Kérdezhetnénk, hogy mi az, ami összeköti a szabadkai hegedűvirtuóz Lajkót és a tuvai torokéneklés világszintű előadóit, a Huun Huur Tu együttest Szibériából! A válasz nagyon egyszerű: a természet és a zene.

Lajkó Félix a tavalyi évben megjelentetett Bokorból című anyaggal bizonyította, hogy témái elsőszámú ihletője a természet, a maga szelídségével, zordságával, szépségével. Félix hónapokon át gyakorolt a palicsi erdőben, ott készítette a felvételeket, onnan merítette újabb füttyös dalának témáját. Átszelte az erdőt, átsétált a tisztásokon, benézett minden bokorba – ahol a lemez címadó dala is született.

A Huun Huur Tu hangzását az jellemzi, hogy imitálják, vagy inkább művészien reprodukálják a természet hangjait. A zene szerzői olyan szellemi lényekkel és erőkkel keresik a kapcsolatot, amelyek az életükben fontos szerepet játszanak. A tuvaiak esetében mindezek a házi állataik, a végtelen legelőik, a hegyeik, illetve az elementáris energiát szállító közegek: a szél, a víz és a fény. A leginkább ismert tuvai zenei forma a „xöömei” – vagyis ’torokéneklés’, amely mint egy zenei lexikon, a természeti környezet hangjait utánozva rendezi azokat zenei formába. A tuvaiak képesek fizikai környezetük leírására egyfajta zenei hangkép előállításával, szöveges énekeikben, torokéneklésükben, süvítő, sípoló hangjaikban vagy más éneklési technikáikban. A tuvai zene nem absztrakt, mint a nyugati zene általában, hanem sokkal inkább reprezentatív, terméke egy imitációs kultusznak, amely a világ egyfajta szellemi értelmezésének kifejezője.

Az est egyedi koncertélmény volt, amelyben Lajkó zeneszerzői zsenialitása a Huun Huur Tu által képviselt tuvai zenei kultúrával találkozott.

Szibériai torokéneklés

A torokéneklés technikáját ősidők óta alkalmazták a sámánok (különösen Mongóliában), de például a tibeti szerzetesek körében is elterjedt. Lényege, hogy az ember nem csak hangszálaival, hanem rezonátorként működő testüregeivel is képes hangot kelteni, A kiadott hang a megfelelő energetikai rezgésekkel kombinálva erőteljes mágikus hatást és elmélyült, extatikus állapotot hozhat létre.

Az alábbi kis videón két szibériai legényke énekelget egy tuvan népdalt ezzel a módszerrel; az eredmény hátborzongatóan megkapó...

és ugyanez a dal angol felirattal (magyarral nincs, sajnos)

A torokéneklés, más néven fennhangéneklés nem más, mint difonikus, azaz kéthangú éneklés. Ősi mongol-tibeti, magyar, illetve indiai kéthangú énektechnikán alapul. Magyarországon Szekeres Attila - aki tíz éve egy vándor zen mestertől tanulta ezt a technikát, és azóta folyamatosan gyakorolja - illetve Laár András - aki szintén hosszú ideje foglalkozik különféle énektechnikákkal – tanították pár éve ezt a technikát.

Természetesen ez is népzene, bár elsőre hangzása vagy dallam kicsit furcsának tűnhet. Itt láthatóak még videók a Vimeo portálon

Huun Huur Tu-Kargiraa from tuva on Vimeo.

TUVA - Zenei unikum Dél-Szibériából

A ma már Oroszországhoz tatozó Tuvai Köztársaság, az új évezred beköszöntével, egy csodálatos régészeti feltárásnak köszönhetően vonta magára a világ figyelmét.

2001-ben német és orosz régészek rábukkantak egy olyan fejedelmi kurgánra – azaz: szkíta temetkezési helyre – melyet csodálatos módon, érintetlenül őrzött meg e gyönyörű vidék. Se a környékbeli rablók, se a kínaiak, se a szovjetek nem találtak rá, arra a világszinten is egyedülálló leletegyüttesre, amely az addig lenézett, barbárnak nevezett szkíta magaskultúra, markáns bizonyítéka.

A több tízezer lelet legszebbjei, a 80 méter széles fejedelmi sírban talált, páratlan ötvösművészetről tanúskodó aranytányérok, nehéz aranykupák, aranyozott nyilak, aranyból készült szarvasok és szárnyas lófigurák, a moszkvai kulturális vezetésnek köszönhetően nem kerültek távol e piciny országtól. Nem Szentpétervár világhíres múzeumaiban, vagy Moszkvában kerültek kiállításra, hanem annak a földnek a közelében, melyben megtalálták őket. A tuvai Arzhan vidékén az ásatások jelenleg is folynak, és egy újabb világszenzációt ígérnek: egy szkíta város feltárását, mely végérvényesen a történelem átértékelésére kell, hogy késztessen, minden magára valamit is adó történészt.

Egy ilyen páratlan kulturális múlttal rendelkező területnek, ha hiszünk egy-egy ilyen vidék örök erejében, páratlan kulturális jelennel is rendelkeznie kell. A szkíta múlt mindenesetre még napjainkban is tetten érhető a helyiek életében. Az élet szinte minden területét felfedezhetünk párhuzamokat, a legnyilvánvalóbb viszont a még nyomokban fellelhető, ám nem is oly régen még általános lovas életvitel, illetve az ebből következő természetközeli, hagyományokat konzerválni képes életmód.

Tuva az egyik olyan szkíta, türk örökségű ország, ahol a buddhizmus mind a mai napig elevenen él, természetesen a buddhista terjeszkedésre jellemzően, a helyi szokásokat, vallási hagyományokat is szervesen magába építve.

Mikor meghallottam a Huun Huur Tu zenéjét rögtön e buddhista örökségre asszociáltam, mert a Tuvára jellemző torokénekléshez hasonlót hallhatunk a buddhista szerzetesektől, a szútraénekléssel egybekötött szertartások alatt is; majd az ősi magyar regös hagyomány is eszembe jutott, amely szintén egy mély, természetes energiákkal teli, erőteljes énekhangot használ.

Hogy ennek az énekhangnak mennyi köze lehet a szkítákhoz, az olvasó fantáziájára, vagy éppen történelmi ismereteire bízom, mindenesetre a Huun Huur Tu (kiejtése, melyet szintén nem szeretnék kommentálni: Khün Khürtü, jelentése pedig napsugár vagy napkerék) zenei formában, e letűntnek tartott nép érzésvilágát, világszemléletét, kulturális örökségét képviseli.

A zenekart Kaigal-ool Khovalyg, Alexander és Sayan Bapa, valamint Albert Kuvezin alapította 1992-ben, még Kungurtuk néven. Zenéjük középpontjában pedig, a már említett, egyedül a tuvai pásztorhagyományban megmaradt, és mind a mai napig elevenen élő éneklési mód, a xöömei, azaz torokéneklés áll. E különleges éneklési technika, melynek lényege a természeti hangok utánzásában, zenei nyelvre fordításában áll, ilyen formában kizárólag a világnak e szegletén maradt fenn. Az énekes, a torokéneklés közben, egyszerre két hangot képes megszólaltatni, az alaphangot és egy magasabb, harmonikus énekhangot. Magát ezt az éneklési módot pedig, nem valamilyen elvont dolog vagy érzés, hanem a környezeti világ zenei leírására használták, állatok őrzésével is foglalkozó, hihetetlen erejű kultúrát hordozó, és ezt évszázadokon keresztül megőrző művelői.

E népi, ősi zenei örökséget tette a Huun Huur Tu tagsága a világ számára is elérhetővé, az amerikai zeneetológus Ted Levin hathatós segítségének is köszönhetően, aki először hívta meg az Egyesült Államokba őket. Itt meglepően nagy sikert aratnak különös zenéjükkel, sorra kapva a közös munkáról szóló felkéréseket, olyan zenészektől, mint Frank Zappa, Lakshminarayanan Shankar vagy Ry Cooder. Hirtelen jött népszerűségüknek köszönhetően körbeturnézhatják az Egyesült Államokat, majd kedvelt és elismert előadók lesznek a világ minden pontján, Ausztráliától, Japánon át egészen hazánkig, ahol 2007-ben adtak két sikeres koncertet Budapesten, illetve Pécsett.

Egyedi és ősrégi éneklési technikájukon túl, a zenekar tagjai egyben képzett zenészek is, szinte mindegyikük, az elvitathatatlanul színvonalas, szovjet zeneoktatás keretében kapott zenei képzést. Gitáron, zongorán, ütősökön, fúvósokon gond nélkül képesek lennének játszani, bármelyik rock vagy klasszikus zenekarban, ám ők szívesebben zenélnek népük hagyományos hangszerein, például igil-en, khomus-on vagy éppen doshpuluur-on.

A nemzetközi felkérések és közös munkák dacára, zenéjüket én nem nevezném világzenének, mert egyértelműen és mélyen a saját népük zenei hagyományából táplálkoznak, melyet mélységesen hagyománytisztelő, autentikus módon közvetítenek, csupán legutóbbi „Mother-Earth! Father-Sky!” címet viselő CD-jükön, illetve a most készülő, és ez év július végén megjelenő „Eternal” című anyagukon adnak teret több-kevesebb modernebb, elektronikus hangzásnak, mely véleményem szerint csak jót tehet, a hivatalosan ugyan nem felvállalt, de kimondatlanul is működő, pusztai lovas népeket megismertető, kulturális missziónak.

Ezzel együtt jót tehet annak a gazdag örökségnek, melyhez mi magyarok is, népi és krónikai hagyományunk alapján is tartozunk, és mindmáig ezer szállal kötődünk.

Forrás: Molnár István Gábor

inuit torokéneklés

Ma délután hallottam az inuitok szerelmi varázslás-torokénekét a Kossuthon. Először én is megijedtem. Aztán teljesen beleszédültem. Föld, hó, jégszaga van.

Aki fél, ne hallgasson bele, mert félelmetesen jó:

Egymással szemben állva "énekelnek" egészen belülről. Addig, míg valaki ki nem esik a ritmusból vagy el nem neveti magát. Egészen transzszerű állapot.

Ez pedig már a találkozás a kortárs komolyzenével: Kronos Quartet és Tanya Tagaq

(forrás: millenáris.hu, pwh.freeblog.hu, harmonet.hu, hirado.hu, saman.org.hu, hermelinesholgy.blog.hu)