magyar népi hangszerek néven a magyar népzenében használt hangszereket értjük.

A magyarság, mint a világ más népei is gyakorlatilag bármit képes hangszerként használni. Ezért a népi hangszerek nagy változatosságot mutatnak a hétköznapi használati tárgyakkal kezdve, mint például a tejeskanna, vagy egy pár kanál, az egész kifinomult hangszerekig, mint amilyen a hegedű, vagy a harmonika.

Hangszereink nagy része ázsiai eredetű.

• Keleti hangszereink: citerafélék, koboz, furulyafélék, tilinkó, doromb, üstdob, láncosbot, pergő, kolomp, cintányér, vonósok, kettős nádsípos hangszerek (tárogató), duda, körtemuzsika.

Fontos ezt hangsúlyozni, mert az Ázsiából érkezett lovas nagyállattartó népek hozzájárulását az egyetemes európai kultúrához sokáig figyelmen kívül hagyták. Ezeket a népeket, tehát a magyarokat és őseiket is, gyakran kulturálatlan barbárokként ábrázolták.

Megemlítendő, hogy a görögök és rómaiak amilyen magas szinten műveltek bizonyos művészeteket és tudományokat (pl. akár magát a zeneelméletet), annyira elhanyagolták és alacsony színvonalon gyakorolták a hangszeres zenét. Vonós hangszereket nem ismertek, a húros hangszereket nem kedvelték, ritkán alkalmazták, a zenészeket megvetették.Arisztotelésznél olvashatjuk: Szabad emberhez méltatlan a zenélés… Férfinak nem illik ilyesmit tenni, hacsak nem részeg vagy tréfál. Európában akik foglalkozásszerűen zenéltek, azok a társadalom perifériájáról kerültek ki, Belső-Ázsiában és Kínában viszont a zenélés az előkelők kiváltsága volt.

A középkori kereszténység is ridegnek mutatkozott a hangszeres zenével szemben. A vallási gregorián énekek mellett más nemigen kapott teret.

Ezzel a történeti háttérrel magyarázható, hogy az európai hangszerek többsége miért keleti eredetű, és miért köszönhet olyan sokat ezen a téren is Európa a keleti lovasnépeknek.

Fajtái [szerkesztés]

Fúvósok [szerkesztés]

Tárogató [szerkesztés]

(töröksíp): Kettős nádsípú hangszer. Keleti örökségünk. A sumérok Ur városából ismert az első példány. Belső-ázsiai párhuzamok közül az ujguroké szinte teljesen megegyezik a magyar tárogatóval. Éles, rendkívüli hangereje miatt a hadseregben használták. A Rákóczi-szabadságharc jelképe lett, annak leverése után a németek betiltották. A 19. századra Schunda V. József felújította, korszerűsítette a hangszert, amely így nagyon hasonlatossá vált a klarinéthoz. Később a klarinét kiszorította.

Klarinét [szerkesztés]

(cigánysíp): A klarinét egyszerű egysípos hangszer. Ezek a világ minden táján elterjedtek. A hangnyílások lefogását billentyűk segítik. A magyar zenében csak az egyéb sípos hangszereink lassú kikopása után kapott teret a 19. század közepén.

Furulya [szerkesztés]

(furollya, furugla, szültű, süvöltő, sütü): 40 cm hosszú, bodzacsőből készített fúvós. Szélhasító nyílását holdnak vagy szemnek nevezik.

Tilinkó [szerkesztés]

(tilinka, csilinka): Hangnyílás nélküli fúvós hangszer. Gyakorlatilag egy 80 cm hosszú cső, amelynek a befújónyílását elvékonyították. Természetes felhangskálán lehet rajta játszani, amelyet az alsó lyuk részleges, vagy teljes befogásával lehet árnyalni. Keleti örökségünk. A Kárpát-medencétől nyugatra ismeretlen.

Hosszú furulya [szerkesztés]

(hosszú furugla): Legtovább a somogyi pásztorok őrizték ezt az ősi ázsiai hangszerünket. A Góbi sivatag peremén is ismert, ma is játszanak rajta. 120 cm hosszú, szélhasító nyílása a hanglyukakkal szemben található.

Fuvola [szerkesztés]

(harántfurulya, oldalfúvós, félenfúvós, flóta, flajta vagy pikula): Ázsiából magunkkal hozott hangszer. Később Európában több változata alakult ki. A magyar fuvola 50 cm-es, hatlyukú. A furulyával ellentétben vízszintesen, oldalra kitartva játszanak rajta.

Kettős furulya [szerkesztés]

Két furulya összekapcsolva. Az egyik csak egy alaphangot ad, míg a másikon hangnyílások is vannak. Keleti eredetű. Urból és Egyiptomból ismertek az első leletek. Avar sírokban találtak madárcsontból készült kettős sípot, melyet Csajághy György megszólaltatott, és a régi stílusú, ötfokú magyar népdalok lejátszására alkalmasnak talált. Európába a lovas nagyállattartó népek hozták be, vagyis a magyarok ősei. A csángóknál maradt fönt, illetve a dudákra is átkerült.

Duda [szerkesztés]

Belső-Ázsiából magunkkal hozott ősi hangszerünk. Európában a magyar és a rokon lovasnépek terjesztették el. Hadi hangszer volt, majd a pásztorok elmaradhatatlan zeneszerszáma, de templomokban, keresztelőkön, lakodalmakon is szólt a duda. Ikersípjai mellett egy harmadik basszussípja is van. Tömlője kecske- vagy kutyabőrből készült, a levegőbefúvó szárat emlőnek nevezik.

Nádsíp [szerkesztés]

A furulyához hasonlóan hatlyukú. A nyelvet a hangszer testéből hasítják. Kínai eredetű.

Kürt [szerkesztés]

A világ minden népe által ismert hangszer. Magyarországon különleges figyelmet biztosít neki a Kürt-gyarmat törzsnév, Lehel kürtje és a hozzá fűződő monda, a vérszerződés ivókürtje, és régi ábrázolásainkon a kürt rangjelző szerepe. A kürt ilyen fontos szakrális szerepet a lovas nagyállattartó civilizáció népei körében kapott. A hadsereg jelzőkürtjei mellett a pásztorok ősi hangszere. Felületének díszítései a népi képzőművészet remekei.

Regössíp [szerkesztés]

A tárogató egyszerűbb változata. Sípja madártollból, teste lopótökből készül. A lopótök ázsiai eredete ^[forrás?] is alátámasztja a hangszer ázsiai származását.

Körtemuzsika [szerkesztés]

(cserépsíp, kakas): 4-6 lyukú cserépből készített kerekded síp. Szintén keleti eredetű, ősi magyar hangszerünk. 9.-10. századi magyarországi lelete ismeretes. Mivel a cserép nem rothad el, ezért fönnmaradhatott, ellentétben a többi, szerves alapanyagú hangszerünkkel. Vizet töltve bele bugyogó, csicsergő hangja van.

Húros hangszerek [szerkesztés]

Vonós hangszerek: Ázsiai eredetűek. A lószőr alkalmazása magától értetődő alapanyagként adódott a lovas népek számára. Az első vonósok feje gyakran lófejet formázott, lószőr vonóval, más néven nyirettyűvel szólaltatták meg őket. Testük szögletes alakú volt, és térdre támasztva játszottak rajtuk, mint a csángók ma is teszik. A lovas népekkel érkeztek meg Európába. Az arabok jóval később, hódításaik során vették át a perzsáktól. A barokk korban széles körben elterjedtek Európában, és kialakult a ma ismert hangszercsalád.

Hegedű [szerkesztés]

(cinige): Neve valószínűleg a hejgetés szóból származik hejgető, hejgedű alakban. A gyimesi hegedűkön egy ötödik zengőhúrt helyeznek föl a fogólap és a piskóta alá, a hídon átbújtatva. Ezen nem lehet játszani, csak a hangzást erősíti. Általában Á-ra hangolják.

Tölcséres hegedű [szerkesztés]

A hegedűvel ellentétben nincs rezgőteste. Ezt a szerepet egy tölcsér veszi át. A palló egyik oldala egy fémrúdra támaszkodik, amely rúd a testbe épített membránra vezeti a hangot, erről a membránról veszi azt át a tölcsér. A hangja lényegesen irányítottabb mint a hegedűé, hangzása a tölcsértől fémesebb, ércesebb, elveszti lágyságát, és inkább egyfajta fúvós hangulata lesz.

Brácsa [szerkesztés]

A klasszikus 4 húros brácsa mellett Erdélyben inkább a lapos híddal ellátott háromhúros változat terjedt el. Ezzel a három húron egyszerre lehet megszólaltatni a hármashangzatokat, ilyenkor a hangolás lentről felfele: G D A, ahol az A egy oktávval mélyebb mint a "hagyományos" brácsán. Ismert Nagysajón és Vajolán a 4 húros lapos hidas változat is, ilyenkor a normál brácsa hangoláshoz képest a D és az A is egy oktávval mélyebb, a négy húr szól egyszerre, bársonyosan telt hangzást adva a kíséretnek. A klasszikus vonó mellett rövidebb, merevebb vonóval is játszanak. Ritkán pengetik. Leggyakoribb a dűvő és az esztám kíséret, de ezeknek is sok fajtája van.

Bőgő [szerkesztés]

A kisbőgő és nagybőgő a méreteiben különbözik. A klasszikus zenében vagy a dzsesszben használt 4 húros változat is használatos, de gyakoribb a 3 húros bőgő, sőt néha csak egy húron játszanak. A húrok hagyományosan juhbélből készülnek, amelyet fokhagymával bedörzsölve ápolnak. A bélhúrok a nedvességtől tönkremennek, a magas páratartalomtól is bomlani kezdenek és könnyen elpattannak. Pengetni, vonózni és ütögetni is szokták, általában a zömök, marokra fogott, vastagfájú vonóval, de használják a finomabb klasszikus vonót is. A pengetésnek különleges fajtája a csattogtatás, amikor négy ujjal kifeszítik a húrt, amely elengedve visszapattan és rácsattan a fogólapra. A tenyérrel néha rá is csapnak a húrokra, így a tenyércsapkodással, pengetéssel és csattogtatással különleges és rendkívül ritmusos hangokat hoznak létre. Vonóval is szokták a húrokat ütögetni, szintén ritmizálási céllal. A vonó markolatának bütykös végével is lehet pengetni. A vastaghúrt néha Á-ról fölhúzzák C-re, ilyenkor a húr feszesebb, hangosabb és könnyebb „röfögtetni”. A röfögtetésnél a rövid, marokra fogott vonót olyan erővel nyomják a húrra, hogy a rezgő húr hozzáér a fogólaphoz és csörög-zörög, amely a húr mély hangjával együtt a disznók röfögéséhez, horkantásaihoz hasonlít.

Cselló [szerkesztés]

Kevéssé elterjedt. Bőgő helyett, vagy mellette használják például Széken. Manapság a hagyományok mellett a méretgazdaságosság és a menettánc nehézségei adnak okot a kisebb cselló használatára a népzenészek körében.

Citera [szerkesztés]

A citera vagy más néven asztalitambura a „hivatalos” zenetörténet szerint csak a 19. században került Magyarországra, ugyanakkor elismerik belső-ázsiai eredetét. A hangszer említésének hiánya az írásos emlékekben még nem bizonyítja a hangszer hiányát. Mivel a magyarság hangszereinek többsége keleti eredetű, amelyet mi hoztunk be és ismertettünk meg Európával, valószínű, hogy az elismerten keleti eredetű citera sem kivétel. Egyik kézzel pengetik, míg a másikkal a hangokat fogják le. Néhány húr játssza a dallamot, a többi húr állandó orgonapontot, alaphangzást biztosít.

Cimbalom [szerkesztés]

Az egyetlen ütős-húros hangszer. Keleti eredetű. Az írásos emlékek hiánya ellenére is valószínűleg Keletről hoztuk magunkkal.

Tambura [szerkesztés]

Bővebben: Tambura

(timbura, tamburica, tambora, primtambura): Hozzánk e hangszer a feltehetően a délszlávok közvetítésével került perzsa-arab területről. Mai napig használják Közép-Ázsia-szerte tambur, dombrata, dumbrak néven. Az indiai klasszikus zene is használja tambura néven. Belőle fejlődtek ki később az európai rokonai: a gitár, a mandolin és a buzuki. A tamburaféléknek egész családja alakult ki, amelyeket egy teljes tamburazenekar együtt alkalmaz.

Koboz [szerkesztés]

(kobza): Hasonló neveken ismert egész Közép-Ázsiában. Lúdtollal pengetik, ettől sajátos csattogó mellékhangja van. Fogólapján nincsenek bundok. Dallam- és kíséretjátékra egyaránt alkalmazzák. A moldvai csángóknál maradt fönn máig.

Ütőgardon [szerkesztés]

(gardon, gardony): általában egy törzsből kivájt fateknőből készítik. Elöl is lefedik, hangrésekkel látják el, húrokat szerelnek rá. Formája a gordonkára hasonlít. Játékhoz egy rúddal verik a húrokat, míg a másik kéz az egyik húrt csattogtatja a fogólaphoz. Ez az ütés-csattanás képezi a ritmusos orgonapontszerű kíséretet a gyimesi, csíki zenében.

Dobok

Nagydob [szerkesztés]

Egy-másfél méter átmérőjű kerek dob, mindkét felén kifeszített bőrrel. Egyik felén egy bunkós verővel adják a mély alapot, másik felén egy vékony vesszővel csattogtatnak. Tetejére kolompot vagy cintányért lehet szerelni, és a vesszővel azt is ütögetni. Szokták a káváját is verni. A moldvai csángóknál maradt fenn máig.

Üstdob [szerkesztés]

Valószínűleg a régészeti leletekben az üstjeik alapján könnyen beazonosítható hunok találták föl. Tőlük vették át a keleti népek, a kínaiak. Így ír egy Kr. e. 6. századi kínai krónika: a sereg szeme és füle a zászlókra és a dobra irányul. A hunok Európába érkezésével megjelent itt is a hangszer. Alapvetően a hadsereg zenészei használták. Amikor V. László magyar király követeket küldött Franciaországba, Benoit atya így emlékezik meg a követjárásról: Soha nem látott roppant nagy dobok, mint üstök a lovak oldalán fityegtek. Európa sokáig ellenállt a „keleti doboknak”; Sebastian Virdung 1511-ben így írt az üstdobokról: Zavarják a rendes öregembereket, a betegeket, a monostorok hívőit… maga az ördög találta ki ezeket. Őseink a ló két oldalára erősítették az üstdobokat, így játszottak rajtuk. 1767-ben a hadseregbeli alkalmazását beszüntették. Azóta a szimfonikus zenekarok használják, a népzenéből kihalt.

Bika [szerkesztés]

A moldvai csángóknál használatos. Egy dézsaszerű, feneketlen edényre szőrtelenített juhbőrt feszítenek, amelybe lószőrt fűznek. Ezt a lószőrt húzogatva a hangszer bikát utánzó, mély, búgó hangot ad.
Ezt a hangszert használják, a moldvai magyar falvak óév-búcsúztató, új év köszöntő szokásán, amit hejgetésnek vagy urálásnak hívnak. A regösének refrénjével szokták kapcsolatba hozni.
Szereplői a falu legényei, köztük a hégető vagy uráló, aki a szöveget mondja és a bikát kezeli, egy dobos, aki adományokat gyűjt, egy furulyás és egy ostoros. Esetleg csengettyű és kereplő is szerepel az együttesben.

Többnyire lányos házakhoz járnak. A szöveg a búza élettörténetét mondja el a vetéstől kezdve a kész kenyérig. A refrén felszólítja a legényeket, hogy csattogtassák az ostorokat, s kiáltsák: hahó, hahó. A szokás román megfelelőjében valódi ekehúzás is előfordulhat, a kísérőszöveg szintén a búzakenyér létrejöttét mondja el epikus formában. [1]   [2]

Szitadob [szerkesztés]

Táltosdob-szerű egyfenekű széles kézidob. Csángók használják a hejgetésnél. A belső-ázsiai sámánok dobjaival rokon.

Egyéb hangszerek [szerkesztés]

Doromb [szerkesztés]

(dombra, dorombér, dongó, dorog): Úgy lehet leírni, mint egy háromágú villát. A villa nyele nem hosszúkás, hanem karika alakú. A villa kb. 10 centis. Két szélső ága vastag, merev, középső ága vékony, ruganyos. Két szélsőt az ember a alsó és a fölső fogsorához illeszti. Ezek adják át a rezgést a fejnek, szájnak, amely a rezgőtest, a hangszekrény. A középső ágat pengetni kell. Ennek a rezgése adja az alaphangot, amelyet a szájüreg méretének változtatásával lehet alakítani. Közben énekelni is lehet, amely többszólamú játékot eredményez. A levegő kifújása, belégzése, és a nyelv mozdulatai nagyon gazdag lehetőségeket kínálnak hangszínben, ritmusban. Ősi, keleti eredetű hangszerünk. Belső-Ázsiában ma is használják.

Facimbalom [szerkesztés]

Marimba-, xilofonszerű hangszer. A falapokat behangolják, és madzagra fűzik. A hangok elrendezése cimbalomszerű.

Köcsögduda [szerkesztés]

(hüppögtető, hüppögő, köpü, huhogó döfü):
Dörzsöléssel megszólaltatott membranofon hangszer. Cserépfazék (köcsög) – ritkábban egyéb edény – száját disznóhólyagból vagy vékony bőrből készült membránnal kötik be. A membrán közepéhez 1–2 arasznyi hosszúságú nádcsövet rögzítenek. A nádat nedves vagy gyantázott ujjakkal dörzsölik. A membrán átveszi és továbbítja a rezgést: morgó hang keletkezik. Höppögő, köcsögbőgő, szötyök néven is ismerik. A köcsögdudát Ny-európai országokban is ismerik. Mo.-on elsősorban a dunántúli → regösének hangszere. [3]

Harmonika [szerkesztés]

Billentyűs, sípos hangszer. A legutóbbi időben került be a magyar népzenébe. Általában csak a kíséretben használják.

Tekerőlant [szerkesztés]

(tekerő, nyenyere, nyekerő, szentlélekmuzsika, kolduslant, forgólant): Feltehetően európai hangszer. A húrok egy gyantás tárcsával érintkeznek, amelyet egy tekerővel forgatnak, ettől rezegnek a húrok. A billentyűk a húrt fogják le, így adva a skálát. A tekerőkar cibálásával lehet ritmizálni.

Levélsíp [szerkesztés]

Fűszálat a két összeillesztett hüvelyk második ujjpercénél keletkező vékony nyílásba szorítva kell fújni. A két összecsukott tenyér adja a rezonáló testet.
A hüvelykek között feszesen álló, élével kilátszó fűszálra erőteljesen rá kell fújni: madár-rikoltásszerű éles hang keletkezik. A fűszálat két fadarab közé is ki lehet feszíteni; ilyenkor a megszólaltatás módja a szájharmonikázáshoz hasonlít. É-Dunántúlon vastagabb, hajlékony vessződarabból is készítenek, levélsípféle eszközt úgy, hogy a négyszögletesre faragott vesszőt – miután egyik felén az oldalából vékony nyelvet hasítottak –, a két végéről összehajlítják, összecsukják, mint a bicskát; a két szár közé szorított nyelv ugyanazt a szerepet tölti be, mint a lapos fűszál a hüvelykujjak között. Ezt az eszközt bébicnek nevezik. [4]

Kanál [szerkesztés]

Két, háttal egymásnak fordított kanalat összefognak úgy, hogy egy ujjat a kettő közé raknak. Így nem érnek össze, csak ha valaminek nekiverődnek. A comb és a másik kéz tenyere között pörgetik, illetve a másik kéz szétnyitott ujjain lehúzva pergetik.

Kanna [szerkesztés]

Száját és vállát veregetve búgó-bongó hangokat ad. A bongás a száj tenyérrel való betakarásának az arányától függ. Így meglepően sokféle hangot lehet ebből a hétköznapi használati tárgyból előcsalni. Leginkább cigányok használják saját zenéjükben. Alumínium anyagát tekintve jelenkori, új hangszer.

Kolomp [szerkesztés]

Kolomp

Acéllemezből készült, rézzel forrasztott hangszer, melyet főként kint háló csordákban, gulyákban, ménesekben, falkákban legelő ökrök, tehenek, lovak, juhok, kivételesen sertések nyakába kötöttek abból a célból, hogy hangjával összetartsa a falkát, vagy pedig az elbitangolásra hajlamos állatokat a pásztor a sötétben is jobban megfigyelhesse.
Az Alföldön gyakran igásökrök nyakába is kötöttek kolompot. Neve valószínűleg hangutánzó igéből származik. Igen széles körben ismeretes: Európa, Ázsia, Afrika minden pásztorkodó népe hasonló eszközt köt falkában legelő állatai nyakába.
Készítői céhes vagy céhen kívüli mesterek, ritkán falusi kovácsok, rézöntő cigányok, kolompkészítő. Egy-egy pásztor falkája nagyságától függően 8–14 fajta kolompból rakták össze készletét, melynek zenei összhangját Kecskeméten cimbalomnak nevezték. Ennek harmóniáját a pásztorok a kolompféleségek szakszerű kiválasztásával, nagy gonddal állították össze.
Hazánkban ismerték a közönséges, behajlított szélű alföldi kolompot, a be nem hajlított szélű csákvári kolompot, a szűk szájú bánáti kolompot, a négyszegletes disznókolompot, a kevésbé szép hangú dunántúli kolompot. Nagyság szerint a 200–400 dkg-os kolomp neve → harang, gulyaharang, a 20–40 dkg-os kolompot pergőnek nevezik. A nagyságot gyakrabban literrel mérik, de megkülönböztetik a viselő jószág szerint is mint ökörkolomp, tehénkolomp, vezérürükolomp stb.
A kolompok rendjét a különböző méretű csengők is kiegészítik. A kolompok másodlagos funkciót töltöttek be akkor, amikor a tiszai halászok kivetett horgaikat vékony vesszőre függesztett kolomphoz kötötték, ezt nevezték kolomposhorognak. Az állatok nyakára a kolomp felerősítése díszített, cifrázott, sallangozott szíjjal, díszes rézcsattal történt. [5]

Cintányér [szerkesztés]

(réztányér): Az üstdobhoz hasonlóan ezt is a hunok, avarok és magyarok hozták magukkal keletről, és ők ismertették meg Európával. A hadseregben használták leginkább. Moldvai csángók mai napig alkalmazzák a dob tetejére erősítve.

Láncos bot [szerkesztés]

Botra erősített lánc. Földhöz veregetve dübög, csörög. Regölésnél, betlehemezésnél használják az énekek ritmuskíséretéhez.

Sarkantyú [szerkesztés]

Táncosok lépéseit csörgeti meg. Lovaglásnál alkalmatlan, de szépen pengő sarkantyúkat is használtak, külön táncolásra.

Pergő [szerkesztés]

Kis fémgömböcske, nyílásokkal, amelybe egy fémgolyót raknak, amely bent pereg, zörög, csörög. Vadászsólymok lábára téve, vagy lovakon használják.

Bugattyú [szerkesztés]

(zugattyú, bungató, büngi): Egy madzagra kötött falap, amely forgatva-pörgetve búg-zúg.

Kereplő [szerkesztés]

(kalapácsos, bordás, szekrényes és szélkereplő): őse a zúgófa vagy „üvöltő bika”. Az ősi népek őseik hangját vélték felfedezni benne.

Rezesbandák [szerkesztés]

Külön említendő a rezesbandák (rézbanda, rézdudások, trottyosbanda) felállása. Azért így egyben, és nem hangszerenként, mert hiszen így egyben jelentek meg a 19. század végén. Elterjedésében a magyarországi svábok játszottak nagy szerepet. A táncházmozgalomba nem épültek be, és mára a falvakban is visszaszorultak. Így ír róluk a Néprajzi Lexikon: „A magyar paraszt rezesbandák átlagban 6—8 tagúak. Hangszer-összeállításuk 8 tag esetén, kedvező körülmények közt, a következő: 2 esz-klarinét, 2 b-szárnykürt, 1 esz-trombita, 1 b-basszusszárnykürt, 1 f-helikon (ritkábban b-helikon), 1 nagydob, rászerelt réztányérral. Ritkábban egyéb hangszerek is szerepelnek a rezesbandában: b-klarinét, fuvola vagy piccolo, kisdob. A felsorolt 8 hangszerből elmaradhat egy szárnykürt és egy klarinét, az esz-trombitát helyettesítheti b-szárnykürt.”

Külső hivatkozások [szerkesztés]

• Bartók-rend kereshető internetes adatbázis 
• Dr. Kiszely István honlapja 
• Hagyományok Háza