Mindezzel együtt a megszállott kortárs/világzenés rajongókat sejthetően jobban lázba hozza a két új megjelenésű Lajkó Félix lemez. Bár, mire ez a cikk kijön, a valódi rajongók már nyilván képbe kerültek. Engem kicsit meglepett, hogy egymásra lett terhelve két ilyen fontos megjelenés, végül is azonban a régi értelemben vett lemezpiac már úgyis elillant, ki tudja. Az igen puritán, de hatásos fehér borítós album hegedűre és zongorára hangszerelt duólemez: Lajkó Félix & Balázs János: Jelszó. Igen nagy utat jár be együtt a két muzsikus, de ez nem is lenne működőképes másképp. Másként hallgatóként sem működik, csak nekibátorodva, beleélve, minden egyebet félretéve közben, sőt átadva neki az irányítást. Ez persze bizalmat kíván, hogy meglesz az, amiért befizettünk erre a korántsem könnyű menetre, de ha ez megvan, akkor, ahogy mondani szokás, meghálálja magát. Még így is többesélyes a dolog, és nem is hatódtam meg minden pillanatán, de amikor igen, akkor bődületes a hatás. Ha egységben nézzük, úgy középtájon megvan a katarzis, A madárnak hosszú repülése csúcspontnak tetszik, vagy inkább fennsíkra vezet, mert rögtön utána a Kétség mélyebbre szalad, de ez jól is van így, először a magasságokat szokjuk, majd könnyebben bírjuk a mélységi mámort. Persze, az ember azt hinné, mindig ugyanúgy működik, legalábbis nagyjából, de nem, van benne valami állandó változékonyság, és ezt a paradoxont minden meghallgatásnál be is bizonyítja. Ritka hatásfokkal. Ha már szóba került a Madárnak című szerzemény, a másik lemez ezzel a szerzeménnyel indul, és milyen jól teszi. Nem csak a felütés ereje végett, hanem azért is, mert így kiderül, hogy mégis csak érdemes volt ikerlemezben gondolkozni. Itt a csillagos ég sötétje a képi megjelenés, és Lajkó Félix játéka köré a Budafoki Dohnányi Zenekar sző egészen meglepő és megejtő hangulatú világokat. Olyannyira, hogy először nem is értettem, amit hallok, inkább csak éreztem, többször előkaptam a borítót, hogy segítséget leljek, de abban hiába, nyilván nem véletlen a szűkszavúság. Talán elég is csak a cím: Végtelen. A muzsika viszont minden, csak nem szűkszavú, Lajkó száguldó és egyébként sem visszafogottságáról ismert játékstílusa ezzel a nagyzenekarral megeresztve olyan, mintha minden érzelmi és hangsúlybeli pillanat megkapná a maga vizuális megerősítését. Hogy filmes hasonlattal éljek, amit a hegedű és néha a citera játszik, az a kép, és a Dohnányi zenekar adja hozzá a filmzenét. A filmzenés jelleg eleve nagyon erősen jelen van, néha egészen giccshatárig, de simán belefér, mert semmiféle modernség nem veszélyeztet, régi korok filmjeit pörgeti bennem, nagy klasszikus beállítások idéződnek meg, és nem is mindig technicolorban. Egyébként ismert dalok új verziói kerültek a lemezre, olyanok, mint a Csárdás, a Bokorból, az El Cavillo, vagy a Mező. Ez az album, akárcsak kétpetéjű ikertársa, nem elsőre adja ki lényegét, mélyen és komolyan bele lehet szeretni, de ehhez is kell a bizalom, és az, hogy önként, dalolva vetkőzzük le prekoncepcióinkat és elvárásainkat. Egyrészt megéri, másrészt pedig úgyis csak terhünkre van az új világok felfedezésében.
http://langologitarok.blog.hu/2015/01/28/folk_es_vilagzene_telire

Válasz