Kapcsolódik
András László: Igazságképesség
http://www.muut.hu/?p=16273
2015. december 08.

Egyesek hajlamosak meghalni az igazságért. Esetleg ölni. Holott leginkább kérdezni kellene érte.

Sokan gondolják, hogy birtokolják az igazságot, pedig dehogy. Az a valami birtokolja őket, amit igazságnak gondolnak. Hisznek inkább. Az igazság olyasmi, amiben érdemes hinni. Egyfajta rend. Magyarázat. A megértés illúziója. Tudni az igazat.

De persze az ember nem éri be azzal, hogy tudja az igazat. El is kell mondja. Másokkal is el kell hitetnie. Igazságképességnek e szerint a terminológia szerint azt nevezzük, hogy valaki mennyire képes elfogadtatni másokkal az ő igazságát. Persze, lehet, hogy szerencsésebb lenne meggyőzőképességnek nevezni.

Csakhogy másokat meggyőzni bármiről lehet. Hogy tényleg jó ez a dolog kopaszodás ellen. Pörsenésekre. Szorulás ellen. Egész más ez, mint a pápa csalhatatlansági együtthatója. Bár éppen ez a mostani pápa mintha éppen a pápaság lényegét bontaná le.

Egy másik terminológia szerint az igazságképesség annyi, mint elviselni az igazságot, nem használni sem érvként, sem eszközként, sem hivatkozási alapként. Fegyverként. Nem terjeszteni, mint titkos tanítást. Egyszerűen tudomásul venni. Lao-ce szerint a bölcs egyaránt hisz az igazaknak és a hamisaknak. Átverhető, mert nem akar gyanakvó lenni.

Nietzsche ellenben egyenesen dührohamot kap attól, hogy egyesek az igazságról beszélnek. Nincs igazság. Szándékok vannak, tettek, magyarázatok. Nincs minta. Nincs kívülről az élethez rendelt cél és értelem.

Mégis ezt a mintát keresi a művészet, a tudomány, a vallás, a filozófia. Az ember minden képessége a minta felismerésére, megértésére irányul.

Ha nem keresünk mindenáron mintát, akkor marad az élet úgy, ahogy van. Élhetünk bárhogy, beszélhetünk bármit.

Persze tudomány, vallás, filozófia, művészet egyaránt felismer bizonyos szabályokat. Szabályosságokat, azonosságokat, ismétlődéseket. Tettek okaiban és következményeiben. Emberi lélekben, testek fizikájában, biológiai reprodukcióban. Ebben az értelemben vannak mintázatok, persze. Fölismerhetők. Megérthetők. De csak addig a pontig, amiről Wittgenstein beszél: ha már valamennyi kérdést föltettük és meg is válaszoltuk, életünk alapproblémáját még meg sem érintettük. Ez utóbbi lenne az igazság.

Ezt leszámítva csak igazságok vannak, azokat meg úgyszólván mindegy, hogyan nevezzük.

Válasz

Búcsú Karaultól


Ne kérdezd Ember, hol van, merre jár
Táltos lovat küldött érte Szél Kagán
Éjfekete csődört, híres hősnek valót
Csillagösvényen messze nyargalót
Hősök Mulató Mezején, Arany Atyánk előtt
Az a fekete táltos letette őt.
Hírét-nevét, tetteit mi soroljuk el Neked, Atyánk!
Fogadd őt szívesen, és az ő lelke viseljen gondot reánk!

Jó Fajtám!

Szert ültünk, mikor jött a hír: elmentél, megkezdted a nagy utat az Ősök útján, a Csillagösvényen.
Elmentél és itt hagytad fiaidat, lányaidat, minket Aranykopjásokat. Éppen együtt voltunk, és álltunk döbbenten… Behoztam fényképedet, meggyújtottunk egy gyertyát, letettük eléd kedvenc italodat és áldást mondtunk.

A szomorúság elmúlik, de az üresség, melyet hiányod támaszt, pótolhatatlan. Lett volna még dolgod, de az Öregisten így döntött. Emlékszel, mikor utoljára együtt fenn jártunk Kupavárban és a Lenyugvó Napszentély köveinél kérted a Hadak Urat, hogy még adjon egy kis időt….?

Sokáig úgy tűnt, adott volt egy termékeny évünk: nálunk a Hősök Napján Te fogadtad a Szentkorona mását, eljutottál MNA-s Bajtársaink táborába, a kurultájon Te gyújtottad a Szertüzet…

Jött ez év januárja és jöttek a hírek, hogy járod a kórházakat, és sorra kénytelen voltál lemondani a közös programokat, találkozókat. Sok mindent meg kellett volna beszélnünk és tisztába tennünk. Augusztusban úgy volt, találkozunk, de lemondtad és most meg elmentél…

Jó Fajtám, szavadat idézve egy kicsikét még maradnod kellett volna, hiszen földi léptékben nem voltál idős: Förgeteg havának 16. napján ünnepelted volna 66. születésnapodat.

De a feladat, mivel megáldott a sors, nem volt kicsi, és felemésztette testedet. Te voltál Koppány Nagyúr 137. egyenes ági leszármazottja, kit dédnagyanyád Kercseligeti Szép Tóth Róza, az utolsó asszonytáltos már ötévesen felavatott és elindított a nemzet szolgálatának útján.

A Teremtő tudását tudhattad magadénak és ezt soha nem váltottad pénzre. Nagyon szerényen éltél. A hétköznapi, anyagi dolgok soha nem csábítottak. Egy dolog számított, amit sokszor ki is jelentettél: “Nem én vagyok a fontos,hanem a nemzet”.

Olyan csodálatos ember voltál, aki soha nem tért le az útról, őseidet soha meg nem tagadtad, szilárdan őrizted az ősi hitet és tudást.

Bár egészséged az ősszel már nagyon megromlott, lelki erőd azért még az őszi napforduló szertartáson “felhozott” a táltos dombra és megtartottad a szertartást! Csodáltak is ezért a jelenlévők.

Jó Fajtám! Hiányodat nem tudjuk pótolni és nem is akarjuk, de azt megígérhetjük, hogy az a MAG, amit bennünk elültettél, nem ment veszendőbe. Az Aranykopjás lobogót nem hagyjuk a porba omlani, hagy olvassa mindenki Ősi Jelmondatunkat: „Tanri nevében lóra, csatára! Ne feledd: Atilla volt Ősapád!

Táltos! Béke a Lelkednek! Áldás Emlékednek! Az Öregistennek Köszönet, hogy ismerhettelek!

Lajdi Róbert
Aranykopjások Egyesülete
http://magyar.rajtmester.hu/?p=80

Válasz