Szőke Szabolcs képzőművésznek készült, de beszippantotta a színház – ennek hatására kezdett el újra zenélni. Legkedvesebb hangszere a gadulka. Muzsikált az utcán Párizstól Dél-Amerikáig, miközben olyan meghatározó zenekaroknak volt a tagja, mint a Kolinda és a Makám. Sajátosan alakuló művészi pályája során különleges, saját maga által megálmodott hangszereken is játszott. Manapság leginkább Ektar Instrumental Quintettel és az etno-jazz egyik legkiválóbb ínyencségének számító Trio Squelini koncertjein találkozhatunk vele.

– Nem te szerepelsz itt a blogon elsőként, mint utcazenész, hiszen Sárközi József ütőhangszeressel indultunk el. Hogyan kerültél a színpadról a közterekre?
-Tulajdonképpen a pályám kezdete óta utcazenélek. A Kolinda együttes 1978-as turnéján, Párizsban egy templom előtt próbáltam ki először ezt a műfajt. Nagyon nagy élmény volt, hogy egyedül is meg tudtam fogni a közönséget, persze az sem volt egy utolsó dolog, hogy igencsak jól kerestem vele.

– Hazatérvén pedig folytattad az utcazenélést a kint megszerzett tapasztalok alapján…

– Magyarországon is kipróbáltam magamat, 89-90-ben jól ismertek ezekben a berkekben, az egy csodálatos korszak volt. A Vörösmarty téren az Amadinda együttes játszott, én pedig a Nemzeti Galériánál „vertem sátrat”. Elsősorban a kiváló akusztikája miatt választottam magamnak ezt a helyet, és persze azért is, mert onnan egész Budapestre gyönyörű kilátás nyílik. Nagyon szabad és felszabadult időszaka volt az a fővárosnak. Játék közben sokszor nem is nézek fel, csak a lábakat látom a horizonton – általában nem stimmel a ritmus. Egyik nap miközben játszom, kiszúrok egy rockercipőt, és itt valahogyan rendben volt a ritmus. Felnéztem és ott ütögette a taktust Demjén Ferenc. Ekkor már megvolt a Makám; egymásra néztünk és akkor egyszer csak lakonikusan megszólalt: „Makám! Tudom!” Ők tehát képben voltak, hogy mi vagyunk, létezünk.
https://papageno.hu/blogok/szintenzenesz/2023/08/szoke-szabolcs-interju-gadulka/

Válasz