Amerikai kutatók megtalálták a legősibb hangfelvételt. Az Edison-féle fonográffal 1888-ban készített felvételt 28 évvel megelőzve, egy francia nyomdász olyan hangfelvételeket készített, amelyeken egy francia népdalt örökített meg az utókornak.

Bár Edouard-Leon Scott de Martinville munkásságával már régóta tisztában vannak a zenetörténészek és a technikatörténészek, mégis csak most fordult elő először, hogy az 1860-as években készült felvételek segítségével hangokat csikarjanak elő az Edison-féle fonográf feltalálása előtti időkből.

A helyzet abszurdnak tűnik, hiszen köztudomásúlag az első visszajátszható hangfelvételt, az 1877-ben szabadalmaztatott fonográf segítségével örökítették meg, így igazán meglepő lenne, ha ezt megelőzően is sikerült volna már a hangokat rögzíteni. Csakhogy a hangok mechanikus úton történő rögzítése, és azok visszajátszása között igen nagy a különbség. Ez utóbbira ugyanis valóban a fonográf volt képes először, míg az előbbire már a Scott-féle fonautográf is képes volt.

Szavak kotta-formátumban

A történet 1857-ben kezdődött, amikor is egy francia nyomdász, egy bizonyos Edouard-Leon Scott de Martinville a párizsi szabadalmi hivatalban bejegyeztette fonautográf névre hallgató készülékét, amely egy tölcsér alakú hangfogó és egy tű segítségével mechanikus eljárás révén alakította át a hangokat vastagabb papírba vésett barázdákká. A hangrögzítés kezdetleges, ám annál hatékonyabb eljárása született meg ezzel, igaz Scott célja még egyáltalán nem a felvett hangok visszajátszása volt. Ahogy naplójából kiderül, Scott különleges szerkezetével tulajdonképpen a sztenográfia, vagyis a gyorsírás területén akart babérokat aratni. A kódolt formátumú, barázdás papírlapok inkább a jegyzőkönyvírókat segítették volna abban, hogy fontos eseményekről egyszerűen és gyorsan készíthessenek emlékeztetőt. Vagyis Scott bevallottan arra gondolt mindössze, hogy a beszéd vagy ének hangalakját kódolva, a szöveg később visszaolvashatóvá (és nem visszahallgathatóvá!) válhat.

A Scott-féle fonautogáf felvétele

Bizonyos értelemben az emberi beszéd és az emberi szavak kotta-formátumáról volt szó a fonautográf esetében, és nem arról, hogy a szerkezet segítségével a múltból megszólaló hangokat generáljunk. Igaz, a kaliforniai Lawrence Berkeley National Laboratory munkatársai egy különös felfedezéstől inspirálva mégis hallhatóvá tették az amúgy csak a szemnek készült felvételeket: a Francia Tudományos Akadémián őrzött fonautgramokat egy számítógépes szoftver segítségével életre keltették, és egy 10 másodperces, sercegő és recsegő, de mégis érthető énekhangot varázsoltak elő. Az „Au clair de la lune” című francia népdal első sorai csengenek fel a különleges eljárásnak köszönhetően egy 1860. április 9-én rögzített papírdarabról.

A virtuális lejátszótű

A virtuális lejátszótű segítségével kicsikart hangok azonban mit sem vonnak le Edison érdeméből: „Ami Edisont és Scottot elválasztja egymástól, az nem más, mint a célkitűzésük: Edison hangokat kívánt reprodukálni, Scott viszont rögzíteni akarta őket, olvashatóvá akarta tenni azokat” – mondta el Paul Israel, a Rutgers Egyetem professzora a The New York Times-nak. David Giovannoni, aki Francia Tudományos Akadémián rábukkant erre a fonautogramra szintén ezt erősítette meg: „Edison találmányát a fonautogram egyáltalán nem homályosítja el. Ettől függetlenül nagyszerű érzés volt hangokat hallani az 1860-as évekből” – nyilatkozta Giovannoni a The New York Times-nak.

Edison-féle fonográf

És való igaz, maga Scott írja naplójában, hogy Edison valójában célt tévesztett: ahelyett, hogy a fonográf valódi jelentését tükrözve az emberi beszéd írásos formátumát adta volna, valójában „csak” az emberi hang majdnem tökéletes másolatát nyújtotta. Scott egyébként már az 1857-es szabadalmaztatási eljárás előtt is próbálkozott az emberi hangok sztenografikus rögzítésével, ám a Lawrence Berkeley laboratórium munkatársainak kutatása szerint kissé eredménytelenül: az 1853-ban illetve 1854-ben készült fonautogramok sajnos érékelhetetlen minőségűek lettek.

A Francia Tudományos Akadémián most megtalált, kissé kormos, ám ettől függetlenül vagy éppen ezért viszonylagos jó minőségben fennmaradt papírdarab azonban minden bizonnyal maradandó élményt nyújt azoknak, akik majd 150 évvel ezelőtti időkből kívánnak hangokat hallani.