Nomad Records
https://www.youtube.com/channel/UCiwTNft63G4TkK7A_HtSTUg
Közzététel: 2012. dec. 21.

A téli Napfordulóra készültem el új dalommal, váljék EGÉSZ-ségetekre! :-)
Az új nagylemez 2015 nyarán érkezik!


:::::


Szabó Lőrinc
Egy téli bodzabokorhoz

Levetkeztél, szegény bokor!
Egy hosszú-hosszú éven át
láttam, hogy szövöd, alakítod
zöldleveles selyemruhád,
sokszor láttam, hogy piperézted,
hogy szagosítottad magad
és tündér titkokat sejtettem
százrétű rokolyád alatt.

Láttalak, de csak elmenőben,
néztelek, de csak percekig,
néha úgy éreztem, hogy ígérsz,
mesélni akarsz valamit,
de munka várt, sietni kellett
s a nyár s az ősz is sietett…
Most meztelen vagy és öreg vagy
és minden titkod elveszett.

Csontváz vagy! drót-váz! égnek álló
pipaszár lábak! s mennyi göb!
Úgy ül benned a veréb, mint egy
kalitka rácsai mögött.
Fázó vendég: ahogy beröppen,
lever rólad egy kis havat
s riadtan lesi, mit csinálunk
a szürke, téli ég alatt.

Mit csinálunk? Állunk a ködben
s bámuljuk egymást szótlanul.
Emlékező szemünk beszélget,
és ahogy nézlek, felvonul,
újra felvonul tavasz és nyár:
az elmenekült kis driád,
a zöldhajú és sziromtestű
tündér, kinéz lombodon át,

s tányérnyi fehér virágfürtök
aggatnak tele, bóditó
fűszerekkel üzensz az égnek
s fuvolás cinke és rigó
surran és fészkel ágaid közt,
aztán tányérnyi fekete
ernyők, ért bogyók sokasága
húz a sárguló földre le,

mert közben aranyszőke lángba
öltöztet a korai ősz
s te részegen kigyúlsz, bolondúlsz,
hogy valamit még megelőzz,
hogy valamit… Szárny rebben, ág zörg…
Csontváz-bokor, de szörnyü vagy!
Egész évben szólni akartál
s most megmutattad magadat.

Nem magadról, rólam meséltél,
zörgő, fekete intelem!
Váz vagyok én is, vetkező váz,
az életemet vetkezem,
nyaramat, mely a multat nézi
és nem ismeri meg magát:
a megvénült év erdejében
a nap kihúnyó parazsát.


Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Vers és valóság

Az előbbi sarkon gondoltam ki, annál a teleknél, amelyet már annyit emlegettem, a buszmegállónál. Még édesanyámtól nagyon sokszor hallottam gyermekkoromban (s azután is a női hozzátartozóktól) azt a szót, hogy a ruhát időnként „alakítják”. Ez majdnem valami varázsműveletet födött számomra eleinte. Anyuka nagyon jól tudott alakítani és varrni is. Innen lopakodott be a 3. sorba az a kép nélküli kép, hogy az évszakok mintegy alakítják a bokrok öltözékét. Mindig nagyon kellett sietnem, de szerettem ezen a sarkon ácsorogni, nézelődni. Ekkor a legaktívabb kis élményem az volt, hogy a havas ágak közé beröppent egy veréb, és levert egy kis vattás fehérséget: emiatt kezdtem el a vers tényleges írását. És persze eszembe jutott az esztendőnek, sok esztendőnek minden itt és egyebütt látott élménye. A „tányérnyi fehér virágfőkötők” = bodzavirágzat, éppúgy a későbbi „fekete bogyóernyők”… Most látom, hogy valahogy a bokor öregedésének sajnálatába láthatóan belejátszott az az emberi sajnálat is, amit S. Margó iránt éreztem: 1 túl gyorsan kezdett fonnyadni. A 6. strófa négy első sora az ő szőkeségére és öregedési izgalmaira, fájdalmaira is vonatkozik… (Vagy tíz éven át húzódó és igen jó kapcsolatban voltunk. Sokat szavalt tőlem. Ma már csak igen ritkán találkozunk – már csak enyhe barátságféle van köztünk.) – A végén a kihunyó parázs persze magam vagyok. – Nagyon reális idillnek tartom a költeményt.
http://krk.szabolorinc.hu/07/66.htm