén nagy eremek rajta az mennyei szentöknek, szent angyaloknak, hogy olyan nemes, érdemes szent confessor ment volna az ő társasságokban mind ő szent fiával: de viszonellen lén nagy sírásohajtás ez szegény országbeli új keresztyéneknek, hogy olyan szent es kegyes atyjoktúl megváltanak volna.

Karthauzi Névtelen: Az alamizsnás király

Mily nagy irgalmas szívő volt bódogságus Szent István királ, nyilván megismertetik, kiről úgy olvastatik, hogy mindenkoron ő királi aranyas erszénye teljes volt aranyforinttal és pénzzel, soha oly szegén hozzá nem jöhetött, avagy csak látott volna úton elmúlni is, hogy üresen elbocsátotta volna. Egy éjjel kedég felkele, és méne közikben az szegényeknek egy zacskó pénzzel. Hogy az szegények azt látták volna, reá rohanának, és mind pénzét elragadozák, mind szép királi ősz szakállát kiszaggaták, hogy mikoron azt szenvedte volna az Isten emböre és Krisztus Jézusnak vitéze, nem alítá tisztöletlenségre és bosszúságra. De nagy örömmel és hálaadással az édes teremtő Úristennek szent sziléje képe elejben méne, és térdre esvén, monda nagy felszóval és sírással: Oh mennyei dicsőségnek királné asszonya és énnekem! Íme, kit te királlyá tettél, az te vitézid minemő tisztösséggel illeték! Ha ellenségem tötte volna rajtam, hát te szent segedelmeddel megállanám bosszúmat. De ezt kívánom énnekem az örök bódogságban megfizetni Idvezítőnknek mondása szerént: Ti fejetöknek egy hajszála sem vész el. Hogy ezenképpen imádságát elvégezte volna az szent királ, szívében megvigasztaltaték Asszonyunk Máriátul, és nagy hálaadással házában méne.

Heltai Gáspár művei: Krónika az magyaroknak viselt dolgairól
(részlet)
Az magyari királyok

És az vény Geysa herceg megajándékozá a főfő urakat, és sok vámokat és harmincadokat megengede az országnak. A hadakozó vitézeket kedig megajándékozá zsoldpénzekkel és sok gabonákkal. A községnek is pénzt hányata kapdosásra.

De kevés üdő múlva annak utána meghala a Geysa herceg, kit az ő fia, az István király, eltemete nagy tisztességgel. Lőnek pedig ezek Krisztus urunknak születése után e tájban, mikoron írnának 996.

Mikoron ez okáért az első István király, kit Szent Istvánnak is neveznek, királlyá lött volna, igen eszesen bírá az ő tisztit, s mindenkoron szöme előtt viselé az Istent, tudván, hogy ennek kellene számot adni minden cselekedetiről. És ezt igen gondolja vala, hogy egy fejedelem sem lehetne nyomos az ő birodalmában, ki nem böcsülené, és ki szűve szerént nem szeretné és félné az Istent, és ki ennek nem szolgálna igaz hitből, ártatlan szent életben, és az igazságnak szeretetiben. És erősen olvassa vala a Szentírást, és minden nehéz dolgokban megérteközik vala a tudós emberektől, kiváltképpen kedig a predikátoroktól.

Annak utána elméne tőle Szent Albírt pispek Lengyelországban, onnét kedig Prusszországba és Livóniába, és mindenütt predikálá az úr Jézus Krisztust. De ott reá támadának a pogánok, és megölék őtet, és a mártíromok közükbe számláltaték.

Annak utána Szent István király követeket bocsáta mind a környülvaló országokba, és mindenféle békességet szörze, és szövetségeket szörze minden szomszédival.

Illyés András: A Szent Jobb

Szent István király halála után negyvenöt esztendő táján, Szent László király országolván (ki hetedik volt Szent István után), parancsolat jöve Rómából, hogy szorgalmatoson keresnék fel a Szent István király testét, és mindazokét, kiket elejétől fogva eszközül választott volt Isten a szent evangéliom prédikállására és a magyar nemzetnek megtérítésére. Nagy örömmel engedvén a római pápa parancsolatjának Szent László király, az egész országban három napi böjtöt hirdete, imádságokkal és alamizsnálkodásokkal. Annak utána a püspökököt és egyéb papi rendeket egybegyűjtvén, világi urakkal és a népnek nagy sokaságával, a Szent István király koporsójához méne, de semmi erővel a koporsót meg nem mozdíthaták, míglen egy szent életű, tiszta szűz leányzó apáca által meg nem jelenté Isten, hogy Salomont, ki országbéli sok veszekedésekért fogságban tartatik vala, bocsátanák el; kit elbocsátván Szent László király, mindjárt a koporsó nagy könnyen felemelteték, melyet felvévén és azzal együtt szép processiót járván, a templom közepében egy szépen felékesíttetett oltárra tévék. Azon a napon és következő egész éjjel meg nem szűntenek a sok csudák. Kisasszony havának huszadik napján reggel szentmiséket szolgáltatván és egyéb isteni szolgálatokot elvégezvén, Szent László király a püspökökkel és a nemességnek főrendivel nagy ájtatossággal felnyiták a koporsót, és láták, hogy a Szent István király teste elolvadott, és a csontjai mintegy szép balzsamom színű olajban láttatnak lenni, honnét gyönyörűséges jó illat mindenfelé kiterjede. Szent László király szorgalmatoson keresvén a Szent István király gyűrűjét, a püspökök keze által, kezdé kimeríttetni a testből lött megnevezett olajt ezüst edényekbe, de mivelhogy amennyit kimerítnek vala, magától annyi sokasodik vala a koporsóban, igen csudálkozván visszatölték, és mindazáltal az olaj sem több, sem kevesebb nem lőn. Erősen béfedvén a koporsót, egy gyönyörűséges gazdag kápolnába helyhezteték, egy Mercurius nevű szent életű pap egész éjszaka megmaradván a templomban, egy angyal megjelenék néki szép ifjú képében, és tiszta gyolcsban bétakart ajándékot ada, mondván: Mercuri, vedd kezedbe, amit oly igen kívántál, és némely napokig magadnál tartván, azután vidd László királyhoz. Nagy örömmel bételvén Mercurius, mindjárt kitűré a tiszta gyolcsot, és abban találá a jobbkezét és a gyűrűjét Szent István királynak, és mikor kedve tartá, e drága ajándékkal kedveskedék Szent László királynak, melyet nagy örömmel vévén, drága edénybe helyhezteté és nagy tisztelettel külön más kápolnába tévé. Méltó volt, hogy minden rothadás nélkül megtartatnék az a kegyessen adakozó jobbkéz, mely oly sok alamizsnát osztogatott a szegények táplálására. Ezekkel és sok egyéb csudatételekkel megdicsőítette az Úristen Szent István királyt.

Ágh István: Kidöntött fáink suttogása
(részlet)

Micsoda sejtelmek mozdulhattak a regölőkben, mikor énekelték: „Ahol keletkezik egy ékes nagy út, amellett keletkezik egy halastó-állás. Azt is felfogá az apró sárocska, arra is rászokik csodafiú-szarvas. Noha kimennél, uram, Szent István király vadászni, madarászni, de ha nem találnál sem vadat, sem madarat, hanem csak találnál csodafiú-szarvast. Ne siess, ne siess, uram, Szent István király az én halálomra! Én se vagyok vadlövő vadad, hanem én is vagyok az Atyaistentől hozzád követ. Homlokomon vagyon fölkelő fényes nap, oldalamon vagyon árdeli szép hold, jobb vesémen vannak az égi csillagok. Szarvam vagyon, ezer vagyon, szarvam hegyin vannak százezer sövények, gyullaszlag, gyullaszlag, holtatlan alusznak. Haj, regö rejtem, regö rejtem!” Ne siess, Szent István király, az én halálomra, ne négyelj föl, mint Koppány vezérünket, akinek csonkját kitűzted Veszprém falára, esedezünk, a régi szokást hadd tartsuk meg! A szó esdeklő, a dallam vad, a világkép másféle csillagállással egyezik, a kívánságok korabeliek: „Adjon az Úristen ennek a gazdának hat jó ökröt! A hat jó ökör mellé két jó bérest. A kisebbik béresnek arany esztekenyelet, a nagyobbik béresnek arany ostornyelet.” A fiatalok összeregölése, párosítása vaskos: „Ágyba hömbölödjenek, összepöndörödjenek, mint a cica farka, úgy száradjon rajta, mint a fán a héjja!” Mikor az utolsó strófához értünk, őrjítően ráztuk láncos botjainkat, vertük a cintányért, rágörbültünk a köcsögdudára, előre-hátra hajladoztunk, s gyerekfejjel nem gyanítottuk, hogy a szeretkezést játszottuk meg. A hajdani természeti néppé révültünk, akiket az apácaszüzek csak karddal tarthattak szolgáiknak. Alsó- és Középiszkáz, mint egyházi katonai nemesfalu állt jobbágyaik és kolostoruk között a 12–13. században.

Ágh István: Üres bölcsőnk járása
(részlet)

Szokásaink nemcsak őseink szokásairól vallottak, hanem világképükről is. Most tudtam meg, hogy a regölés egyik versszaka a csillagok négyezer évvel ezelőtti állását mutatja. De még azért is régi, mert István király korára vall. A tudósok csak Veszprém, Zala, Vas, Győr-Sopron, Somogy megyében jegyezték föl, s a magyarság keleti végében, Erdélyben. Csak a gyepűk népe maradt az egyházi parancstól annyira távol, hogy hagyományát őrizhesse megritkultában. A téli napforduló pogánykori ünnepét a kereszténység leplében lehetett megtartani. Szent István szolgái tartották a régi szokást. Azt, hogy „szabad megtartani”, nem éppen a ház gazdájához való kérésnek képzelem, hanem ezerévesnek. Micsoda sejtelmek mozdulhattak a regölőkben, bennünk, amikor énekeltük:

„Ahol keletkezik egy ékes nagy út, amellett keletkezik egy halastóállás. Azt is felfogá az apró sárocska, arra is rászokik csodafiú-szarvas. Noha kimennél, Uram, Szent István király, vadászni, madarászni, de ha nem találnál sem vadat sem madarat, hanem csak találnál csodafiú-szarvast. Ne siess, ne siess, uram, Szent István király, az én halálomra! Én se vagyok vadlövő vadad, hanem én is vagyok az Atyaistentől hozzád követ. Homlokomon vagyon fölkelő fényes nap, oldalamon vagyon árdeli szép hold, jobb vesémen vannak az égi csillagok. Szarvam vagyon, ezer vagyon, szarvam hegyin vannak százezer sövények, gyullaszlag, gyullaszlag, holtatlan alusznak. Haj, regö rejtem, regö rejtem!” Ne siess, Szent István király az én halálomra, ne négyelj föl, mint Koppány vezérünket, akinek csonkját kitűzted Veszprém falára, esedezünk, a régi szokást hadd tartsuk meg!

Dobos László: Egy szál ingben
(részlet)

Azon a nyáron aranyvonat járt, Szent István király aranyozott jobbját hozta, mutogatta. Ott tolongtunk hajnal óta az állomáson, kíváncsiak, a környék minden hosszú ruhás papja, imádkozó asszonyok és emberek. Ahogy megállt a vonat, nagy ablak mögött arany emelvényt láttunk és mindenféle kis oszlopokat, de a csodát kereső szemek csak sejthették a király kezének helyét és darabjait.

– Üdvözlégy, Mária, malaszttal… – mormolták fél térdre ereszkedve az imát. Ezután István királyról énekeltek hosszan elnyújtva, majd pap szólt az aranyvonathoz és az emberekhez:

– Honalapító királyunk, első keresztény királyunk, első magyar katolikus királyunk vagy, Szent István… Bölcs voltál, hiteddel és imádságoddal óvtad meg a magyart a pusztulástól… Azért jöttél hozzánk is, hogy őrizz bennünket az elfajzástól, a nemzeti romlástól… Hozzád akarunk hasonlóak lenni, nagy királyunk, rendíthetetlen hitedhez és magyarságodhoz, mert hitünk és hazánk szeretete nélkül nem lesz naggyá az ország. Urunk és királyunk, szentté dicsőült István, segíts bennünket a végeken, hitünkben erősíts, hogy ismét nagy és hatalmas legyen hazánk, Magyarország, mint a nagy királyságok idején volt… Ámen.

– Üdvözlégy, Mária, malaszttal… – s a vonat lassú méltósággal elmozdult az emberek sorfala előtt, ment, vitte a szent király valamikori jobbját, országot járni és gyarapítani.

Áhítattal hallgattunk és néztünk, ám elég volt egy fél nap leforgása, és a szent király jobbja a csúfolódó, békétlen szavak közé csúszott: az élet szélén dühök és mérges káromkodások mindennapi eszköze lett.

Szabó Magda: Hol vagy, István király?
(részlet)

A vértől, amely egyre bővebben csorran határainkon kívül, az erőszaktól, a testvérgyilkosságtól ments meg bennünket, urunk. A nyomort igen nehezen, de valahogy eltűri a nép, hát még, ha azt érzi, szereti, megbecsüli, tiszteli áldozatát az, aki a szinte bírhatatlan terhelést ráhozta megviselt nyakára. Már annyit téptünk imánkkal, annyit mentettük viharos időben tisztelendő tetemedet, hogy csak csonka kezed maradt ránk földi mivoltodból, de annak elég ereje van ahhoz, hogy így, csonkán is egybetartson minket és mindnyájunkat, akik nevedet kiáltják világszerte. István úr, szent király, te tudod, mi a válság, álltál fiad holtteste mellett, s csak később gyászolhatott benned az immár utolsó gyermekétől is megrablott apa, mert a királynak kellett eszén lennie és visszanyelni a könnyet és döntenie arról, hová induljon a követ, Velencének-e vagy Regensburg felé. Válság. Ki ismerné a szót, ezt az iszonyatos szót jobban tenálad? Ments meg bennünket saját, szerencsére még el nem követett bűneinktől, és áldj és vezess, mert kiáltunk hozzád, hogy kívánunk, Szent István!

Szabó Magda: Segíts, hogy méltósággal viseljük

Urunk, Szent István, fejezd be, amit kezdtél, te igazítottad rá a lábunkat Európa országútjára, s ami történt, pozitív és jó, emiatt magasztal téged ez a gondjai közül minden viszontagság viharában hozzád fohászkodó nemzet. Urunk, ha megkezded velünk az európai utat, te légy a vezetőnk, és fejezd be a művedet az örök szilárdulás pillanatában. Te mindent tudsz, azt is, hogy valahányszor elfordultunk Európától, nem a mi szándékunk volt, léptek velünk, szent király, mint a bábokkal, a második világháború után sem mi zártuk magunkra önszántunkból a határokat, egyszerűen becsuktak bennünket, és rácson át néztünk a szabad nemzetek felé. Urunk, ne hagyd soha többé feltámadni Hongre emlékét, romolhatatlan jobbod erejét meg ne vond tőlünk, mert soha ekkora szükség nem volt az erejére, hogy a legendák ködéből megint kitaláljunk a realitás biztonságába. Nem könnyű nekünk, István úr, segíts, hogy méltósággal viseljük, amit felelősségben és lemondásban ránk boltozott az újjáalakulás.

Urunk, Szent István király, a múlt, a jelen, jövő ismerője. Ugye, nem felejted el, hogy nemcsak hogy nem mi zártuk be a határokat Európa felé, de elsők voltunk, mikor fel kellett nyitni a sövényt és nem csak magunknak nyitottunk vissza rést az életbe. Minden felekezet királya, magyari Szent István, segítsd hazádat, Magyarországot!

Szabó Magda: Amit tettél, az ég csodája volt
(részlet)

Köszönjük neked, szent király, hazánkat és önmagunkat, ezt az első ezer évet itt, kérünk, ne vond el romolhatatlan jobbodat, mikor rövidesen belépünk a második évezredbe. Az ország, amelyet úgy szerettél, hogy ismételhetetlen életedet áldoztad fel érte, sose volt más, mint a te országod, s megvalljuk neked, a föld, amelyen a továbbélés lehetőségét biztosítottad, veszedelmesen emlékeztet arra, amelynek még te húztad meg etikai paramétereit. Vadak vagyunk, türelmetlenek, szenvedélyes izgágák, ma is egymást támadjuk, számtalanfelé rángatott kocsinkat zavart lovak húzzák. Látod, mégis úgy érezzük, te így is szeretsz bennünket, pártos, rossz természetünkkel együtt, mert te tudod az igazságot: minden hibás gesztusunkat eredetileg jó szándék eredményezte, csak valahogy eltorzult. Számold össze, urunk, István király, hányadjára kezdjük most újra az életet, és ne feledkezz meg szegény magyarjaidról. Nem könnyű leckére fogtál bennünket, amikor Európa keretei közé szorítottad az ősmítoszt, korodban meg kellett tenned, mert csak a pogány hit szétzúzásával remélhetted fennmaradásunk biztosítékát. Ma már nem féltenél bennünket az Etelközből hozott fátyolos képektől, Emese Álmost foganó éjszakájától, azóta a népek már megtanulták, Istenhez sok út vezet, sokféle rítus szerint járulunk elé, sok néven ismerjük őt. Különben is: mi Emese madár megtermékenyítette méhe vagy széltől vemhes, csillagok közt száguldó paripák robogása a te személyed mellett: te vagy legendáink legnagyobbika, István, szent király, aki megnyitottad előttünk az élet kapuját. Amit te tettél, valóban az ég csodája volt, hitet adtál, jövendőt és anyanyelvünk legfigyelemreméltóbb elvont főneveit: józan határú emlékezés, felejtés és bocsánat.

Hamvas Béla: Az öt géniusz
(részlet)

Az öt géniusz ereje a derűs életeszmény (Dél), a kultiváltság és a szociális egyensúly (Nyugat), a természetközelség és érzékenység (Észak), a szabadságvágy (Kelet) és a szövevényes gazdagság (Erdély), ma és most elsősorban a személyiség kérdése, de olyan értelemben, hogy a népen belül egység és rend és magas színvonal csak abban az esetben valósítható meg, ha ez az öt géniusz az emberek sokaságában harmonikusan tudatossá válik. Magyarnak lenni annyit jelent, mint az öt géniusz világában egyensúlyt teremteni. És ez az egyensúly az, ami történeti emlékezetünk szerint még senkiben sem valósult meg. A nép Szent István, a szakrális alapító király ünnepén tartja meg az öt géniusz egységének ünnepét, de valószínű, hogy István király nem volt az az ember, aki ezt az egységet csak politikai szinten is tudatosan képviselte volna. Később az Árpádok alatt sem történeti személy, sem esemény, sem írott emlék nem jelzi azt, hogy ennek a kérdésnek tudatában voltak, és minél kevésbé voltak tudatában, a kérdés megoldhatatlanságából fakadó rendkívüli nehézségek annál inkább jelentkeztek. Az Árpád-ház sem volt más, mint a földön bármilyen uralkodó ksatrija dinasztia, s ezért nem volt más célja, mint szűkebb családja részére a politikai hatalmat és a hatalom dicsőségét biztosítani. Ha egy-egy király, mint Szent László, vagy Kálmán, III. Béla személye akár egyéniségében, akár koncepciójában a merő politikai becsvágyon túlnőtt, azért történt, mert az öt géniusz közül többet tudott egybekapcsolni, és azokat alapvetőbb rendben tudta felépíteni.

Gyurkovics Tibor: Tűzijáték
(részlet)

– Meddig tart a tűz? – kérdezhetjük megint csak refrénszerűen: s nézzük a fölívelő, visszahulló augusztusi tűzijátékot.

És alant, a Duna-parton bolyong a százezres tömeg, jön vidékről, nyakában a gyerekkel, egymást tiporva, bámulva föl a mesterséges égre, hogy bámulódjunk az örök tűzbe. Tülekednek, nyögnek, izzadnak, krákognak az emberek, sodródnak, nyomakodnak… a nép?

Ez a nép? Megyünk velük, köztük, néppé válva? „Panem et circenses”? Ennyi az egész?

És ahogy sodródunk velük és általuk, az az érzés kerít hatalmába, ez már nem nép, ez már nem a gyerekkor ámulati népe, nem az elragadtatás gyermekkori áhítata, hanem a tömeg. Tömeghipnózisban botorkál lenyomva a betonra, rátaposva a másik sarkára, károgva és mászva, ez a tömeg.

Csoóri Sándor: A sugalmazó ember
(részlet)

Az ötvenes évek elején jókedvű, harsány, „lázban égő” népi együttesek ropták a táncot, mondjuk, az új kenyér ünnepén, amikor még a búzát beszolgáltató parasztnak is sorba kellett állnia fél kiló kenyérért, s mindezek tetejében augusztus 20-án az országlakók nagyobbik része nem is az új kenyér ünnepét, hanem Szent István királyunk napját ülte – gondolatban.

Bővebben:
https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_istvan_kiraly__az_alkotmanyossag_jogallamisag_napja__az_uj_kenyer_unnepe

-----

http://nepzene.network.hu/video/lovasz_iren/lovasz_iren__o_szent_istvan_dicsertessel